MTA;

2018-06-30 09:57:00

A legismertebb magyar agykutatót is elérte az MTA-botrány

Freund Tamás kilépett a Professzorok Batthyány Köréből, mert nem ért egyet az MTA forrásainak központosításával. A kutatók között is egyre nagyobb a feszültség az Orbán-kormány autoriter intézkedései miatt.

A kormány és az MTA közötti vita miatt kilépett a Professzorok Batthyány Köréből Freund Tamás agykutató a magyar tudományos élet valószínűleg legtekintélyesebb és egyik legbefolyásosabb szereplője, értesült az Index.

A portál úgy tudja, hogy polgári-konzervatív oldalt képviselő tudósok Professzorok Batthyány Körén belül már korábban éles megosztottság alakult ki az Akadémia finanszírozásának tervezett átszabása miatt.

A törvénytervezet, amelynek a véleményezésére csak perceket adtak eredetileg az MTA-nak, a félelmek és az Akadémia vezetése szerint komolyan veszélyezteti a magyar tudomány függetlenségét és az alapkutatások helyzetét: az MTA költségvetésének jelentős részéről ugyanis a jövőben az új Innovációs és Technológia Minisztérium döntene, egyelőre ismeretlen szempontok szerint. Lovász László elnök és az MTA vezetése ezekben a napokban is tárgyal Palkovics Lászlóval, a hazai tudomány mellett európai szintű a tiltakozás, a világ legtekintélyesebb tudományos lapja, a Nature is szerkesztőségi cikkben figyelmeztetett a veszélyekre

Autonómia vs. az állam csecsei

Ehhez képest a Professzorok Batthyány Körének elnöke, Náray-Szabó Gábor kémikus egy Magyar Idők publicisztikában kiállt amellett, hogy a kormány azt csinál, amit akar, a tudomány autonómiáját féltő tudósokról pedig azt írta, hogy „ Nálunk a bizalmatlan szabadságharcosok utcára mennek szabadon választott té­máik védelmében, mégis előszeretettel csüngenének a megvetett állam csecsein”.

A lap információi szerint nagyrészt emiatt tört ki az a belső konfliktus a Professzorok Batthyány Körében, ami miatt Freund Tamás egy szintén nagy tekintélyű tudóstársával, Szathmáry Eörs evolúcióbiológussal együtt csütörtökön bejelentette, hogy kilép a szervezetből. Freund Tamás a portál kérdésre megerősítette kilépésének hírét.

Megmondanák, mit kutassanak

A Fidesz-kormány 25 milliárd forintot, az MTA költségvetésének csaknem felét rendelné Palkovics minisztériuma alá, a források kezelésével pedig a tárca abba is beleszólhatna, hogy mit kutassanak az Akadémia munkatársai.

A konkrét érvekkel nem, csak a források fókuszálásával magyarázott döntés mögött sokan az MTA elleni bosszút sejtenek. Az Akadémia elleni kormánypárti sajtóhadjárat már korábban megkezdődött, A biztosítékot az verte ki a propagandagépezetben, hogy az MTA kiállt a CEU működtetése mellett – ezek után a 888 felvetette, hogy Lovász László elnök amerikai állampolgársága miatt akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet.

Ezután a Figyelő diktatórikus időket idéző Soros-listás cikke következett, amiben az MTA több élő és már elhunyt tagját is a Soros-zsoldosként, a spekuláns embereként említették, a nemgogol blog találata szerint MTA-Soros-ösztöndíjjal tanuló laptulajdonos, Schmidt Mária azonban valahogy nem került bele a felsorolásba. Az MTA közleményben ítélte el a rossz emlékű, ártó listázások gyakorlatát.