Európai Unió;

2018-07-04 11:45:40

A Fidesz Brüsszelben egyeztet a “kitagadott” testvérpárttal

Novák Katalin, a Fidesz alelnöke és Ruth Peetoom, a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) elnöke előreláthatólag szeptember elején ülnek tárgyalóasztalhoz Brüsszelben, hogy tisztázzák a két párt közötti nézetkülönbségeket — tudta meg a Népszava. A találkozó fordulatot jelez az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó két szervezet viszonyában.

A Fidesz június elején azzal fenyegette meg a CDA-t, hogy felfüggeszt vele minden kapcsolatot, ha nem kér bocsánatot. Novák Katalin a döntést egy kemény hangú levélben hozta a testvérpárt vezetőinek tudomására.

A dühkitörésnek az volt az oka, hogy a holland kereszténydemokraták június 2-i kongresszusukon egy olyan határozatot fogadtak el, amelyben leszögezték: ha a Fidesz nem tartja magát az EPP által vallott értékekhez, akkor ideiglenesen fel kell függeszteni a tagságát az ernyőszervezetben. Novák Katalinnak írt udvarias válaszlevelében Ruth Peetoom világossá tette, hogy tartják magukat a kongresszus döntéseihez, és nem fognak bocsánatot kérni. Mint megírtuk, a Fidesz alelnöke ennek ellenére telefonon kezdeményezett egyeztetést. Értesüléseink szerint az első kapcsolatfelvételt újabb levélváltás követte. A magyar politikus budapesti találkozót ajánlott, holland tárgyalópartnere inkább brüsszelit. Novák Katalin ezt sajnálattal vette tudomásul, mert — mint levelében írta — Budapestet nem csak a szépsége miatt érdemes felkeresni, hanem azért is, mert biztonságos város. Egyben leszögezte, hogy a Fidesz számára “a párbeszéd és a kölcsönös megértés mindig is alapvető fontosságú értékek voltak”.

Korábban megírtuk, hogy a CDA 2012 óta komoly aggodalommal figyeli a magyar kormánypárt tevékenységét. Szerintük a holland szervezet kongresszusán elfogadott határozat nem azt jelenti, amit a Fidesz kiolvasott belőle, vagyis hogy máris a kizárásukat kezdeményezik. Mint az állásfoglalás rámutat, a javasolt felfüggesztésre egy alapos vizsgálódás és párbeszéd után, és csak akkor kerülhet sor, ha a magyar párt nem teljesíti a vele szemben támasztott feltételeket. Úgy tudjuk, hogy a bajor keresztényszocialista Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője szeptemberig szeretné rendezni a pártcsaládon belüli vitákat, hogy utána már csak az EP-választásokra összpontosíthassanak.