Ellenállók kismamaruhával és szamizdattal

A hatalommal szemben fennálló ellenállás különböző formákat öltött a Kádár-rendszerben, kérdés azonban, hogy ennek milyen nyomai vannak a mai társadalomban

- Talán többen emlékeznek rá, hogy amikor meghalt John Lennon, kis cetlik jelentek meg a falakon a városban, körülbelül azzal a szöveggel, hogy „Aki kedvelte és szerette John Lennont, az legyen a Hősök terén december 10-én este hat órakor.” Egy-két barátommal kimentünk, és egy nagyon bizarr eseménynek voltunk részesei. Rengeteg rendőr volt, és az emberek össze-vissza mászkáltak a téren, kettesével-hármasával beszélgettek. Nem volt szervezettség a dologban, és egy idő után lassan oszladozni kezdett a tömeg. Ahogy mentem el a Műcsarnok mellett, odajött három rendőr és igazoltattak. Nem volt munkahelyem, de volt egy hamis papírom, hogy tanárképző főiskolára járok – akkor már nem jártam. Nagyon fiatalnak néztem ki, és nem akarták elhinni, de a személyim is ott volt. S akkor a rendőr rám nézett – szakadt farmer, hosszú haj – és azt mondta: „így akarja maga a magyar fiatalságot felnevelni?” – idézte fel Garaczi László saját történetét a Fugában zajlott Hol volt, hol nem volt – Az ellenállás tétjei a Kádár korszakban című beszélgetésen. A résztvevők rámutattak, az akkori és a mai kontextus teljes mértékben különbözik, és egy hasonló esemény mai viszonyok között egyáltalán nem váltana ki megütközést.

Kiss Noémi író is megjegyezte, sokszor nem egyértelmű, ki az ellenálló. - Van, aki annak mondja magát, de közben benne van a mainstreamben, és belülről úgy tesz, mintha... Mert az egy nagyon jól hangzó dolog, hogy „én ellenállok”, miközben csomó EU-s pénzt kap arra, hogy megvalósítsa a művészetét - vetette fel. A beszélgetés a Kockázati tényezők című kiállítás kísérőprogramja volt, s erre reflektálva Tóth Olga szociológus kiemelte, amit a kiállításon látunk, az a csúcsok csúcsa: az igazi úttörők, az igazi ellenállók. - Az itt látható magyar anyag jelentős részét személy szerint ismertem, de nem fogok azzal dicsekedni, hogy én is ellenálló voltam, mert nem voltam. Én és a hozzám hasonló értelmiségiek a kulturális ellenállás potyautasai voltunk. Nem fizettünk azért, hogy Halász Péterék színházába jártunk, vagy hogy szamizdatot olvastunk, és aki azt mondja, „én olvastam szamizdatot”, azt tessék kinevetni. Aki terjesztette, meg aki vitte, és eldugta, azt komolyan lehet venni – hangsúlyozta a szociológus. Majd Kovács Éva, moderátor kérdésére válaszolván – kulturális ellenállásnak tekintik-e a Kelet-Európai termékek csempészetét? –, elmondta, kutatásai során arra bukkant egy 70-es évekbeli újságban, nagy problémát jelentett a nők számára, hogy csak kétfajta kismamaruhát lehetett kapni. "Elgondolkoztam: amikor a barátnőim nekem varrtak egyedi tervezésű kismamaruhát, vajon az is kulturális ellenállás volt?"

A résztvevőket különösen foglalkoztatta, miként lehet az akkori ellenállási formákat mai viszonyokba átültetni. Pálinkás-Szűcs Róbert, rádiós műsorvezető megjegyezte, a Kétfarkú Kutyapárt Orbán Viktort ábrázoló graffitije is ilyen kulturális ellenállási gesztus. De számos mindennapi ellenállási kísérlet és lépés van, rap- és popszámok, különféle megmozdulások, amelyek valamiféle ellenállásról szólnak, csak meglehetősen kevesekhez jutnak el – vetette fel, hozzátéve: „Hamvas Béla 1958-ban megírta, hogy a magyarok libacombra cserélték el a szabadságukat, és azt kell mondjam, ez meglehetősen pontos gondolat volt.” Mire Garaczi megjegyezte: békacombra. Majd Kovács Éva hozzáfűzte: csirkefarhátra.

Garaczi László szerint a kulturális ellenállás egyik lehetősége, jó, szabad és erős kultúrát csinálni. „Mert az a kultúra, amit a hatalom ma ajánl, elég hervasztó, nívótlan és giccsbe hajló.” Szerinte a fiataloknak kellene megoldási módszereket kitalálniuk. Pálinkás-Szűcs Róbert szerint azonban sokkal inkább a szülők korosztályának kellene átvennie például az oktatás szerepét, épp úgy, ahogy régen a szabadegyetemek zajlottak. Úgy véli, létre kell hozni a lakásiskolákat, ahol azt a tudást, ami a magyar iskolarendszerből hiányzik, át tudják adni a gyerekeknek. Ezzel kapcsolatban Kiss Noémi megjegyezte, hogy egy Miskolc, Nyíregyháza, Zala megye környékén élő szülő a mindennapi munka, és háztartási feladatok mellett nem fogja tudni megoldani, hogy ilyen helyekre vigye a gyerekét. Úgy látja, hogy a pesti értelmiségieknek – akik közé maga is tartozik – ki kell lépniük abból a buborékból, amiben mozognak. Látni kell, hogy az a bejáratott, kényelmes élet, amiben sok művész él, nem fedi le a magyar társadalom egészét, és eszerint kell új megoldási javaslatokat kínálni.