vádemelés;szeméremsértés;fiatalkorú elkövető;

2018-07-05 15:51:01

Vádat emeltek a nőket fogdosó kamasz banda ellen

Két napon belül kilenc nőt molesztáltak az unatkozó fiatalok, egyikük mobillal filmezte a viccesnek hitt zaklatást.

Emberi méltóságot sértő szeméremsértés miatt emelt vádat a budai I. és XII. kerületi ügyészség kilenc kamaszfiúval szemben, akik a poén kedvéért nőket zaklattak-fogdostak az utcán.

Az ügyészségek szerint a négy fiatalkorú vádlott – 14 és 16 év közötti fiúk – megbeszélték, hogy a moleszztálást egyikük videón is rögzíti  

A kamaszok 2017. június 11-12. között összesen 9 nő sérelmére követtek el a fenti módon szeméremsértést.

A véletlenszerűen kiválasztott fiatal nőkhöz többnyire az elsőrendű vádlott – az egyik 15 éves fiú – lépett oda, majd egy hirtelen fogdosni kezdte nemi szervüket , és több sértettről is megpróbálta lerángatni a nadrágot, illetve szoknyát. 

Egy esetben az egyik fiatal nőt 14 éves társával mindketten fogdosták. A szeméremsértő támadásokat az egyik társuk mobiltelefonnal minden esetben rögzítette, míg a többiek néhány méter távolságból hangosan nevettek, majd ezután mind a négyen elfutottak. 

A viccesnek hitt sorozatnak június a harmadik napon vetett véget a rendőrség, a nyomozók a Vadász utcában fogták el a gyanúsítottakat. Az akció során hét személyt kaptak el, köztük egy 18 éves, nagykorú fiatalt is, ám végül négy kamasz ellen emeltek vádat.

Az ügyészség az elsőrendű vádlottal szemben jóvátételi munka büntetés kiszabását, társaival szemben pedig pártfogó felügyelő kirendelése mellett próbára bocsátást, és értékrend korrekciós programban részvételre kötelezést indítványoz - az ítéletet azonban a Pesti Központi Kerületi Bíróság hozza meg.