Magyarország;Franciaország;Szijjártó Péter;

2018-07-06 10:57:00

Orbánék kitüntették a menesztett francia nagykövetet

Éric Fourniert nemrég hívta vissza Macron, már az utódja is megvan.

A Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki Éric Fournier francia rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet, az elismerést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át pénteken Budapesten – írja az MTI.

Az eseményen a magyar tárcavezető azt mondta, hogy a világ gyorsan változik és váratlan fejleményeket produkál. Példaként említette a gazdasági és a fizikai biztonság folyamatos átalakulását. Azt mondta, Éric Fournier olyan időszakban szolgált, amely talán a legintenzívebb volt a világpolitikában az elmúlt évtizedekben. Régi szövetségek bomlottak fel, újakat kötöttek, és reális azt várni, hogy az elkövetkezendő évek folyamatai sem lesznek kevésbé mélyek. A mai európai viták közepette szövetségesekre, barátokra van szükség, és Magyarországnak ilyen Éric Fournier – tette hozzá a tárcavezető.

A francia nagykövet arról beszélt: úgy írta le az országot, ahogy elkezdte megismerni, próbálta elmagyarázni a kormányának, hogy milyenek a magyarok, milyen a magyar valóság.

Macron visszahívta

Mint megírtuk, Emmanuel Macron francia államfő nemrég menesztette a magyarországi nagykövetet.

A 2015-től Budapesten állomásozó Éric Fournier múlt héten egy a párizsi kormánynak címzett diplomáciai jegyzetben kiállt az Orbán-kormány menekültpolitikája mellett, amelyet követendő mintaként emlegetett, magyarfóbiával vádolta az Orbán Viktorhoz kritikusan viszonyuló francia és az angolszász sajtót. A dokumentumot a Mediapart francia oknyomozó portál június 29-én, pénteken szivárogtatta ki, épp akkor, amikor a brüsszeli csúcs zajlott, amelynek középpontjában a közös migrációs politika kérdése állt.

Macron a brüsszeli sajtótájékoztatón kényes helyzetbe került, amikor arra az újságírói kérdésre kellett felelnie, mit gondol arról, hogy nagykövete szembehelyezkedett Párizs hivatalos álláspontjával. A francia elnök akkor úgy nyilatkozott, hogy amennyiben Fournier nyilvánosan tette megállapításait akkor visszavonja megbízatását, ha viszont személyes véleményt fejtette ki, akkor a szólásszabadság megnyilvánulásának tekinti a jegyzetet. Szombaton megjelent a Fourniert visszahívó rendelet, helyét Pascale Andréani, korábbi OECD-nagykövet veszi át.