Európai Unió;Ukrajna;uniós csatlakozás;

2018-07-09 18:52:27

Felemás intés Ukrajnának

Az ukrán oktatási törvénynek biztosítania kell a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogait a vonatkozó nemzetközi dokumentumok és a Velencei Bizottság ajánlásainak megfelelően.

Többek között ezt tartalmazza az Európai Unió és Ukrajna sorrendben 20. csúcstalálkozójáról kiadott közös közlemény, amelybe magyar kérésre került bele a kisebbségek nyelvhasználati jogát korlátozó jogszabály módosításának a szükségessége. Ez már a harmadik együttes nyilatkozat, amely az oktatási törvény nemzetközi normáknak megfelelő átalakítását kéri számon az ukrán hatóságoktól.

A hétfői brüsszeli csúcs volt az első magas szintű találkozó a felek között azóta, hogy tavaly szeptemberben hatályba lépett az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodás. Mint elhangzott, a közösség jelentős pénzügyi és szakértői támogatást nyújt az ukrán reformok kidolgozásához és végrehajtásához, és ezt mindaddig folytatni fogja, amíg Kijev eleget tesz az ígéreteinek.

A huszonnyolc tagország a tanácskozás előtt hagyott jóvá egy egymilliárd euró összegű hitelt Ukrajna következő két és fél év során felmerülő finanszírozási igényeinek a kielégítésére. A támogatás folyósítását gazdaságpolitikai és jogállamisági feltételekhez is kötik.

Az EU üdvözölte a kijevi kormánynak és törvényhozásnak a korrupció elleni harc terén tett lépéseit, de hangoztatta, hogy további jelentős erőfeszítésekre van szükség. A vízummentesség tavalyi bevezetése óta félmillió ukrán látogatott az Európai Unióba. A szabálytalanságok rendkívül csekély száma miatt nincs ok a döntés felülvizsgálatára — közölték EU-s források.