Spanyolország;katalán válság;

2018-07-10 17:32:53

Katalónia: felfüggesztették Puigdemont mandátumát

A volt elnökön kívül még 5 másik letartóztatott képviselőt is érint a spanyol legfelsőbb bíróság döntése.

Pablo Llarena bíró döntése összesen hat katalán politikust érint, mégpedig a Németországban kiadatási eljárásának végét váró Puigdemont mellett a Spanyolországban előzetes letartóztatásban lévő Oriol Junqueras, Jordi Turull, Josep Rull, Raül Romeva és Jordi Sánchez függetlenségpárti képviselőket - írja az MTI.

Lázadás, valamint közpénz hűtlen kezelése miatt emeltek vádat ellenük a 2017. október 1-jén a spanyol kormány szerint alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakkal megakadályozott torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.

 A január közepén megalakult törvényhozás eddigi döntéseiben az előzetes letartóztatásban lévő képviselők szavazatuk átruházásával vehettek részt bírósági engedély alapján. Képviselőként politikai jogaik gyakorlására hivatkozva többször is kérvényezték szabadlábra helyezésüket, ám azt minden alkalommal elutasította a bíróság.

A politikusok közhivatalának felfüggesztését a bírósági eljárásról szóló törvény teszi lehetővé, miután a vádemelés most vált jogerőssé.