világbajnokság;FOCI VB 2018;

2018-07-10 22:00:00

Umtiti fejese döntőbe repítette a franciákat

Franciaország 1-0-ra legyőzte Belgiumot az elődöntőben, így 2006 után bejutott a világbajnokság vasárnapi, moszkvai fináléjába.

Világbajnoki döntőnek is beillő párosítás jött össze már a legjobb négy között. Már csak azért is, mert a L’Equipe című francia sportlap kiszámolta, hogy a futballisták becsült piaci értéke alapján körülbelül 1,7 milliárd euró (560 milliárd forint) futott ki tegnap a pályára Szentpéterváron. Az elődöntőnek külön pikantériát kölcsönzött, hogy a francia szövetségi kapitány, Didier Deschamps csapattársaként a francia sikerekben szintén részes Thierry Henry a belga válogatott másodedzője.

A gallok kezdője nem okozott senkinek sem meglepetést, Matui­di eltiltását letöltve visszakerült a kezdőbe Tolisso helyére. Roberto Martínez ezúttal nem számíthatott a „kisárguló” Meunierre, akinek nincs igazi poszthelyettese, a spanyol tréner ezért némiképp átszervezte csapatát, Chadlit vezérelte a jobb szélre.

Az első 15 percben a belgák járatták többet a labdát, az első érdemi lehetőség pedig Hazard előtt adódott, a Chelsea szélsője alig tévesztett célt.

Nem sokra rá Matuidi kínálta meg Courtois-t, aki a mérkőzés első védését mutatta be. A 21. percben Lloris tolta ki bravúrral Alderweireld közeli próbálkozását. A folytatásban a franciák alakítottak ki helyzeteket, a 40. percben Pavard villant meg, ám hárított a belgák hálóőre.

Színvonalas, lüktető első félidőt láthattunk, amelyben a sok ígéretes akció ellenére kevés igazán nagy helyzet született.

A térfélcsere után nem kellett sokat várni a franciák vezető találatára, az 50. percben egy szöglet után Umtiti bólintott a belga kapuba. A 24 éves középhátvéd a 2018-as vb-n a 32. fejes gólt jegyezte. Alig két percre rá Giroud duplázhatta volna meg a gallok előnyét, Dembélé azonban nagy becsúszással hatástalanította a rutinos csatár lövését. Fél órával a rendes játék­idő letelte előtt Mertens érkezett Dembélé helyére, mindez pedig pozitív változást hozott a belgák játékában.

A franciák a hajrában az eredmény tartására rendezkedtek be, s ez a taktika kifizetődőnek bizonyult. Belgium így szombaton a bronzmeccsen vigasztalódhat, a franciák pedig bejutottak a vasárnapi döntőbe.