automata;NAV;

2018-07-11 09:52:05

A NAV majdnem lezúzta az étel- és italautómatákat

Totális káoszba látszik fulladni az online bekötés: a gépek leállnak, a Magyar Posta hibabejelentőjénél nem veszik fel a telefont.

Totális káoszba látszik fulladni az étel-é s italautomaták július elejei kötelező online bekötése a NAV-hoz – írja a Hvg.hu.

A portál szerint az előírás már előre megtizedelte a gépeket, sok pedig akkor ment tönkre, amikor bekötötték a NAV-hoz. Több üzemeltetőt is megkerestek, ők kivétel nélkül arról számoltak be, hogy rengeteg a műszaki hiba, mióta betették az egységeket a gépekbe.

Egyikük szerint a rendszer gyakorlatilag csak a legegyszerűbb, érmés vásárlás esetén működik. Csak ez a kft. naponta 10-15 hibát regisztrál, és mára az anyagi kára is jelentős lett – a cég vezetője a portálnak azt mondta, jelen állapotban a hibák miatt havi 1-1,2 millió forintos bevételkieséssel számolnak.

„Ezt még tetézi, hogy a folyamatos meghibásodások miatt olyan partnerekkel is feszültté vált a kapcsolatunk, már-már a szerződésbontás határára kerültünk, akikkel 8-10 éve szerződtünk, és eddig teljesen problémamentesen dolgoztunk együtt” – fűzte hozzá.

A kormány a Magyar Postát jelölte ki felügyeleti szolgáltatónak. Ez azt jelenti, hogy az üzemeltető cégeknek a Postával kell szerződniük az online egységek beszerelésére, üzemeltetésére és szervizelésére. Egy vállalkozó azt mondta, náluk a megmaradt gépek 10 százaléka 2-3 napon belül leállt, elromlott, és a Magyar Posta telefonos hibabejelentőjén egyszer sem vette fel senki a telefont, de e-mailjeikre is ritkán érkezik válasz. A Magyar Posta erre úgy reagált, hogy a bejelentéseket az Általános Szerződési Feltételeknek megfelelően kezelik, a problémákat a posta weboldalán, egy űrlapon lehet jelezni. Elismerték, hogy vannak problémák az egységekkel és az automatákkal, ezt azzal magyarázták, hogy gyártótól, szoftvertől és fizetési megoldásoktól függően sokfélék az automaták, amelyekbe a felügyeleti egységeket be kellett szerelni, nem volt könnyű munka. Emiatt a Magyar Posta a tömeges telepítés befejezése után erőforrásait a hibák elhárítására összpontosítja – ígérték.

A Hvg.hu azt írja, beszéltek olyan vállalkozóval is, akinek havonta durván 2,5 millió forintot kell csak az adattovábbításért fizetnie. „Nem az a bajunk, hogy lát bennünket a NAV, hanem az, hogy milyen áron” – fogalmazott egy üzemeltető.