árvízvédelem;Swietelsky;Pünkösdfürdő;

2018-07-12 17:13:21

Méterenként egymillióért épül a pünkösdfürdői védvonal

Közel 1,7 milliárdért épülhet új árvízvédelmi rendszer Pünkösdfürdőn, a beruházás jóval drágább lesz a tervezettnél.

Eldőlt, hogy ki építheti, illetve újíthatja fel a püspökfürdői árvízvédelmi vonalat: az európai közbeszerzési értesítőből, a TED-ből derül ki, hogy egyetlen ajánlatkérőként a Swietelsky Építő Kft. nyerte el a főváros pályázatát (a tendert először a Magyar Építők vette észre).

A 1776 méteres védelmi vonal tervezését és kivitelezését eredetileg 1,29 milliárd forintra becsülte a Fővárosi Önkormányzat, a Swietelsky azonban 1,679 milliárdért vállalta el a munkát. Ez azt jelenti, hogy kilométerenként 945 ezer forintért épülhet a védelmi vonal.

A kivitelező alvállalkozókat is bevethet majd: a beruházás során elbontják a 280 méteres meglévő vonalat, majd 1776 méteren építenek új vasbeton alaptestet és árvízvédelmi falat, ami 1,3 méterrel magasabb lesz a mértékadó árvízvédelmi szintnél (MÁSZ). A védvonalon 14200 négyzetméteren szádfal is épül, és 13 árvízkaput építenek rá. 

A Fővárosi Közgyűlés még tavaly december közepén döntött róla, hogy a csillaghegyi árvízi védekezés keretében összesen négymilliárd forintot fordítanak a pünkösdfürdői szakasz és az Aranyhegyi-patak menti vonal kiépítésére – utóbbi 2 kilométeres hosszúságú – és ez a beruházás független lesz a sokat vitatott római-parti mobilgát ügyétől.

A két védvonal nettó árát akkor 2,9 milliárd forintra becsülték, a Swietelsky drágább ajánlata viszont jelzi, hogy a költségek tovább is emelkedhetnek.