Vlagyimir Putyin;Donald Trump;

2018-07-15 17:32:00

Trumpnak nincsenek nagy elvárásai a Putyin-találkozóval szemben

Az amerikai elnök szerint azért „talán valami jó” is kisülhet az egyeztetésből.

Donald Trump amerikai elnök a CBS News-nak nyilatkozva közölte: alacsonyak az elvárásai a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel történő találkozással kapcsolatban. Azonban hozzátette, hogy „semmi rossz”, „talán valami jó” is kijöhet az egyeztetésből – írja a BBC.

Az amerikai elnök kitért arra is, hogy szó eshet a 12 orosz hírszerző ügyéről is, akik ellen távollétükben emelt vádat a washingtoni szövetségi nagyesküdtszék. Azt mondta, még nem gondolkozott azon, kérje-e a kiadatásukat.

Donald Trump és Vlagyimir Putyin hétfőn délben a finn fővárosban, Helsinkiben tartja első kétoldalú csúcstalálkozóját. A négyórásra tervezett csúcsot a finn elnöki palotában tartják, ahol az amerikai és az orosz elnök először négyszemközt tárgyal egymással, majd az orosz és az amerikai küldöttség munkavacsorán tárgyal egymással.

Az amerikai-orosz – illetve korábban az amerikai-szovjet – csúcsok előtt általában arról szóltak az esélylatolgatások, hogy milyen kérdésekben, milyen tartalommal nyílhat esély a megegyezésre a két nagyhatalom között. Nyugaton most inkább azt remélik, hogy túl sok következménnyel nem jár majd a hétfői találkozó. Az amerikai elnök több okot is szolgáltatott mind a NATO-szövetségesek, mind a hazai ellenzék rossz előérzeteire – erről itt írtunk bővebben.