sajtószabadság;Orbán-Simicska háború;Magyar Hang;

2018-07-18 07:00:00

Kiutálták a fideszes lakók a Magyar Hang szerkesztőségét

Költözni kénytelen a Magyar hang szerkesztősége, miután a társasház lakói olyan ellenséges hangulatot teremtettek körülöttük, hogy az ingatlan tulajdonosa inkább megkérte a lap munkatársait, hogy keressenek új helyet. Az újságírók minimálbérért dolgoznak jelenleg.

Egy kétszobás, Bartók Béla úti lakásban készül június óta a Magyar Hang. A Magyar Nemzet megszüntetése után a lap munkatársai által a „semmiből” életre hívott polgári szemléletű hetilapnak ez már a második szerkesztősége, kezdetben ugyanis egy budai sörkertben ülésezett a szerkesztőség, itt dőlt el, hogy ki, miről ír cikket, a munkatársak otthon dolgoztak, a tördelés is egy otthoni gépen folyt. Ez az állapot nyilván nem volt sokáig tartható, így nagy segítséget jelentett, hogy Lukács Csaba lapigazgató egyik barátja felajánlotta üresen álló kétszobás lakását. Ez tartós megoldásnak tűnt, még ha a szerkesztőség tagjainak nagy része így is otthon kénytelen dolgozni, hiszen egyszerűen nem férnének el ennyien ekkora helyen.

Csakhogy – mint György Zsombor főszerkesztő a Népszavának elmondta – nemrég levelet írt nekik a közös képviselő, hogy a lakók panaszkodnak. Szerintük a Magyar Hang munkatársai „gyakran este nyolc után is hangosan nevetnek”, és néha „dől a cigarettafüst ki az ablakon”.

György Zsombor szerint ebből semmi nem igaz. A főszerkesztő szerint azért kell menniük, mert néhány, a lakóközösségre nagy befolyással bíró, kormánypárti érzelmű lakónak egyszerűen csípi a szemét a kormánykritikus Magyar Hang. – Természetesen nem akarunk konfliktust, elmegyünk, de szomorú, hogy ez megtörténhet – mondta a főszerkesztő lapunknak. Most egy olyan helyiséget keresnek, ami előbb-utóbb közösségi térként is működhet majd az olvasók számára.

A Magyar Hang egyébként 6500 példányban fogy, a standokon 4300-4700 darabot adnak el minden héten a lapból és van már 2100 előfizetőjük is. Bár ez jóval több, mint számos kormányközeli sajtótermék példányszáma, hirdetőt mégsem találtak eddig. Most már aktívan nem is keresnek, tisztában vannak vele, hogy a piaci szereplők félnek a lapban megjelenni. Az újságírók közül egyébként mintegy húszan minimálbér körüli fizetést kapnak, néhányan teljesen ingyen, társadalmi munkában végzik a munkát. Idén nyáron szabadságra sem nagyon mennek a szerkesztőség tagjai, György Zsombor szerint a legnagyobb nyaralásuk az lesz, hogy egy saját sátorral lesznek jelen majd a Kapolcson a Művészetek Völgyében.