Az út vége

Az uniós kötelezettségszegési eljárások forgatókönyvírói a türelem apostolai. Mert hogyan néz ki az a menetrend, amit a magyar kormány a „Brüsszel diktálni próbál” fordulattal szokott minősíteni?

Az Európai Bizottság az unió azon központi igazgatási testülete, amely az uniós jog tiszteletben tartása fölött őrködik. Ha azt észleli, hogy valamely tagország valamely intézkedése vagy jogszabálya sértheti az uniós előírások valamelyikét, akkor levelet ír az érintett kormánynak, fölveti aggályait, érdeklődik, hogy miként kell értelmezni a kifogásolt lépést, tud-e az érintett kormány valamilyen megnyugtató választ adni az aggályokra.

Ezt az első levelet hivatalos értesítésnek nevezik, és rendszerint két – rendkívüli esetben egy - hónapon belül várnak rá választ. Ha a határidő leteltével nem érkezik megnyugtató felelet, aminek a nyomán az ügyet le lehet zárni, akkor Brüsszelben írnak egy újabb levelet, az úgynevezett indoklással ellátott véleményt, amelyre megint csak egy-két hónapon belül kell reagálni. De a tagállami válasz megfogalmazása előtt rendszerint szakértők ülnek le egymással, és töviről-hegyire kivesézik a kifogásolt intézkedést vagy jogszabályt, egybevetik értelmezéseiket.

Ha a tagállam ezután sem teszi meg azokat a lépéseket, amelyek Brüsszel szerint szükségesek ahhoz, hogy helyreállítsák az uniós előírásoknak megfelelő rendet, akkor az Európai Bizottság pert indíthat a tagállam ellen az Európai Bíróságon. Ott újra szembesítik az érveket és ellenérveket, majd – ha a felek nem jutnak megállapodásra - végül megszületik az ítélet, amit végre kell hajtani.

Mi van, ha nem hajtják végre? Pénzbírság. Mi van, ha nem fizetik ki? Az, hogy vissza lehet tartani a bírság összegét a tagállamnak járó rendszeres uniós támogatásból. Nos, akkor kezd majd a dolog érdekessé válni, amikor – előre borítékolható érvelés szerint – „nem adják meg a jussunkat”. Amikor az amúgy is szűkösebb források sem érkeznek meg. De az még messze van. Addig itt marad a gyűlölet stoptáblája.