Balaton;kutya;vaddisznó;

2018-07-19 08:53:00

Vaddisznók randalíroznak a Balaton partján, kutyákat is megsebesítettek

Az érintett településeken csapdákat állítanak fel, remélve, hogy ez rövid időn belül megoldja a túlszaporulatot.

Elszaporodtak a vaddisznók, emiatt a turisták és a helyiek egyaránt rettegnek a Balaton északi partján – írja a Blikk.

A lap szerint a környéken még nem rontottak emberre az állatok, több kutyát viszont megtámadtak. Egy ebnek olyan súlyos sérülést okoztak, hogy varrni kellett a vadkan okozta sebét.

Révfülöp polgármestere a lapnak azt mondta, hogy nagy a baj, szinte nincs olyan környék a településen, ahol a vaddisznók ne bukkantak volna fel. Éppen ezért vaddisznóbefogó csapdákat telepítenek majd a környező településekre, remélve, hogy ez rövid időn belül megoldja a túlszaporulatot.

Sári Ferenc vadászmester, az önkormányzat vadügyekkel kapcsolatos tanácsadója közölte: körülbelül 20 négyzetméter alapterületű elkerített részt alakítanak ki magánterületeken, olyan helyeken, ahol a vaddisznók előfordulnak, de a lakosságot nem veszélyeztetik. Egy csapda felállításának költsége akár 400 ezer forint is lehet.