Brüsszel;kötelezettségszegési eljárások;

2018-07-19 15:13:34

A „Stop Soroson” túl hat új eljárás indult Magyarország ellen

Uniós bírósághoz fordul Brüsszel az energiahálózati díjakat szabályozó magyar jogszabály ügyében; a kormánynak felelnie kell a harmadik országból érkező állampolgárok munkajogi sérelmei, sőt, a tengeri közlekedés szabályainak megsértése miatt is.

Egymást érik a magyar kormány politikája miatt kirótt kötelezettségszegési eljárások: alig derült ki, hogy a Brüsszel eljárást indított a „Stop Soros” törvénycsomag miatt, és már bírósági szakaszban van a hazai menekültügyi szabályozás kapcsán indított vizsgálat – az Európai Bizottság most fél tucat másik ügyben is kérdőre vonja Magyarország vezetőit.

Az EB az Európai Unió Bíróságához fordult a hazai energiahálózati díjakra vonatkozó jogszabályok miatt, ami szerintük kizárnak bizonyos költségtípusokat a hálózati villamosenergia- és földgázdíjak számításából – másrészt, korlátozzák a piaci szereplők azon jogát, hogy bírósági felülvizsgálatot kérjenek a hálózati díjakra vonatkozó határozatokról.

Brüsszel – más országok mellett – Magyarországgal szemben is kötelezettségszegési eljárást indított további öt ügyben, így légi járművek üzemben tartására vonatkozó, a tengeri közlekedéshez és közúti fuvarozáshoz kapcsolódó szabályok, valamint a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezőkről szóló uniós irányelv nem megfelelő végrehajtása miatt.

Utóbbi pont kapcsán Brüsszel felszólító levelet küld az Orbán-kabinetnek: szabálysértésnek tekintik, hogy magyar jog nem teszi lehetővé az állatorvosi képesítéssel rendelkező nem uniós állampolgárok számára, hogy állatorvosként praktizáljanak Magyarországon – még azok számára sem, akik Magyarországon szereztek diplomát.

Jogsértő az is, hogy a magyar állam – 15 más uniós tagállamhoz hasonlóan –nem számolt be arról, hogyan ültette át saját jogszabályi rendszerébe a nem uniós állampolgárok beutazásának és tartózkodásának uniós irányelveit; ez azokra vonatkozik, akik tanulni, kutatni, esetleg diákcsereprogram keretében érkeznek az országba. 

Az uniós bizottság Magyarországnak és másik kilenc tagállamnak küldött felszólító levelet, amiért azok nem végezték el az úgynevezett TACHOnet rendszerhez való kapcsolódásra vonatkozó teszteket. Mint közölték, a TACHOnet egyik fő célja annak ellenőrzése, hogy a különböző tagállamok nem állítanak-e ki két vagy több engedélyt ugyanazon gépjárművezetőnek. Noha a tagállamok csatlakoztak a rendszerhez, nem végezték el sikeresen az előzetes teszteket, amelyek kimutatnák, hogy a kapcsolódás megfelel-e a műszaki követelményeknek.

 

Magyarországnak és a többi tagállamnak két hónapja van arra, hogy válaszoljon a felvetett érvekre. Ellenkező esetben az Európai Bizottság indokolással ellátott vélemény küldéséről határozhat, írja az MTI.