Róbert Magánkórház;

2018-07-23 12:42:31

Távozik posztjáról a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója

Lantos Gabriella nyolc év után, két hónappal a kórház eladását követően távozik. A szakember megbízatása hivatalosan szeptember 2-áig tart, de július 20-ától már nem vesz részt az intézmény irányításában.

Lantos Gabriella vezetése alatt a korábban veszteséges magánkórház megháromszorozta árbevételét, sőt évről évre profitábilisabbá vált: 2017-ben 2 milliárd forintos árbevétellel mintegy 120 millió forint

nyereséget termelt. A kezdetekben kizárólag nőgyógyászati profilú intézmény mára egy városi kórháznak megfelelő felszereltségű és profilú egészségügyi intézménnyé fejlődött.

Az elmúlt években egyre több szakterülettel és számos neves szakemberrel bővült a Róbert. Tavaly, működésének tizedik évében, a magánkórházban 55.000 orvos-beteg találkozó zajlott le, 5000 műtétet végeztek, és 1000 szülés történt. Ezzel az eredménnyel 2017-ben a Róbert a legnagyobb forgalmú hazai magán-fekvőbetegintézménnyé vált.

A Róbert Károly Magánkórház vezetése mellett Lantos Gabriella egészségügyi szakértőként rendszeresen publikált és nyilatkozott a magyar egészségügyet érintő kérdésekről.

A legnagyobb visszhangot kiváltó írása az „orvosbárókról” két évvel ezelőtt jelent meg, tavaly pedig komplett egészségügyi reformtervet publikált a Hegymenet című tanulmánykötetben, amely az Eötvös Kör kiadásában jelent meg. A Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatójaként több száz nyilatkozat, interjú, szakmai anyag és cikk elkészítésében vett részt.

A bölcsész és közgazdász végzettséggel is rendelkező szakember pályája a Magyar Rádiónál kezdődött. A rendszerváltás időszakának több emblematikus rádiós műsorában dolgozott, többek között a 168 óra és a Gondolat-Jel készítésében is részt vett. Uniós szakközgazdászként a 2000-es években először a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség fejlesztéspolitikai szakértője, majd kommunikációs főigazgatója volt.