Forma-1;Magyar Nagydíj;Gyulay Zsolt;

2018-07-25 09:21:10

Gyulay Zsolt: A kormány döntésére vár a Hungaroring felújítása

A hétvégén Mogyoródon rendezik az idei Forma–1-es világbajnokság 12. futamát, melyet a Hungaroring Sport Zrt. első embere szerint több néző láthat a helyszínen, mint egy éve.

Az 1986-os első magyar futam óta minden nyáron Magyarországra jön a száguldó cirkusz mezőnye, vasárnap hazánkban folytatódik Lewis Hamilton és Sebastian Vettel versenyfutása. Gyulay Zsolt, a pályát működtető gazdasági társaság elnök-vezérigazgatója büszke arra, hogy a Hungaroring helye stabil a versenynaptárban, mint ahogy arra is, hogy az utóbbi években 44 eseményt rendeztek a Ringen.

– A múlt héten megvolt a versenyigazgatói szemle, a napokban pedig megérkeznek a csapatok is. Miként kell elképzelni a versenyhétvégét megelőző időszakot a Hungaroringen, milyen szervezői munka zajlik még ilyenkor?

 – Feladatunk folyamatosan van, meg aztán a héten már itt vannak a csapatok kérései is. Több ezren a pályán – kis túlzással körülbelül így kell elképzelni ezeket a napokat.

– Milyen fontosabb változásokat tudna kiemelni a tavalyi hétvégéhez képest?

– Az idei évre a bronz és a silver lelátóink is ki lettek bővítve mobillelátókkal, pontosan 5064 hellyel, hiszen szépen fogytak a jegyek. Persze, a szurkolói zónákban is lesznek változtatások, mindenféle olyan program, ami tavaly nem volt, ám ezen kívül a drukkerek nem mindent fognak észrevenni, rengeteg apró változással készültünk: meghosszabbítottuk például a törmelékfogó-kerítést, néhány ezer székcsere is történt, ilyesmikre kell gondolni.

– Az utóbbi években rendre nyereséges vállalkozás volt a Hungaroring Sport Zrt., amelynek legfőbb bevételi forrása nyilvánvalóan a Forma–1. Az idei jegyeladások alapján folytatódik a tendencia?

– Úgy néz ki, hogy folytatódik, hiszen jelenleg a tavalyi év jegyeladási adatai felett vagyunk 10 százalékkal – pedig legutóbb is nagyon jó látogatottsági adatokkal zártunk. Remélhetőleg a napi eladások is úgy alakulnak még a héten, hogy ez tartja magát. Ha így lesz, akkor többen lesznek, mint 2017-ben, ami nekünk nagyon jó, hiszen végső soron a jegybevételből élünk, a bevételünk 80 százaléka pedig a Forma–1-ből származik.

– Ez bizonyára nagy büszkeség, különösen, mert – miközben a Hungaroring szerződése 2026-ig érvényes – a klasszikus versenyhelyszínek üzemeltetői folyamatosan alkudoznak a jogtulajdonossal a versenynaptárban maradásért.

– Persze, ezt elég nagy sikerként könyveljük el. Azért szerencsés a mi helyzetünk, mert állami tulajdonú vállalat vagyunk, a pálya tulajdonosa is a magyar állam, 2026-ig kormánygarancia biztosítja, hogy a jogdíj rendben van. Szerintem ez nagyon megnyugtató. Az pedig, hogy a gazdasági társaság társasági szintén nyereséges, azért jó, mert ez azt jelenti, hogy nem kell a működésre pénzt kérnünk a tulajdonostól.

– Augusztusban lesz nyolcadik éve, hogy a Hungaroring Sport Zrt. élén áll. A gazdasági stabilitásra a legbüszkébb?

– Nyolc éve irányítani egy ilyen gazdasági társaságot, főleg, ahogy átvettük az adósságokkal együtt, már ez önmagában nagy büszkeség számomra. Azóta kifizettük a korábbi tartozásokat, saját pénzből újraaszfaltoztattunk, ami ugyancsak nagy terheket rótt a társaságra, de ki tudtuk gazdálkodni. Nyilván a nagy felújításra, ami már nem a mi léptékünk, ahhoz majd szükségünk lesz központi segítségre is. Az elmúlt nyolc évben mostanáig 44 világversenyt szerveztünk a Hungaroringen, miközben 1986-tól 2010-ig ugyancsak 44 rendezvény volt, tehát nyolc év alatt annyi nagy versenyt rendeztünk, mint amennyi a 86-tól 2010-ig terjedő időszakban volt – azért ez sem rossz szám.

– Említette a pálya újjáépítésével járó fejlesztéseket, melyek korábbi hírek szerint már augusztusban elkezdődnek.

– Egyelőre nem fog történni semmi a pályán ilyen szempontból, hiszen konkrét kormánydöntés még nem született a fejlesztésekre vonatkozólag. Jelenleg a tervekre várunk, az előkészítés időszakát éljük, ez hosszadalmas folyamat. Jó lenne, ha már ott tartanánk, de ameddig az engedélyeztetés nem indult el, addig nem lehet kiírni a közbeszerzési pályázatot a kivitelezésre.

– Sok más mellett alighanem fenntartja az érdeklődést a vb alakulása is – ön mit vár a hétvégétől?

– Amit én várok, az teljesen őszintén az, hogy minden rendben legyen. Hétfőn például, miközben volt egy biztonsági megbeszélésünk a pályán a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel, öt perc alatt olyan szupercella-vihar alakult ki a mogyoródi völgyben, hogy nem győztük kapkodni a fejünket. Nekem a legfontosabb az, hogy biztonság legyen, inkább arra koncentrálnék, hogy gond nélkül rendezzük meg a versenyt. Nyilván érdekes a bajnokság alakulása is, hiszen ez a Ferrari-Mercedes, illetve a Vettel-Hamilton harc nálunk még jobban ki fog éleződni – persze az is lehet, hogy éppen egy Red Bull fog befutni az első helyre.