Figyelő;listázás;

2018-07-25 17:57:35

Egyelőre megúszta a listázást a Figyelő

Nem indít eljárást a Médiatanács, szerintük ehhez a felsorolt embereknek jogi értelemben „védett közösségnek” kellene minősülniük.

A médiajogi csoportképző feltételek hiányában a Médiatanács nem indít eljárást a Mérték Médiaelemző Műhely bejelentése alapján, amelyben a szervezet a Figyelő című hetilap egyik áprilisi lapszámában „A spekuláns emberei” címmel megjelent írással kapcsolatban kirekesztést tiltó törvényi rendelkezések megsértését kifogásolta – derül ki az NMHH szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményéből.

     

A kirekesztés, mint médiajogi jogsértés fennállásához ugyanis a cikkben felsorolt embereknek jogi értelemben közösségnek, méghozzá „védett közösségnek” kellene minősülniük, amelyet egy közös – a személyiséget meghatározó – közösségalakító tulajdonság köt össze, és amely a közösségen kívül állóknak is beazonosítható; a puszta felsorolás azonban ehhez – indoklásuk szerint – nem elegendő. Hozzátették, hogy a nevesítetteknek egyéni személyiségvédelmi eszközökkel, bírósági úton, polgári peres eljárás keretében van arra módjuk, hogy érvényesítsék igényüket.

Mint megírtuk, rengetegen vállaltak szolidaritást a lapban lajstromozott tudósokkal, civilekkel, jogvédőkkel: az ELTE oktatói, munkatársai és hallgatói nyilatkozatban emeltek hangot a listázás ellen, és a megtámadott civilek, tanárok mellé állt a Corvinus Egyetem egy egész tanszéke is. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége is egyértelmű üzenetben ítélte el a listát.