Nehéz az iskolatáska

Tetszettek már megemelni egy tizenhárom éves gyerkőc iskolatáskáját? A minap egy nagymamával találkoztam, aki iskolaidőben rendszeresen segít az unokájának cipelni a tankönyveit, munkafüzeteit. Egyedül nem bírná. Pedig ha egy kicsit körülnéznének a környező országokban az oktatási tárca illetékes vezetői, alighanem elcsodálkoznának: könyvek, füzetek már csak elvétve vannak. A többi? Csinos kis tokban, egy tableten.

Innen nézve ez szinte elképzelhetetlen, pedig így van. Augusztus első napjaira ígérte az oktatási tárca új vezetése, hogy kirukkol végre az átdolgozott Nemzeti Alaptantervvel (NAT), amiből megtudjuk majd, milyen új világ kezdődik a hazai általános- és középiskolákban. A korábbi miniszter egy évvel ezelőtt még úgy fogalmazott, „az első három évben annyira leterheljük a gyermekeinket közismereti tárgyakkal, hogy igazából nincs idejük tisztességesen megtanulni írni, olvasni, számolni”. Még az éneklést is hozzátette, de ezt alighanem az akkori énektanár helyettese súghatta a fülébe.

Az akkori oktatási államtitkárból mára egy másik tárca minisztere lett, a helyére egy szülész-nőgyógyász professzort helyezett a Nemzeti Együttműködés Kormányának feje. Bódis professzorral, a nőgyógyászati endoszkópia, a reprodukciós endokrinológia és az urogynecologia tudósával alighanem jól járt a közoktatás, hiszen ki értene jobban a NAT megszüléséhez, mint egy virtigli szülész? Mégis kissé görcsbe rándult a gyomrom, amikor az egyetemisták vizsgáztatásához szokott tudós ember a minap azt nyilatkozta a jól értesült kormányszócsőnek, hogy szerinte a kisiskolások túlterheltsége csak lárifári.

Az államtitkár szerint a „túlterheltség” meglehetősen szubjektív, és a valós adatokkal nehezen vagy egyáltalán nem alátámasztható sztereotípia. Neki ne mondjon mást Csépe Valéria, az új nemzeti alaptanterv kidolgozásának irányításával korábban megbízott kormánybiztos se. Bódis tanár úr állítja, hogy a hazai általános iskolákban régiós szinten az egyik legalacsonyabb a kötelező tanítási órák száma, a tananyag radikális csökkentése pedig oda vezetne, hogy a gyerekek később képtelenek lennének az összefüggések felismerésére. Ezért nem csökkenteni, hanem „súlyozni” kell az ismeretanyagot.

Ha nem volnának pedagógusok és a közoktatás tárgyaként agyonterhelt egyedek a családunkban is, talán megvonnám a vállam, és azt mondanám: annak van igaza, akinek az isten hivatalt adott. Ha a frissen megbízott államtitkár úgy gondolja, hogy semmi szükség a tananyag megrostálására, hát ne tegye. Ne legyen igaza a visszavonult elődjének, a rengeteg lexikális tudás mellett - amit szinte tölcsérrel akarnak a gyerekek fejébe tölteni -, szegények legyenek képesek az általános iskola első három évében megtanulni írni-olvasni-számolni is. Ha így lesz, áldásom az új NAT-ra.

Szóval nagyon várom, hogy esetleg már közelről is megnézhessem a Bódis-szülte NAT-bébit. Aztán majd szeptemberben szívesen elküldöm az államtitkárnak az unokám órarendjét. Mondja meg ő, sok vagy kevés, amit egy kisiskolástól elvárnak.