Anyám neve

Egy bizonyos elvégzett munkáért tiszteledíjat utalt nekem egy cég. Mielőtt az olvasó irigyelni kezdene, elárulom: 2595 forintot. Ahhoz, hogy az utalásból átutalás legyen, két különböző űrlapon, az egyiken két, a másikon egy példányban a következőkre kellett válaszolnom: 1. Családi neve; 2. Utóneve; 3. Születési neve; 4. Születésének helye; 5. Születésének ideje (év, hónap, nap); 6. Anyja leánykori neve; 7. TAJ-szám; 8. TB-törzsszám; 9. Személyi igazolványának száma; 10. Nyugdíjas törzsszáma.

Ha egy marslakónak mesélném ezt el, kinevetne vagy nagyotmondónak minősítene. Magyar polgártásaim viszont nap nap után kénytelenek hasonló űrlapokat kitölteni, és azt firtatják, ki fundálta ki ezeket a kérdőíveket. Megmondom: alighanem még az átkos előtti átkos magyar királyi bürokrácia. Ámbár akkoriban talán mégiscsak egyszerűbb volt. Amikor a baka elesett a fronton, az erről szóló értesítésben nemcsak azt tüntették fel, hogy Kovács János hősi halált halt, hanem a neve után azt is feltüntették, hogy „anyja neve: Nagy Mária”. Ezzel ugyanis végképp azonosították az illetőt.

Az Egyesült Államok, de számos más ország lakói is bajban lennének a mi kérdőíveinkkel. Kíváncsiságból számos amerikai ismerősömet kérdeztem meg arról, hogy mi az édesanyja leánykori neve, de többen közülük nem tudták. Ez persze családilag esetleg elítélendő, de semmi köze az illetők azonosításához. Az amerikai nő vagy férfi élete során költözhet egyik szövetségi államból a másikba, csaknem akadálytalanul változtathatja a nevét, válthat új vezetői jogosítványt (arrafelé sok embernek ez az egyetlen személyazonossági igazolványa), de van egy úgynevezett social security numberje, azaz társadalombiztosítási száma. Ezt, ha jól tudom, a születésekor, illetve az amerikai állampolgárság elnyerésekor kapja, és azon akkor sem változtathat, ha afro-amerikai gyerekek potyognak az égből.

Mielőtt elámulna ezen a nagyszerű intézményen, emlékeztetem az olvasót, hogy hosszú évtizedek óta a magyar állampolgároknak (kivétel nélkül minden magyar állampolgárnak!) is van ilyen száma: a TAJ-szám. Amely soha sem változhat és amely magában is tökéletesen azonosítja gazdáját. De ha netán mégsem, akkor még mindig ott van az adóazonosító jel.

De a Magas Hivatal mohó és kíváncsi. Van egy ember, akit így meg így hívnak, született, ahol született, ekkor és ekkor, lakik itt meg itt, TAJ-szám, adóazonosító, személyi igazolvány száma – mindez egybevág, de akkor még mindig megbukhat, mert más az anyja neve? Tehát tessék azt is mese nélkül ráírni az űrlapra.

Kérdem én: mivégre? Tévedés ne essék, nincs mit titkolnom! Mint minden embernek, nekem is volt anyukám, és nem is akármilyen: ő írta az Öreg néne őzikéjét. Amit még zsenge gyermekkorában bizonyára az is hallott, sőt szavalt az óvodában, aki elrendelte a fent idézett név-, cím- és számsor feltüntetését minden valamirevaló, több példányban kitöltendő kérdőíven. De vajon ki az? Ha tudnám, hozzá intézném ezeket a sorokat, azzal a tiszteletteljes kéréssel, hogy rendelje el: elégedjenek meg egyetlen biztos szám (SZIG, TAJ, stb.) feltüntetésével, és ne követeljék tőle családja történetét.

Csakhogy kétlem, hogy egyáltalán létezik ilyen személy. Bizonyosan nem a köztársaság elnöke, nem a miniszterelnök, nem egy miniszter. Feltehetően nem is a NAV főnöke, és egész biztosan nem annak a cégnek a főkönyvelője, amely a tíz pont kitöltése nélkül megtagadná a 2595 forint átutalását. Felteszem, hogy nevezett hölgyek és urak (jelen hazai állapotunkban: csak urak) maguk is fog- és tollcsikorgatva töltik ki az enyémhez hasonló kérdőíveket.

De hát akkor kihez apelláljak?