Oltásellenesebb a jobboldal – a vakcina-monológok a politikai törésvonalakat is összekuszálják

A vakcinakampány pörög, az oltásellenesek között mégis több a jobboldali. A törésvonalakat azonban elsősorban nem a politikai hovatartozás határozza meg, hanem a lakóhely, az iskolázottság és a jövedelmi helyzet. A vírustagadók és vakcinaellenesek csak azért nincsenek még az utcán, mert még alig van kötöttség: a kormány keze megremeg a szigorítás-gomb fölött.

Az oltáspártiak és oltásellenesek között több társadalmi törésvonalat is érzékel Pulai András, a Publicus kutatóintézet vezetője. Minél magasabb valakinek a végzettsége, annál inkább oltáspárti, és akkor is, ha Budapesten vagy más nagyvárosban él, vagy ha magasabb a társadalmi státusza és a jövedelme. „Meglepő viszont, hogy a konzervatívak között több az oltásellenes mint a baloldalon. Pedig a vakcinakampány elég erős” – véli Pulai, hozzátéve, a jobboldalon a Mi Hazánk Mozgalom szintén az oltás elleni küzdelmet tűzte a zászlajára. Az elemző szerint az Egyesült Államokban még markánsabb e téren a politikai megosztottság, a demokrata államokban átlagosan hét százalék az oltatlanok aránya, míg a republikánusok körében negyven százalék. „Tisztán politikai szempontokkal mégsem lehet magyarázni a helyzetet” – mondja Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója. Az oltottság kérdése jóval túlmutat a politikai táborok és a társadalmi rétegek közti különbségeken. Az elemző szerint a vakcina-kérdés megjelenése új törésvonalat hasított a társadalomban, ami keresztülmetszi a liberális és a konzervatív eszméket is, így nem lehet beilleszteni a meglévő politikai sémákba.

Tudatosabb tagadás

„Nem feltétlenül lesz valaki egyik pillanatról a másikra oltásellenes. Ez sok esetben hosszabb folyamat” – mondja Bauer Zsófia szociológus. Az Ynsight Research kutatócég igazgatója szerint a vírusra eleinte új jelenségként tekintett a társadalom, ezért sokan inkább az egészségügyi félelmeiknek adtak hangot az interneten. Ezek akkor még nem saját tapasztalaton, hanem feltételezéseken alapultak. „Két évvel a Covid megjelenése után azonban az oltásellenesek is több információval rendelkeznek a vírusról, így a döntésük is tudatosabb” – értékel Bauer. Sokan az oltásnak nem is a feltételezett, egészségre gyakorolt rövid távú hatásától, hanem az elhúzódó kimenetelétől tartanak. „Az oltatlanok száma azért sem csökkent, mivel a külföldi országokhoz képest nálunk kevésbé korlátozták a jogaikat” – véli a kutató, példának hozva az oltási akcióhetet. Erre inkább azok jelentkeztek, akik már kétszer megkapták a vakcinát, sem mint a még egyszer sem oltottak. Hazánkhoz képest más európai országok egyre szigorúbbak: Olaszországban a tömegközlekedési eszközökre kizárólag oltottak szállhatnak fel, Ausztria február 1-től kötelezővé teszi az oltást – a törvény tervezete szerint aki nem fogadja el, komoly büntetésre számíthat –, míg Franciaország már a harmadik oltáshoz köti a védettségi igazolást. Külföldön azonban nemcsak a korlátozás, de az arra adott reakció is erősebb: novemberben Bécsben több ezren vonultak az utcára, míg Hollandia több városában erőszakos tüntetések zajlottak, a tömeg rendőrautókat dobált meg kővel és gyújtogatott. Azokban az országokban jellemzőek a szélsőséges reakciók, ahol a tüntetéskultúra és a politikai érdekérvényesítés is fejlettebb, magyarázza Bauer, hozzátéve hazánkban egyszer volt nagyobb megmozdulás, a magyar gyógyszerész, Gödény György szervezésében (és sok kisebb tiltakozás országszerte). „Nálunk a protestkultúra a hagyományos politikai törésvonalakat követi. Az emberek általában akkor mennek el tüntetni, ha az adott ügy a kormány-ellenzék dichotómiába illeszthető” – mondja Krekó Péter, hozzátéve, a nyugati médiában megjelenő tüntetések csak egy hangos kisebbség megmozdulásai. Máshogy látja a helyzetet Pulai András, aki szerint ha itthon is egyre keményebb korlátozásokat vezetnek be, úgy a társadalom is megmozdul. „Ha az emberek a döntéseket úgy élik meg, hogy korlátozzák a szabadságukat, akkor utcára fognak menni” – mondja az elemző, aki szerint a kormány pont ezt a helyzetet akarja elkerülni.

Pénzeső sem motivál

Az első hullám idején az embereket főleg plakátokkal és oktatóvideókkal próbálták meggyőzni, ám azóta több megoldás is született. A Szent Ferenc Kórház például az első ezerötszáz első oltásra érkezőnek karácsonyfát ad ajándékba, míg januárban a Momentum ajánlotta, kapjon százezer forintot, aki beoltatja magát. „Ez a terv pénzügyileg megvalósíthatatlan. Tudomásom szerint pénzesőtől a világon sehol nem nőtt szignifikánsan az oltakozók száma” – mondja Bauer. A Policy Solutions nevű elemző cég egyik tanulmánya is azt erősítette, teszi hozzá, hogy az ajándékpénzösszegek is inkább azokat motiválják, akik már felvettek legalább egy oltást. A szakember ehelyett újabb, kevésbé átpolitizált edukációs kampányt javasolna. „Az ősz elején például volt egy kezdeményezés, amikor a háziorvosok hívták fel az oltatlan nyugdíjasokat” – emlékszik Bauer. De az is segíthet, ha a cégek szabadnappal honorálják az oltást, ami különösen olyan dolgozók esetében lehet hasznos, akik sok emberrel foglalkoznak – a MÁV, a Volán vagy a BKV dolgozói például. Nagy-Britannia a rendhagyó oltási programjával próbálta vakcinára „csábítani” az embereket. „A briteknek nem azt kell online jelezni, ha oltatni akarnak, hanem azt, ha nem” – mondja Krekó Péter. Az elemző szerint az akcióhéten megugrott oltási hajlandóság részben annak köszönhető, hogy nem kellett külön regisztrálni hozzá. Az elemző szerint ezt a rendszert kellene állandósítani, másrészt sokat segítene egy területi átoltottsági statisztika. Ez alapján célzottan küldhetnének oltóbuszokat egyes településekre, miközben az oltási igazolványok korábbi, szigorúbb használatát is vissza lehetne állítani. Krekó szerint problémás az is, hogy az oltási kampányban a politikai megszólalók aránytalanul nagy szerepet kapnak, miközben Nagy-Britanniában Boris Johnson miniszterelnök korán felismerte, hogy ha csak lehet, oltás ügyében átengedi a nyilatkozatokat az egészségügyi szakértőknek. „A kevert módszerek szintén működhetnek, melyek egyszerre élnek az engedmények és a korlátozások erejével” – véli Pulai András. A fő probléma szerinte mégis az, hogy a kormány aláásta az emberek bizalmát, amikor ősszel teret engedett nagyobb rendezvényeknek, melyeken oltatlanul is részt lehetett venni. „A hatalom ezzel a kommunikációval azt jelezte, hogy az oltás nem is olyan fontos. Ha a korlátozásokat továbbra is komolyan vették volna, akkor európai viszonylatban már régen az átoltottság középmezőnyében lennénk” – számol Pulai.

Legalább a másikért

„Természetes, hogy az oltás kérdése szembeállítja egymással az embereket” – véli Krekó, hozzátéve, az oltottság még jobban elidegenítheti az egyik személyt a másiktól, mint az eltérő politikai hovatartozás. Az oltás esetében ugyanis az egészségről, emberéletről van szó. Ezért a jövőben az oltottsághoz való hozzáállás mindenképpen meghatározza, mondja Bauer, miként szerveződnek az emberi kapcsolatok, például ki milyen gyakran jár el közösségbe és ki zárkózik el. „Meg kell értenünk, az oltás nemcsak az egyénekről szól – mondja Pulai, aki szerint a magyar társadalom ugyan eléggé individualista, mégis fel kell ismernie, hogy a mostani helyzeten mindenki sorsa függ. Így ha magunkat nem is féltjük, legalább a másikért menjünk el oltatni.