megfigyelés;Pegasus;NSO Group;

2021-12-15 12:48:39

Amerikai törvényhozók szankciókat követelnek a Pegasus forgalmazója ellen

A képviselők úgy vélik, hogy a cégek hozzájárultak termékeikkel ahhoz, hogy meggyilkoljanak emberi jogi aktivistákat.

- írja a Reuters.

A hírügynökség által megszerzett levélben - melyet a Külügyminisztériumnak és a Pénzügyminisztériumnak küldtek el - az izraeli NSO, az egyesült arab emírségbeli DarkMatter kiberbiztonsági vállalat, valamint a Nexa Technologies és a Trovicor európai cégek ellen kérnek szankciókat. Mindez bankszámlák befagyasztását, az Egyesült Államokba való beutazás tilalmát jelentheti azok számára, akiket az emberi jogok megsértésével vádolnak. A levelet a szenátus pénzügyi bizottságának elnöke, Ron Wyden, a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke, Adam Schiff és 16 másik demokrata törvényhozó írta alá. A képviselők szerint ez az iparág leginkább amerikai befektetésekre és pénzintézetekre támaszkodik. „Ahhoz, hogy érdemben megbüntessük ezek a cégeket és egyértelmű jelzést küldjünk számukra, az amerikai kormánynak pénzügyi szankciókat kellene alkalmaznia” - írják a levélben. Úgy vélekednek, ezek vállalatok elősegítették „emberi jogi aktivisták és újságírók eltűnését, kínzását és meggyilkolását”.

Wyden szerint a Biden-kormányzatnak lehetősége van arra, hogy elzárja a pénzcsapokat, ezzel végleg eltüntetve őket a piacról. Novemberben a Kereskedelmi Minisztérium már felvette az NSO-t arra a listára, mely megtiltja az amerikai beszállítóknak, hogy engedély nélkül szoftvert vagy szolgáltatást adjanak el a vállalatnak. Az Apple novemberben egyébként beperelte az NSO Groupot, mondván, hogy az iPhone-okra telepített szoftverek feltörésével megsértette az amerikai törvényeket.

Noha a magyar kormány sokáig tagadta, de a kabinet is megvásárolta a Pegasust. A legfrissebb információk szerint az Áder János védelmét is ellátó biztonsági személyzet több tagját is becélozták a kiberfegyverrel. Egyébként azt a Völner Pált - aki több ilyen megfigyelésre is engedélyt adott - jelenleg az ügyészség korrupcióval gyanúsítja.