Lengyelország;Donald Tusk;Pegasus;

2021-12-30 08:30:00

Dagad a Pegasus-botrány Lengyelországban

A varsói vezetés ugyanazt hangoztatja, mint anno az Orbán-kormány és elzárkózik az ellenzék által szorgalmazott parlamenti vizsgálattól.

Összevissza beszél a lengyel vezetés azóta, hogy kiderült, hazánkhoz hasonlóan Lengyelországban is megfigyelték a helyi kormány politikai ellenfeleit a Pegasus izraeli kémszoftverrel. Mindazoknak, akik szorosan követték a magyarországi fejleményeket, déja vu élménye lehet, hiszen a lengyel illetékesek meglehetősen hasonló kijelentéseket tettek, mint amilyeneket aaz Orbán-kormány tagjai tettek a botrány itteni tkitörését követő hetekben. Azt hangoztatják például, hogy a szakszolgálatok mindig a törvényeknek megfelelően végezték munkájukat, miközben nem kívánnak egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy használták-e a Pegasust. A varsói kommunikációs gépezetbe azonban némi hiba csúszott, hiszen a kormányfő és a szóvivője látszólag ellentmondásba keveredett egymással.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök tegnap fake news (álhír) spirált emlegetett, de azt is felvetette, hogy akár más országok titkosszolgálatai törhették fel az érintettek mobiljait. Piotr Mueller kormányszóvivő viszont arról beszélt, hogy semmilyen okot nem lát az ellenzék által szorgalmazott parlamenti vizsgálatra - holott egy esetleges külföldi hekkertámadás igazán indokolttá tenne egy ilyen vizsgálatot.

Donald Tusk, az ellenkézi Polgári Platform (PO) vezetője kedden kezdeményezett parlamenti vizsgálatot. Hangsúlyozta, hogy minden politikai erőnek érdekében áll tisztázni a helyzetet, és reményét fejezte ki, hogy a kormányzó pártok padsoraiból is támogatni fogják indítványát. Az ellenzék a szenátusban rendelkezik a szükséges többséggel egy különleges bizottság létrehozására, de annak az alkotmány csupán korlátozott jogköröket biztosít az ügy feltárására. A parlamenti alsóházban, a szejmben viszont több kormánypárti képviselő átszavazása kellene ahhoz, hogy felálljon egy olyan vizsgálóbiztottság, amely tényleg képes lenne felgöngyölíteni a Pegasus-botrányt, amit Tusk a rendszerváltás utáni Lengyelország legsúlyosabb demokratikus válságának minősített.

Az AP a múlt héten írta meg, hogy a Torontói Egyetem Citizen Lab kutatócsoportja három prominens lengyel közszereplő mobilján bukkant az izraeli NSO által kifejlesztett lehallgatóprogram nyomára. Az érintettek azért vizsgáltatták át telefonjukat, mert az Apple múlt hónapban figyelmeztette őket, hogy feltörhették készülékeiket. A lengyel sajtó az ügyet az amerikai Watergate-botrányhoz hasonlította, miután alapos a gyanú, hogy a kormányzó szélsőjobboldali Jog és Igazságosság (PiS) előnyt kovácsolt magának a Pegasus révén megszerzett adatokból a 2019-es választási kampányban.

Az egyik áldozat, Krzysztof Brejza, a PO politikusa már szeptemberben feljelentést tett hekkertámadás gyanújával, de a Reutersnek arra panaszkodott, hogy még mindig nem történt előrelépés az ügyben. “Az időt húzzák, nem akarnak nyomozást indítani, de nem is akarják elutasítani az indítványt.” - nyilatkozta Brejza. Egy másik áldozat, Ewa Wrzosek ügyész feljelentését arra hivatkozva utasították el, hogy nem adta át a mobilját, a jogász szerint azonban félreértés történt.

A lengyel ellenzék arra számít, hogy a következő napokban újabb áldozatok kerülnek elő. Grzegorz Schetyna, a PO egyik vezető politikusa a TVN24 hírcsatornának azt fejtegette: az sem lepné meg, ha egyes kormánypárti politikusokról vagy akár a miniszterelnökről is kiderülne, hogy lehallgatták őket.