Továbbra is folyik a nyomozás, ami Rogán Antal találmányának előéletét is érinti

Számos kérdés vár tisztázásra.

Korábbi felvétel

Nagy Ervinhez fordultak, felülvizsgálatban reménykednek az Operettszínház dolgozói

Az intézmény közölte, egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást, de minden felülvizsgálat során teljeskörűen együttműködik a fenntartóval.

Ukrán-magyar gyógyszermaffiát számolt fel a rendőrség

Közel 830 millió forintot foglaltak le a bűnbandától, köztük luxusautókat. 

A letartóztatás június 9-én

Tagadta bűnösségét a Morrison's 2-nél történt emberölés vádlottja

Csak azt ismerte el, hogy ittas volt és kétszer megütötte a sértettet.

Képünk illusztráció

Több mint 170 millióval távozott Matolcsy György az MNB-től

Mivel ilyen sokat fizettek neki, ezért tizenkét éves elnöksége alatt lényegében alig lehetett szabadságon. 

Matolcsy György 2019-ben

André Goodfriend: Bízzunk abban, hogy önöknél a régi rendszer már csak emlék marad

Ma mutatja be a Párhuzamos életek, külön világok című könyvet a szerzőpáros: André Goodfriend és Kocsi András Sándor, akik polémiájában két világ csap össze. Interjú

André Goodfriend: Amerikában a félidős választás is erősíti a fékek és ellensúlyok rendszerét

900 kilométerre a frontvonaltól csapódtak be ukrán rakéták több orosz célpontba

Emellett a megszállt mariupoli kikötőre is csapást mértek.

A kujbisevi olajfinomító az ukrán dróntámadás után

Szolidaritási adó: Budapest október 15-ig kapott haladékot a Tisza-kormánytól, Kiss Ambrus mást is hallott a bejelentésben

A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerint a Tisza-kormány megértette, hogy egy újabb inkasszó fizetésképtelenségbe lökné Budapestet. 

Magyar Péter: Készülnek a szükséges törvényjavaslatok Sulyok Tamás elmozdításához

Sulyok Tamás gratulált Magyar Péternek a megválasztásához

Magyar Péter üzent, a kekvák kuratóriumainak, nehogy fosztogatni kezdjenek a következő hónapokban

Csak azt a vagyont veszik vissza, amely amúgy is a magyar államé volt. 

A közbeszerzésekre és az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályokat is szigorítaná a Tisza-kormány

Megjelenhet az „átlátható gazdasági szereplő” fogalma is.

Korábbi felvétel

Magyar Péter: Kórházi klíma- és hűtőberendezés javítási és fejlesztési programot indít a kormány

Több intézményben is azonnali beavatkozások szükségesek.

Korábbi felvétel
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang