HIRDETÉS
2010. Február 09.
Kedd
Névnapok: Abigél, Alex
2009. November 02., 06:34
Múlt született
?Lezsák Sándor 1990-ben letörten ült az irodájában, és elkeseredetten mondta, most kapta a titkosszolgálati jelentést, hogy vasárnap puccs lesz Magyarországon.?

Ezt a hülyeséget nem kisebb embertől olvashatjuk saját lapjában, mint Széles Gábortól. A félrejobb médiáját pénzelő ? az Ikarus szárnyalása, és a Videoton felvirágoztatása révén közismert - privatizációs kárvallottat elragadta a múltcsináló hév. Széles felfedezte magában a történész-publicistát, ahogyan bizonyára benne szunnyad még a matematikus éppúgy, ahogyan a színigazgató, a kőfaragó, a balettáncos vagy a miniszterelnök is.

?Lezsák elmondta, hogy a szolnoki pán­célos ezred az MDF mellett vonul ki, míg a karhatalom szabadság-hegyi objektumában lévő ezrede (sosem volt ilyen - a szerk.) a kommunisták oldalán bekapcsolódik a puccsba.? (Ja, meg a János-hegyi kilátó atomsilójának partizánjai. A budakeszi haditengerészek pedig meglékelik a laktiteleki sátort.) Széles ezek után Palmer amerikai nagykövettől, Soroson, Antallon át Németh Miklóst is belekutyulja puccsos szappanhabjába.

De jön a Kántor, meg a Hód krimik izgalmi eleme is: ?Megcsörrent a telefon, és bejelentkezett egy férfi, aki magát magas rangú titkosszolgálati tisztként pozicionálta. ...Magamhoz vettem a fegyverem, 1989 nyarától az ellenzékiek is kaphattak egy kérvény benyújtása után pisztolyt.? (Tudjuk, az akkori hatalom felfegyverezte saját ellenzékét, hát persze, Széles papa!!! Arról nem is beszélve, hogy naná, a titkosszolgálat feladata volt elsőként Lezsáknak jelenteni...)

?...a férfi beszállt az autómba. Az oldalához nyomtam a fegyvert. Ettől nagyon megijedt, ...elmondta, hogy higgyük el, nem lesz puccs.?

És akár hiszik a kedves olvasók, akár nem: nem lett puccs! És akkor mindenki felébredt, és kitörölte a csipát a szeméből, és énekelt ? mint Rejtő Jenőnél. Kivéve talán Széles Gábort, a mi korpulens Csipkerózsikánkat.

Egy a lényeg: Széles megmentette a hazát, még ha nem volt is mitől. (Akárhogy is történt, mi nem hagytuk magunkat ? mondá Virág elvtárs a Tanúban, az eldurrantott staniclira.)

A múlt mint vastag virtuális arcbőr, mindent elbír. Még Széles Gábort is. Kivált, ha saját papírjára nyomtatják?


Veress Jenő /


06:56 Minek?
06:45 Fondorlat
Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Február 09, Kedd 06:00
Van politikai felelőssége abban, hogy a BKV a jelenlegi botrányos helyzetbe került, de nem mond le a főpolgármesteri posztról és kitölti utolsó ciklusát - jelentette ki Demszky Gábor. Szerinte több dologban hibázott helyettese, a területért felelős MSZP-s Hagyó Miklós, akiről viszont elhiszi, hogy n... >>>
2010. Február 09, Kedd 08:37
Nem rosszabbak a házasságok, mint régebben, csak a nők most már el tudják magukat tartani. >>>
2010. Február 09, Kedd 08:06
"Világkép" >>>
2010. Február 08, Hétfő 15:08
Egy napos késéssel felszállt az űrrepülő. Már csak négy kilövés van hátra. >>>
kampány | labdarúgás | Izrael | futball | Haiti | MDF | tőzsde | választás | BKV | Irán | Orbán Viktor | Kína | Ukrajna | földrengés | MSZP | Oroszország | válság | Hagyó Miklós | Afganisztán | filmszemle | EU | sport | USA | Fidesz
 100 év azonosság, 100 év változás - Torday Em...
 Glenn Brown a Ludwig Múzeumban
 Akik közelről láthatták Orbán Viktor évértéke...
 Havazás Budapesten
 Jégzajlás




erősen felhős


Min: -6 °C
Max: 0 °C




közepesen felhős


Min: -9 °C
Max: -3 °C




hószállingózás


Min: -8 °C
Max: -1 °C



Részletes időjárás előrejelzés >>>