Min: 20 °C
Max: 32 °C
Min: 14 °C
Max: 17 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Szili: kell a párbeszéd és meg kell hallani a kritikát
Szili Katalin (MSZP) szerint a Szövetség a Jövőért Mozgalom megalakuló rendezvényének egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy bebizonyosodott, szükség van a párbeszédre és meg kell hallani a kritikai hangokat is. A volt szocialista házelnök a vasárnap délutáni sajtótájékoztatón elmondta: indító beszédéhez 35-en szóltak hozzá és a legtöbben azt kérték, legyen sokszínű a társadalmi baloldal.


2009. November 29., 16:33

Tájékoztatása szerint a rendezvényen csaknem négyszázan vettek részt az egész országból, a mozgalomhoz pedig eddig nagyjából 1.400-an csatlakoztak.

Szili Katalin hangsúlyozta, azt szeretnék, ha a tömegmozgalmuk egy alulról, vidékről szerveződő hálózat lenne. Beszámolt arról is, hogy a mozgalom vitaanyagát társadalmi vitára bocsátják és várják hozzá a véleményeket, észrevételeket. Kiemelte, céljuk az, hogy a lehető legszélesebb körben eljussanak a baloldali közösségekhez.

Kérdésre válaszolva közölte: a mozgalom a saját eszközeivel segíteni fogja az MSZP választási kampányát is.


MTI






Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Július 29, Csütörtök 19:38
A devizában eladósodottaknak nem csak a törlesztőrészletek emelkedése miatt főhet a fejük, hanem azért is, mert hiába kötöttek hitelfedezeti életbiztosítást, esetleges örököseik helyett nem fizet ki mindent a biztosító. Ugyanis a biztosítás forintban köttetett, ezért összege nem változik az árfolyam... >>>
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára teljes rendszer átalakítást szorgalmaz. >>>
Steve Buscemi egy örök vesztes mulatságos figurájában még a legviccesebb. >>>
A jelenetet, amiben szerepet kapott, egy apró belvárosi zöldséges boltban vették fel. >>>
árfolyam | parlament | futball | sport | Koszovó | kormány | baleset | világbajnokság | Országgyűlés | Orbán Viktor | bankadó | tárgyalás | tőzsde | rendőr | Izrael | Orbán | IMF | forint | Jobbik | Fidesz | euró | média | Szlovákia | árvíz | USA | Budapest | választás | hitel | EU | MSZP
 Dózerol az Új Széchenyi Terv
 Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe
 Káosz a körúton