Min: 20 °C
Max: 32 °C
Min: 14 °C
Max: 17 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Sólyom László bejelentkezett
Sólyom László szerint jobb lett volna az országnak, ha idén tavasszal előrehozott választást tartanak. Ha így történt volna, kevésbé mélyül el a gazdasági válság és elejét lehetett volna venni a Jobbik megerősödésének is, véli az elnök.


2009. December 18., 07:12

Az államfő minimum téved. Ha a Fidesz 2008 áprilisában kormányra került volna, a válság sokkal mélyebben éreztette volna hatását. Már amennyiben betartotta volna igéreteit: az azonnali adó- és járulékcsökkentést, a hiány elengedését. Devizahitelek százezrei dőltek volna be, és nem lehetett volna csökkenteni az alapkamatot. A világsajtó arról cikkezne, hogyan gyűrte le Magyarországot a nacionalista populizmus. A másik lehetőség, hogy a Fidesz nem tartja be ígéreteit, akkor viszont hazudnak a választóknak, az pedig tovább erősítette volna a Jobbikot.

Sólyom Lászlót amúgy súlyos felelősség terheli a Jobbik megerősödéséért. Talán ha szót emelt volna a Gárda első avatása ellen, amely a Sándor-palota előtt történt, talán ha a holokauszt tagadásáról szóló törvényt támogatná, korrekt lenne, amit mond. Így azonban hiteltelen. Az államfő úgy látja: az Országgyűlés azóta, hogy bizalmat szavazott Gyurcsány Ferencnek 2006-ban, magán viseli az alkotmányellenesség bélyegét. ?Hazugsággal választást nyerni - ez nem a mi alkotmányos rendszerünk.? - fogalmaz az elnök. Akkor szögezzük le: Sólyom Lászlót alkotmányellenes körülmények között választották a legfőbb közjogi méltóság posztjára. Sérült a szavazás titkossága, a vakondokkal terhelt morális körülményekről már nem is beszélve.

Van itt azonban más probléma is. Az elnök úr úgy látja, gazdaságélénkítésre, reformokra ennek a kormánynak sem ideje, sem pénze, sem támogatottsága nincs. Az IMF által elvárt, a kiadáscsökkentésre és hiányra korlátozott válságmenedzselésben sikeres a Bajnai-kormány, de az állam nagy alrendszerei a régi struktúrában működnek tovább. Az elnök úr mellőzi a tényeket. Minden reformot 1998 óta csak a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány hajtott végre. Fontos alapvető átalakítások történtek az államigazgatásban, a köz- és felsőoktatásban, az egészségügyben, a nyugdíj- és az adórendszerben. Attól tartok, Sólyom László azért próbálja kicsinyíteni ezeknek a jelentőségét, nehogy elismerőn kelljen szólnia az elmúlt négy esztendő kormányzásáról. Személyes antipátiája zavarja a tisztánlátásban.

Sólyom az interjúban óvatosan felajánlja szolgálatait egy következő elnöki ciklusra is. Remélem, ez az nyilatkozat nem az általa remélt majdani többség meggyőzését szolgálta.

És még mielőtt Őszöd ürügyén belesüppedünk a rejtélyes alapú morális felsőbbrendűség lápvilágába, egy idézet Navracsics Tibortól, akit Orbán törvénysértésre buzdító ?osztjónapot? beszéde után kérdeztek: ?Továbbra is úgy gondolom, lehetőséget kell biztosítani egy embernek - így egy politikusnak is - hogy olyan közegben is beszélhessen, ahol nem kell patikamérlegen mérni a megfogalmazás pontosságát, vagy politikai korrektségét. Azért vannak a sajtónyilvános események, hogy ott tegyenek számon kérhető politikai kijelentéseket, és azért szükségesek a bizalmas megbeszélések, hogy ott lazább, vagy érzelmileg túlfűtöttebb fordulatokat is megengedhessenek maguknak. Ez az oka annak, hogy itt nem a kijelentés tartalmát, hanem egy bizalmas megbeszélés magnóra való rögzítését tartom problémának.?








Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Július 29, Csütörtök 19:38
A devizában eladósodottaknak nem csak a törlesztőrészletek emelkedése miatt főhet a fejük, hanem azért is, mert hiába kötöttek hitelfedezeti életbiztosítást, esetleges örököseik helyett nem fizet ki mindent a biztosító. Ugyanis a biztosítás forintban köttetett, ezért összege nem változik az árfolyam... >>>
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára teljes rendszer átalakítást szorgalmaz. >>>
Steve Buscemi egy örök vesztes mulatságos figurájában még a legviccesebb. >>>
A jelenetet, amiben szerepet kapott, egy apró belvárosi zöldséges boltban vették fel. >>>
árfolyam | parlament | futball | sport | Koszovó | kormány | baleset | világbajnokság | Országgyűlés | Orbán Viktor | bankadó | tárgyalás | tőzsde | rendőr | Izrael | Orbán | IMF | forint | Jobbik | Fidesz | euró | média | Szlovákia | árvíz | USA | Budapest | választás | hitel | EU | MSZP
 Dózerol az Új Széchenyi Terv
 Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe
 Káosz a körúton