Min: 20 °C
Max: 32 °C
Min: 14 °C
Max: 17 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Hülye vagy, Sándor?
Nincs ám kedvem ahhoz, amit most megteszek, mert teljességgel lehetetlen dologra vállalkozom: Fábry Sándort bármiről meggyőzni. Nagy szomorúság ez nekem, mert talán már én vagyok az utolsó baloldali, aki minden egyes műsorát végignézem. Azért, mert szeretem. Fábry Sándort. Nem azt, amit mostanában művel, hanem őt, magát.


2010. Február 08., 06:00

Ez azért van, mert nem felejtem el azt, amikor először találkoztam vele, nem felejtem el, hogy azonnal megértettem: egy kivételes tehetségű ember, az a fajta, amelyikből talán ha fél évszázadonként születik egy. Az elődjét Hofi Gézának hívták, aki persze túl későn halt meg ahhoz, hogy reinkarnálódjon Fábryban: lelkének és szellemének töredéke jutott neki. De az is jó.

Nem felejtem el, amikor Szárszón, Farkasházynál földühítette Orbán Viktort, amikor azt mesélte el, hogy a Fidesz úgy van a hatalommal, mint a nővel a kamasz, ott áll az ajtó előtt, tudja, hogy bent a hálóban, az ágyban várja a nő, és nem tudja, hogy még kint tolja-e le a gatyáját, vagy ráér odabent. Ott jöttem rá, hogy Orbán rendkívül veszedelmes, mert nincs humora, mert nem ismeri az önirónia boldogságát. Nem felejtem el azt, amikor kettőnket meghívta Faludy, és órák teltek el, mire rájöttem mi a fura azon a csodálatos estén: Sándor teljes némaságban hallgatta a csodát, mert végre olyan emberrel találkozott, aki benne szakasztotta a szót. Sok-sok emlékem van, többnyire rosszak, mert Fábry az esetek kilencven százalékában a magánéletben is elviselhetetlen, de azért a tíz százalékért megéri túlélni a megaláztatásokat. Van ilyen ember.

Fábry Sándor most undok és méltatlan interjút adott a Heti Válasznak. Ez nem előzmények nélkül való: műsorában folyamatosan gúnyolja a Fidesznek kellemetlen politikusokat. Rendben is van. Az más kérdés, hogy ezt szégyellni valóan bunkó módon teszi. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, hiszen műsorának jelentős részét ma már a kakipisi humor teszi ki. Várható volt, hogy így lesz, hiszen a jobboldali közönséget csak erőteljes hatásokkal lehet nevetésre bírni. Miután Fábry kiszakadt a saját értelmiségi közegéből, szembesülnie kellett azzal, hogy az a közönség, amelyik reggel azzal ébred, hogy "földannyának földannya, én magyar vagyok!", és este is ezzel fekszik le, kevéssé alkalmas az öniróniára. Ezért aztán a humor forrására marad a testiség meg a gyűlöltek csúfolása. Szakmailag tehát Fábry rendben van, csak éppen bizonyos intelligenciaszint fölött nem könnyű szeretni. De mivel sok morcos bunkó van ebben az országban, bármennyire fárad egy évtized után a műsora, mindig elég magas lesz a nézettsége. Örüljünk, hogy így van ez, mert nála csak rosszabbra számíthatunk.

Ha valaki rákap az alpári tréfálkozásra, nincs mit csodálkozni azon, ha egy mérsékeltnek mondott politikai hetilapban olyan hangnemben nyilatkozik, mint ahogy a szintén Fidesz-közeli Széles-birodalom bérnáci szakújságírói írnak.

Az a baj, hogy az elképesztő sikereitől óriásarcúvá tenyésztődött Fábry soha nem érti már meg, hogy még egy, a feministák számára is elfogadhatóra liberalizálódott világban sem illik nőkre alpári megjegyzéseket tenni. Akkor se, ha olyan Fidesz-politikusok adják meg az alaphangot, mint a debreceni polgármester. Hogyan jutunk odáig, hogy egy briliáns elméjű Fábry Sándorból egyszercsak akkora tahó lesz, mint a hozzá sem értelmi képességekben, sem műveltségben még csak nem is hasonlítható Kósa Lajos?

Talán halottakba se kellene rugdosni. Jó alkalmat talál erre Fekete János és Bauer Tamás apjának halála alkalmából. Kicsit gusztustalan, hogy a közmondásosan tisztességes Bauert folyamatosan az apjával kell lejáratni. Ócska. Megszoktuk, de akkor is alpári. Pláne egy Fábrytól. Fekete János szerepén lehet vitatkozni. Ha beszélnék erről, azt mondanám Fábrynak: bizonyára sokat kutattad cselekedeteinek történetét, így megalapozott az ítéleted, de az talán mégiscsak túlzás, hogy börtönbe kellett volna csukni azért, mert segítette a szocializmus hosszú agóniáját. Demagógia lenne ez is, de próbáld meg megfordítani a dolgot: tudjuk, hogy a szocializmus abba bukott bele, hogy nem bírta a versenyt és az eladósodottságot. Hülyeség, de talán úgy is beállíthatjuk Fekete Jánost, hogy tevékenységével jelentős réseket ütött egy olyan falon, amelyik azelőtt elporlaszthatatlannak tűnt. És ez nem csak a pénzügyekre, hanem arra is vonatkozott, hogy a kommunisták zsarolhatósága miatt lazult az ideológiai bilincs.

Mindegy: nem illik friss halottakba rugdosni. Még akkor se, ha egy köztársasági elnöki szánalmas modortalanság látszólag bárkit fölhatalmaz erre.

Ha már nem tudtad Fekete Jánost börtönbe dugni, hát azon dolgozol, hogy Esterházy és Nádas oda kerüljön. Pontosabban: azok az értelmiségiek, akik Gyurcsány őszödi beszédét nem arra használták, hogy tendenciózusan kiragadott részletekkel a miniszterelnökre támadtak, hanem meglátták benne a megtisztuláshoz vezető első lépés lehetőségét, büntetőjogi kategóriába tartoznak, bűnsegédek. Az, hogy ez magyarhírlapos, sőt vámosgyörgyös színvonalú duma, az a te szégyened. Az viszont, hogy beállsz ebbe a minden ellenséget kriminalizálni kell, börtönbe velük típusú cirkuszba, megengedhetetlen egy demokratától.

Hogy legyen világos: noha tudom, hogy Gyurcsány elképesztő hibákat követett el, ma is meg vagyok győződve arról, hogy a magyar társadalom legnagyobb reménysége volt. Különösen, ha Orbán és közte kell választani. Neki legalább volt valami elképzelése. (Pszichiátriai diagnózist kérsz Gyurcsányról. Én olvastam egyet Orbánról. Megtehetném, de soha nem fogom nyilvánosságra hozni, mert méltatlan lenne. Nem az országra, hanem magamra nézve.) Ha te ráveszed Orbánt egy korrekt és nyilvános pszichiátriai vizsgálatra, én ráveszem Gyurcsányt. Ennél jobb ajánlatom nincs a haza üdvére való összefogásra.

Pár év múlva, amikor napvilágra kerül Gyurcsány valódi szerepe, te is erős véleményváltozáson mész majd át. Most egy olyan korszakba érünk, amikor a rendszerváltás utáni legnagyobb változás előtt állunk. Nem Orbán túlhatalmára gondolok, hanem arra, hogy hamarosan az egész politikai osztály belebukik a BKV-jelenségbe. Az ügyek száma, a letartóztatottak idegállapota máris elérte azt a pontot, amikor a beszorított emberek beszélni kezdtek. Ne nagyon örvendezz te azon, hogy baloldaliakat tartóztatnak le naponta. Hogy bőrüket mentsék, végre megtudjuk, amit mindigis tudtunk, csak nem volt bizonyítékunk. Ne reménykedj abban, hogy a jobboldali politikusok tiszták maradnak. És hiába a remény, hogy nem, vagy csak szelektálva jut majd ki az, ami a nyomozás során elhangzik. Van egy mondás: puskára töltöttek és ágyú sült el. Ez történt ötvenhatban is, amikor a tüntetést engedélyezték, hogy levezessék a feszültségeket. Lehet, hogy a Fidesznek a választási kampányban jó most ez a sok letartóztatás. Nekem is föltűnt, hogy maga Balsai ígérte meg a népnek. De ez hamarosan visszacsap. És akkor még a Gripen-ügyet meg se említettük. Ugye nem vagy hülyeségig, a vallásos bódulatig naiv kedves Sándor?

Az általad oly önfeledten gyűlölt Gyurcsányról pedig majd az derül ki, hogy megpróbált föllépni az állami és pályázati fosztogatások ellen, és ezért kellett megbuknia. Nézd csak meg, hogy ki volt az, aki próbálkozott például a pártfinanszírozás megváltoztatásával, és ki volt az, akivel nem lehetett megegyezni. Meg fogsz lepődni, hogy micsoda mélységből ömlik majd föl a kosz, és milyen rettenetesen fertőzött ez az ország.

Egyébként meg azt gondolom, hogy át kellene gondolni azt a szereptévesztésedet, hogy beállsz abba a kórusba, amelyik most már büntetőügyet fabrikál majd abból is, ha valaki értelmiségiként Gyurcsányt támogatta. Értem, hogy nektek minden nap nagyobbat kell mondani - ráadásul egymással is versenyeztek hantában és morcoskodásban -, de azért érdemes lenne végiggondolni, mi lesz ebből, ha sikerül a tervetek. Én nektek drukkolok: nem is lenne ám olyan rossz mondjuk Nádassal és Esterházyval egy barakkban pár hétig. Csak arra kérlek, hogy eszedbe ne jusson egy ingyenes jótékony börtönhakni.

És még valamit az eserházyzásról. Azért az eléggé alantas, hogy azt használod föl ellene, hogy az apukája besúgó volt. Egyrészt nem kellene úgy tenni, mintha ez csak az Esterházy-féle oldalon fordult volna elő. (Nem mondok példát, mert méltatlan.) Másrészt említsük meg, hogy ezt Esterházy Pétertől tudjuk, aki ráadásul az ezredforduló egyik legfontosabb könyvét írta meg erről. Még valamit: ne legyél annyira biztos abban, hogy a környezetedben mindenki patyolat volt. Én tudom, milyen az, amikor szembesülni kell, és azonnal meg kell bocsátani, mert különben beleőrülsz. Várjuk ki, hátha a mágnesszalagok mégis napvilágra jutnak, mert csodásk csodájára a Fidesz is rábólint, aztán esterházyzzunk.

Az is milyen sunyi, ahogy megint fölveted - ráadásul Morvai Krisztinát és a Gárdát mentegetve -, hogy "ha a hatalom 2006-ban nem bátorít szemek kilövésére". Tudod, nekem Morvai jogvédésével nem az volt a bajom, hogy védte azokat, akiket csakugyan törvénytelenül bántott a rendőrség, hanem az, hogy ezek a mondatok nem úgy kezdődnek, hogy "több mint 200 rendőr megsebesülése után... stb." mert azért a dolog mégiscsak úgy kezdődött. És ezt te pontosan tudod, mégis belemész ebbe a jobbikos színvonalú fejtegetésbe.

Jóelőre koholsz vádakat? És már az ítéleted is megvan? Neked, aki a Tanút merted folytatni? Ezt egyeztetitek, vagy kedvet kaptál Bayer Zsolttól meg S.S. Pétertől? Fölhasználnak, vagy önjáró vagy? Mégis mire számítasz, ha egyetlen-egy baloldali értelmiségit is sikerül börtönbe juttatni a te nyilvános koncepciós följelentésed nyomán? Hülye vagy, Sándor? Nem veszed észre, hogy egy virtigli bolsevista párt túlspilázott vezérének hálójában virítasz, és annyira bódult vagy, hogy azt képzeled, hogy te vagy a pók? Nem hallottál még arról, hogy azért születik olyan sok pókocska a póktojásból, mert legelőször fölfalják egymást, és csak a legerősebb marad életben? Mi történt veled Fábry Sándor?

Azt ígéred, hogy ha Orbán hatalomra jut, alkalomadtán az ő képét is meg fogod tisztítani. (Vagyis leköpöd, mint Gyurcsányét.) Egyrészt kíváncsi vagyok, másrészt azért fölmerül bennem, hogy nem kellene-e most kezdeni. Nincs-e valami gúnyolódni való azon a politikuson, aki nem mer kiállni választási vitára, aki semmit nem mer elárulni a programjáról? Azt mondod ebben az interjúban, hogy Orbán teljesítményét mi, balliberálisok elismerhetnénk. Hát én elismerem, jó hosszan tud olvasni, és elképesztő tehetséggel tud ellenzékből destabilizálni. De nem hiszem el, hogy ha te végighallgattad Orbán évértékelő beszédét, nem tűnt föl, hogy ez az ember negyvenöt percen át az égvilágon semmit nem mondott, azt is olyan mérhetetlenül primitív stílusban, amilyenre a kádári Magyar Szocialista Munkáspárt kongresszusai óta nem volt példa. Nem hiszem el, hogy egy Fábry Sándor ettől beájul.

És végül persze, ha beszélnénk, azt mondanám Fábry Sándornak, hogy ölellek, megszakad a szívem, és bocsáss meg, de nem nézem többé a műsorodat. Én szégyellem magam, de még mindig jobb, mintha szégyenkeznem kellene.


Andrassew Iván (andrassewi@nepszava.hu) / Népszava




Címkék: Fábry Sándor


Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Július 29, Csütörtök 19:38
A devizában eladósodottaknak nem csak a törlesztőrészletek emelkedése miatt főhet a fejük, hanem azért is, mert hiába kötöttek hitelfedezeti életbiztosítást, esetleges örököseik helyett nem fizet ki mindent a biztosító. Ugyanis a biztosítás forintban köttetett, ezért összege nem változik az árfolyam... >>>
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára teljes rendszer átalakítást szorgalmaz. >>>
Steve Buscemi egy örök vesztes mulatságos figurájában még a legviccesebb. >>>
A jelenetet, amiben szerepet kapott, egy apró belvárosi zöldséges boltban vették fel. >>>
árfolyam | parlament | futball | sport | Koszovó | kormány | baleset | világbajnokság | Országgyűlés | Orbán Viktor | bankadó | tárgyalás | tőzsde | rendőr | Izrael | Orbán | IMF | forint | Jobbik | Fidesz | euró | média | Szlovákia | árvíz | USA | Budapest | választás | hitel | EU | MSZP
 Dózerol az Új Széchenyi Terv
 Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe
 Káosz a körúton