Min: 20 °C
Max: 32 °C
Min: 14 °C
Max: 17 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Duraynak szlovákul is bocsánatot kell kérnie
Szlovákul is bocsánatot kell kérnie Duray Miklósnak, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) stratégiai alelnökének a Szlovák Nemzeti Párttól (SNS), mert egy budapesti rádióműsorban sértőnek minősített kijelentést tett rá - döntött egy pozsonyi bíróság.


2010. Február 09., 10:30

A per tárgyát Duray Miklósnak a budapesti Inforádióban 2006 júliusában elhangzott kijelentése képezte, miszerint a "szlovák kormányt hatalmilag egyharmad részben Slota pártja alkotja, amely fasiszta párt".

Egy pozsonyi bíróság tavaly bocsánatkérésre kötelezte Durayt, aki azt teljesítette is, de magyar nyelven azt állítván, hogy állampolgári jogaival élt. Ján Slota pártját ez nem elégítette ki, s ezért végrehajtó útján akart elégtételt kapni. Amennyiben Duray nem tenne eleget a végrehajtó felhívásának, akár 30 ezer euró kifizetésére is kötelezhetik.

Duray decemberben beadványban tiltakozott ismételten állampolgári jogaira hivatkozva, de azt a pozsonyi bíróság elutasította. "A bírósági per szlovák nyelven folyt, ezért a folytatásnak is ezen a nyelven kell történnie. Indokolatlan most, utólagosan arra hivatkozni, hogy a bíróság nem tette lehetővé az alperesnek anyanyelve használatát" - magyarázta a döntést az MTI-nek Pavol Adamciak, a pozsonyi bíróság szóvivője. Hozzátette: a végrehajtási perrendtartás a további fellebbezést nem teszi lehetővé.

Rafael Rafaj, az SNS frakcióvezetője üdvözölte a döntést. "Világossá vált, hogy a Szlovák Köztársaságban a szlovák nyelv az államnyelv, s ez a hivatalos eljárásban mindenkire nézve kötelező" - jelentette ki a képviselő.

Az MTI pozsonyi tudósítója úgy értesült, hogy mindezek ellenére az ügy valószínűleg még nem zárult le. Folyamatban van ugyanis egy másik bírósági eljárás is az ügyben, amelyben magának a végrehajtásnak a megsemmisítését kérte Duray. Ebben az ügyben egyelőre még nem született semmilyen döntés.
A magyar politikus már korábban leszögezte: "Ha szükséges lesz, akár Strasbourgba is elmegyek."

Duray Miklós politikai véleménynyilvánításért már 1983-ban is bíróság elé került. A szlovákiai magyar kisebbség jogainak védelmét a korabeli szocialista rendszer felforgató tevékenységnek minősítette, s Durayra börtönbüntetést szabott ki.


MTI




Címkék: Duray Miklós, Szlovákia, kisebbség


Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Július 29, Csütörtök 19:38
A devizában eladósodottaknak nem csak a törlesztőrészletek emelkedése miatt főhet a fejük, hanem azért is, mert hiába kötöttek hitelfedezeti életbiztosítást, esetleges örököseik helyett nem fizet ki mindent a biztosító. Ugyanis a biztosítás forintban köttetett, ezért összege nem változik az árfolyam... >>>
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára teljes rendszer átalakítást szorgalmaz. >>>
Steve Buscemi egy örök vesztes mulatságos figurájában még a legviccesebb. >>>
A jelenetet, amiben szerepet kapott, egy apró belvárosi zöldséges boltban vették fel. >>>
bankadó | futball | Országgyűlés | euró | árvíz | Fidesz | világbajnokság | árfolyam | média | Koszovó | USA | Orbán | választás | tárgyalás | kormány | MSZP | Izrael | parlament | forint | EU | Szlovákia | sport | rendőr | tőzsde | Budapest | hitel | Orbán Viktor | IMF | baleset | Jobbik
 Dózerol az Új Széchenyi Terv
 Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe
 Káosz a körúton