2010. Március 10.
Szerda
Névnapok: Ildikó, Melissza
Varga Mihály: legyen nemzeti ügy a munkahelyek megvédése!
A Fidesz elnökségének álláspontja szerint a munkahelyek megvédését nemzeti üggyé kell tenni. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke az ellenzéki párt elnökségének keddi ülése közben tartott budapesti sajtótájékoztatón kifejtette: amíg a munkanélküliek száma olyan mértékben nő, mint most, addig nem lehet arról beszélni, hogy az ország túl lenne a válságon.


2010. Február 09., 14:07

A Fidesz szerint a következő kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy megvédje a munkahelyeket, és hogy lehetőség szerint biztosítsa a foglalkoztatottság növekedését, valamint a munkanélküliség csökkenését. Ehhez több munkahelyre, a munkanélküliség megállításához pedig új kormányra, nemzeti ügyek kormányára van szükség - mondta a politikus.

Varga Mihály hangsúlyozta, a magyar gazdaság állapotát is visszatükrözi a munkanélküliség mutatója, amely az elmúlt 13 év negatív rekordját dönti meg. Idézte például az Állami Foglalkoztatási Szolgálat számait, amelyek szerint 653 ezer regisztrált álláskereső van ma Magyarországon.

Az MSZP-kormány szégyenpadra került a munkanélküliségi adatokkal - mondta a volt pénzügyminiszter.

Mint fogalmazott, a válság egyre mélyebben eszi bele magát a magyar társadalomba és a magyar gazdaságba, a megszorító intézkedések pedig célt tévesztettek. Az elmúlt egy évet jellemző intézkedések ugyanis - mint folytatta - inkább azt a cél szolgálták, hogy Magyarország egy megbízható adós színében tűnjön fel.

Arra a kérdésre, hogy az Orbán Viktor Fidesz-elnök által hétfőn bejelentett "zöldbankot" miből finanszíroznák, Varga Mihály úgy válaszolt: a Fidesz a 2007-ben kiadott Erős Magyarország programban rögzítette a legfontosabb irányokat. "Arra vonatkozóan, hogy majd milyen konkrét intézkedések lesznek, nyilván csak akkor tudunk pontosabban válaszolni, hogy ha az átadás-átvétel megtörténik" - fűzte hozzá.


MTI


Címkék: munkanélküliség, Fidesz, Varga Mihály
Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Március 09, Kedd 12:57
Pomáz önkormányzati lapjában rendszeresen megjelennek a város fideszes alpolgármesterének írásai. Ezekben látványosan a jobboldali párt támogatására buzdít, a Népszavához eljuttatott email pedig a tarthatatlan kifejezésekre és a közszolgálatiság elmaradására hívja fel a figyelmet. Az alpolgármester ... >>>
2010. Március 09, Kedd 21:15
Iványi szerint már az új kormánnyal kacsintanak össze a fedél nélkül élőket megalázó rendőrök >>>
2010. Március 09, Kedd 07:08
Hűtlen kezelés a gyanú, sok a feltételezett felelős. >>>
2010. Március 09, Kedd 07:03
A tavaszi kert csodáját előlegezi meg a Magyar Orchidea Társaság március 19-21 között. >>>
Fidesz | euró | Izrael | Irán | Kína | BKV | sport | MSZP | árvíz | Görögország | Oroszország | válság | Ukrajna | Afganisztán | Vancouver | kampány | Jobbik | Németország | gazdaság | MDF | USA | EU | tőzsde | választás
 Egy kampánykörút belülről
 Kerékpárbarát KRESZ módosítások - videó!
 Cozma-emlékmű avatása - videó!




erősen felhős


Min: -6 °C
Max: 5 °C




havaseső


Min: -1 °C
Max: 4 °C




hószállingózás


Min: -2 °C
Max: 1 °C



Részletes időjárás előrejelzés >>>