Min: 20 °C
Max: 32 °C
Min: 14 °C
Max: 17 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Fidesz: Demszky vegye a kalapját
A BKV-t övező botrányok miatt lemondatná a Fidesz a főpolgármesteri posztról Demszky Gábort, aki a politikai felelősséget ugyan vállalja, de nem kíván távozni.


2010. Február 12., 06:37

Az MSZP elnöke beperli a fideszes György Istvánt a BKV-pénzek és a szocialista pártkassza közötti párhuzama miatt. Demszky egykori helyettese, Atkári János pedig arról beszélt: "Mesterházy Ernő nem ok, hanem következmény".

Visszakérik a sztrájk alatt felvett bért
Visszafizetteti a BKV azon szakszervezeti tisztségviselők időarányos bérét, akik a januári, hatnapos sztrájk idején nem munkabeszüntetésben résztvevőnek tüntették fel magukat, hanem átlagfizetett távollétet számoltak el a munkáltató felé. A cég ezt lapunk szerdai írására reagálva közölte. Megírtuk: míg a sztrájkolók csak a napi mintegy ötezer forintos, adóköteles sztrájksegélyt kapták, addig néhány érdekképviseleti vezető átlagfizetett távollétet számolt el, vagyis a BKV fizette őket. A cég megerősítette: egy szakszervezeti tisztségviselő a sztrájk teljes idejére, egy másik a hatból három napra, további kettő pedig az utolsó napra számolt el átlagfizetett távollétet. A BKV kezdeményezte ezek számfejtésének visszavonását, és tudatta, hogy az összeget "valószínűleg vissza kell fizetni." Arról is írtunk, hogy a sztrájk utolsó napján, január 17-én a BKV munkabért számolt el a sztrájkolóknak, holott nekik csak a szakszervezeti kasszából járt volna sztrájksegély. Megírtuk: a gyakorlat az, hogy a munkabeszüntetés lefújása előtti néhány órára csak azok kapnak rendes bért, akik tevékenysége a közlekedés helyreállítását szolgálja. Erre a BKV úgy reagált: "van egy ígérvény arra, hogy akik segítettek a forgalom helyreállításában, azok részére arra a napra fizetést számolnak el (...) ám még nem dőlt el, hogy ez hány főt érint és milyen típusú bérezést kapnak."
A főpolgármesternek "vennie kellene a kalapját" a BKV-t övező botrány miatt - mondta a Fidesz fővárosi frakcióvezető-helyettese. György István - aki a BKV ügyeit vizsgáló bizottság elnöke is - üres szavaknak nevezte, hogy Demszky Gábor vállalja a politikai felelősséget. Azt mondta: a fővárosi cégeknél a vezető és ellenőrző testületek tagjait a Demszky MSZP-s helyetteseként a cégeket egykor felügyelő Hagyó Miklós és - a főpolgármester tanácsadójaként dolgozó - Mesterházy Ernő közötti "paktum" alapján jelölték. György hozzátette: a nagy fővárosi cégek, különösen a BKV, "MSZP-SZDSZ-es pártkifizető-helyként működtek".

Az ellenzéki politikus jogi lépésekre számíthat, hiszen az MSZP elnöke bejelentette, "rágalmazás miatt feljelentést tesz minden olyan fideszes politikus ellen, aki azt állítja, hogy a BKV-tól a szocialista pártkasszába került pénz". Lendvai Ildikó közölte: megvédi a becsületes szocialistákat, a baloldali választókat a kollektív bűnösség elvétől. Egyúttal visszautasította és rágalomnak nevezte a vádat.

Lendvai hiányolta a választ arra: igazak-e a hírek Fuzik Zsolt - a BKV előzetes letartóztatásban lévő egykori informatikai igazgatója - és Vitézy Dávid - a BKV volt Fidesz-delegált felügyelőbizottsági (fb) tagja - közeli barátságáról.
E kijelentés miatt viszont Vitézy perelhet, aki tudatta: egyetlen korrupciós ügybe keveredett BKV-s vezetővel, így Fuzikkal sem ápol közeli barátságot, csak az fb-ben illetve a VEKE civil szervezetben viselt tisztségeiből adódó munkakapcsolatot tart velük. Hozzátette: a sajtóhírek, amelyekre Lendvai hivatkozik nem igazak, sőt az azt közlő hírportál helyreigazítást tett közzé.

Emlékeztetett: a rágalmazók ellen több tucat büntetőfeljelentést tett. Vitézy bosszúhadjáratot emlegetett, amiért "leleplezte az MSZP korrupciós ügyeit".
Demszky Gábor korábbi pénzügyi helyettese, Atkári János a Népszabadságnak eközben arról beszélt: Mesterházy Ernő nem ok, hanem következmény, mert Demszky hagyta, hogy kinyíljon egy kiskapu, amelyen tanácsadója, majd emberei benyomulhattak. Atkári "életszerűnek" tartja, hogy Demszky nem tudott a BKV-ügyekről. Szerinte "a veszélyérzete megakadályozta volna, hogy ilyet tudatosan takargasson (...) másfelől olyan zilált szervezeti rendszer csúcsán ül, amely nem biztosítja az eredményes ellenőrzést-önellenőrzést".


Lengyel Tibor / Népszava




Címkék: BKV, Demszky Gábor, főváros, Budapest, Hagyó Miklós, Mesterházy, Fuzik


Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Július 29, Csütörtök 19:38
A devizában eladósodottaknak nem csak a törlesztőrészletek emelkedése miatt főhet a fejük, hanem azért is, mert hiába kötöttek hitelfedezeti életbiztosítást, esetleges örököseik helyett nem fizet ki mindent a biztosító. Ugyanis a biztosítás forintban köttetett, ezért összege nem változik az árfolyam... >>>
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára teljes rendszer átalakítást szorgalmaz. >>>
Steve Buscemi egy örök vesztes mulatságos figurájában még a legviccesebb. >>>
A jelenetet, amiben szerepet kapott, egy apró belvárosi zöldséges boltban vették fel. >>>
bankadó | futball | Országgyűlés | euró | árvíz | Fidesz | világbajnokság | árfolyam | média | Koszovó | USA | Orbán | választás | tárgyalás | kormány | MSZP | Izrael | parlament | forint | EU | Szlovákia | sport | rendőr | tőzsde | Budapest | hitel | Orbán Viktor | IMF | baleset | Jobbik
 Dózerol az Új Széchenyi Terv
 Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe
 Káosz a körúton