Min: 14 °C
Max: 20 °C
Min: 9 °C
Max: 12 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Roma gyerekek iskolai diszkriminációjáról kérdezi Strasbourg a magyar kormányt
Kérdésekkel fordult a magyar kormányhoz a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága egy olyan ügyben, amelyben két roma fiatalember diszkriminációval vádolja az eljáró magyar hatóságokat, mert speciális iskolai osztályba utalták őket.


2010. Február 12., 23:01

A strasbourgi bíróság a Horváth Tibor és Vadászi Géza jogi képviselője által kezdeményezett ügyben kéri a magyar kormány álláspontját. Mindketten 1987-ben született kesznyéteni lakosok, és mindkettőjüket a helyi iskola speciális osztályába sorolták be. Ott folytatták tanulmányaikat 1994 és 2002 között, miután egy megyei szakértő enyhe szellemi fogyatékosságot állapított meg náluk. Ezt a szakvéleményt egy 2000-ben elvégzett vizsgálat megerősítette.

Állításuk szerint a speciális osztályban történt elhelyezésük roma származásuk miatti diszkriminatív intézkedés volt. Arra hivatkoznak, hogy a magyar hatósági eljárás megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt normákat, így a diszkrimináció és a megalázó bánásmód tilalmát, illetve az oktatáshoz való jogot.
A speciális osztályban csak szűkített körű tananyagot oktattak. Biológiát, kémiát, fizikát, illetve idegen nyelvet nem tanítottak, miközben az oktatónak nem volt gyógypedagógiai szakképesítése.

A panaszosok jogi képviselője 2004-ben fiatalkorú veszélyeztetése miatt büntető eljárást kezdeményezett, azzal érvelve, hogy a speciális osztályba való besorolás kizárólag szegregációs (elkülönítési) célokat szolgált. Az illetékes ügyész azonban beszüntette a vizsgálatot, mert nem látott megállapíthatónak kötelességszegést az oktatási hatóságok részéről.

Miután a megyei ügyész is elutasította a panaszosokat, jogi képviselőjük klinikai pszichológiai és közoktatási privát szakértőt vett igénybe. Ezek már azt állapították meg, hogy a két panaszos nem szenved olyan fokú szellemi fogyatékosságban, amely indokolta volna speciális osztályban történt elhelyezésüket. A bíróság azonban ezek után is elutasította beadványukat.

A strasbourgi taláros testület a magyar kormánynak feltett kérdések közt egyebek azt is tudakolja, hogy kellőképpen világos útmutatást adnak-e a magyar büntetőjog eljárási szabályai az ilyen jellegű ügyek megfelelő tisztázására.


MTI




Címkék: cigányság, oktatás, szegregáció

Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 06, Hétfő 18:27
Beismerte a Fidesz két helyi politikusa, hogy valódi a felvétel, mely szerint akár alaptalan számvevőszéki vizsgálat segítségével (is) igyekeztek volna lejáratni Kóny község független polgármesterét, aki újra indul a posztért. Ágoston Tamás képviselő- és Németh Marica polgármesterjelölt azonban "nem... >>>
A leves legelterjedtebb elnevezése eredetileg a szanszkrit nyelvből származik. >>>
A legjobb filmvígjátéknak járó Hyppolit-díjat a Rózsaszín sajt című alkotásnak ítélte oda a zsűri. >>>
Akár harmincezer forintra is büntethetik a szabálysértőt. >>>
Izrael | USA | Fidesz | Szlovákia | árfolyam | IMF | Magyarország | gazdaság | kormány | roma | önkormányzati választás | EU | Orbán | tőzsde | futball | Oroszország | árvíz | vízilabda | Németország | Jobbik | MSZP | Orbán Viktor | Afganisztán | ajánlószelvény | sport | baleset | Franciaország | LMP | választás | forint
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk