Kapolyi: a baloldal ismét meg fog erősödni
Olyan messze áll a két párt politikai fölfogása egymástól, hogy ilyen ötvözetet nem lehetne összeállítani - közölte Kapolyi László, amikor az esetleges MDF-MSZDP együttműködésről kérdeztük. A szociáldemokrata párt elnöke elmondta, egyedül méretik meg magukat a parlamenti választásokon, bár, ha a szocialisták ajánlanak számukra ismét szövetséget, azon elgondolkodnának.
2010. Február 22., 06:12
- Heteken át többen tudni vélték, hogy Kapolyi László ezúttal a demokrata fórum listáján szerepel majd, az MSZDP pedig most sem indul önállóan a választásokon. Valóban beállnak Bokros Lajos mögé?
- Hónapokkal ezelőtt elvi döntés született arról, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt önállóan indul, még akkor is, ha tudjuk, kevés az esélyünk arra, hogy bejussunk a parlamentbe. Bár a mai politikai közhangulatot, átrendeződést figyelve az öt százalék elérése sem lehetetlen. Annál is inkább, mert a szociáldemokrata értékrend, az, amit mi az oktatásról, az egészségügyről, a foglalkoztatásról és sok minden másról gondolunk, több párt programjában is fellelhető. Ma nincs olyan politikai erő Magyarországon, amelyik ne beszélne a mélyszegénységről, a társadalmi igazságtalanságokról, egyenlőtlenségekről, a leszakadó rétegek felzárkóztatásának a szükségességéről, az etnikai kérdésekről.
- De, ha ez így van, akkor önök vélhetően nem jutnak be a parlamentbe, talán országos listát sem tudnak állítani. Nem lett volna egyszerűbb valamelyik párt mellé odaszegődni?
- Semmiképpen sem. Az elmúlt nyolc év során azt a tapasztaltam, hogy saját elképzeléseinket, érdekeinket szinte alig tudtuk képviselni. Jóformán eltűntünk a szocialista párt árnyékában, pedig hiszek abban, hogy szüksége van ránk a társadalomnak. '92-ben sikerült ismét visszakerülnünk a Szocialista Internacionálé rendes tagjai közé, felvettek bennünket az Európai Parlament szocialista frakciójába, a nemzetközi kapcsolataink tehát rendeződtek, így eljött az ideje annak is, hogy itthon megpróbáljuk megszólítani baloldali kormányból a szociáldemokrata szavazókat. Mondjanak ugyanis bármit, Magyarországon jelentős a baloldali tábor.
- Alig két hónap alatt nehéz lenne a választókat az MSZDP felé fordítani. Annál is inkább, mert ma sokan azt állítják, egész Európában hosszú időre elfordultak az emberek a baloldaltól.
- Átmeneti jelenség, de az okait érdemes, sőt kötelező megkeresni. Szerintem a baloldal lejtmenete nálunk nem 2002-ben vagy 2006-ban kezdődött, hanem sokkal korábban. Akkor, amikor egy magát szociáldemokrata pártként meghatározó politikai erő a szabad piacra bízta a gazdaság átalakítását, ami nem fért össze saját értékrendjével. Később, 1996-ban a Szocialista Internacionálé kimondta, hogy a közép-kelet-európai országokban a szabad piacgazdaság mindenhatóságába vetett hit illúziónak bizonyult. Mindez azonban nem jelenti, hogy ez az értékrend kiveszett a társadalomból, és az emberek elfordultak a szociáldemokráciától. A baloldal ismét meg fog erősödni.
- Ez a párt a rendszerváltás óta nem tudott parlamenti mandátumot szerezni és vélhetően most is kívül maradnak. 2014-re fel tudják építeni saját magukat?
- Egy generációváltással együtt igen. Azért is döntöttünk az önálló indulás mellett, hogy a hozzánk kötődő fiatalok, akik a 21. századi szociáldemokráciát akarják képviselni, a támogatásunkkal a politika porondjára léphessenek. Akár már ősszel, az önkormányzati választások során.
- Akkor sem akarnak együttműködni az MDF-fel?
- Nem. Amikor a sajtóban elterjedt, hogy megkerestek, és már most befutó helyet ajánlott számomra a demokrata fórum, közöltem, hogy a személyemet illetően mindenféle ilyen kombináció kizárt. Olyan messze áll a két párt politikai fölfogása egymástól, hogy ilyen ötvözetet nem lehetne össze állítani. Amúgy, ha mégis sikerülne azt a bűvös öt százalékot tavasszal átugornunk, akkor egyik pártnak sem köteleznénk el magunkat. Számunkra a társadalmi-gazdasági modernizáció a fontos, ez szeretnénk képviselni, nem pedig az esetleges napi politikai érdekeinket. Ha az MSZP felajánlotta volna, hogy folytassuk az együttműködést, azon biztosan elgondolkodunk, bár a párt vezetőinek elmondtam, hogy véleményem szerint az SZDSZ közelebb tolta a szocialistákat a jobboldalhoz, mint kellett volna. Szembenállás, ellenségeskedés nincs közöttünk, a korábban megkötött együttműködési szerződést sem bontottuk fel, de az biztos, hogy az MSZDP és az MSZP távolabb került egymástól.
Részben azért döntöttek az önálló indulás mellett, hogy a támogatásukkal, ha lehet, minél több fiatal léphessen a politika porondjára. Olyanok, akik a 21. századi szociáldemokráciát akarják képviselni.
- Gyűjtik a kopogtatócédulákat? Hány egyéni körzetben lesz jelöltjük?
- Szeretnénk országos listát állítani. Lassan kiderül, van-e erre esélyünk. A tapasztalatok azt mutatják, hogy néhány megyében jól tudunk szerepelni, képesek vagyunk területi listát állítani. Talán nehezen hihető, de az ország távolabbi vidékein elfogadják azt, amit mi hirdetünk, szívesen beszélgetnek a jelöltjeinkkel vagy az aktivistáinkkal. A jelek azt mutatják, hogy akár országos listánk is lehet, bár a jelenlegi kiélezett helyzetben néhány parlamenti párt sem feltétlenül fogja átlépni a bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt. Az is elképzelhető, hogy átrajzolódik a hazai politikai paletta, persze nem egyik napról a másikra, de 2014-re történhetnek váratlan dolgok. Évek óta azt hallani, hogy az emberek hajlandók lennének egy hagyományos elveket valló, ám a fejlődést szolgáló szociáldemokrata pártra szavazni. Szeretnénk minél több választóval elfogadtatni, hogy az MSZDP ilyen párt, és, ha sikerül, akkor hitünk szerint megkaphatjuk a parlamentbe jutáshoz elegendő bizalmat. Az önkormányzatokban most is jelen vagyunk, remélem ősszel még több képviselőnk jut be a helyi testületekbe, de fontosnak tartom ismét elmondani, hogy mi nem a szocialisták rovására szeretnénk előbbre jutni
Fazekas Ágnes / Népszava
Címkék: MSZDP, Kapolyi László, választás























