Min: 25 °C
Max: 27 °C
Min: 14 °C
Max: 17 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Gyurcsány: az "egy a tábor egy a zászló" stratégia összemosta a szélsőjobbot a jobbközéppel
Gyurcsány Ferenc legújabb bejegyzésében élesen bírálja a Fideszt, amiért a párt tartózkodott a holokauszt-törvény szavazásán.


2010. február 23., 11:53

Gyurcsány Ferenc bejegyzésében felidézte, hogy néhány évvel korábban, amikor a washingtoni Holokauszt Múzeumban járt, felindultsága miatt nem tudta elmondani emlékező beszédét. "A felfoghatatlan emberi tragédiák tömege, az embertelen gyalázat brutalitása és szenvtelensége látogatóként is felkavar. De ott és akkor másról is szó volt. Arról, hogy bár még csak nem is éltem annak idején, mégis szinte összenyomott a tudat, hogy olyan államot képviselek, amelynek korábbi vezetői, ilyen-olyan rangú tisztségviselői részt vállaltak saját polgáraik szisztematikus meggyilkolásában. Nem tudtam szabadulni bűnük súlya alól." - írta a volt miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc blogjában arról is ír, hogy szerinte, akik tagadják a holokausztot, azok újra utat akarnak nyitni az elfogadhatatlan gyalázatnak. "A holokauszt tagadása nem történelmi vita, hanem az emberi méltóságot, a szabadságot, a demokráciát tagadó, azokat feláldozhatónak tekintő társadalmi, politikai tett. Nem egyszerűen véleménynyilvánítás, hanem tettleges szembefordulás legalapvetőbb emberi és alkotmányos értékeinkkel."

A volt kormányfő kitért arra is, hogy szerinte az "egy a tábor egy a zászló" stratégiája összemosta a szélsőjobbot a jobbközéppel, melynek eredményeként nem az utóbbi pacifikálta az előbbit, hanem fordítva: "a szélsőjobb mocska fertőzi az egész jobboldalt". Hozzátette: mára a társadalmi közepet is ez járja át.

A holokauszt-törvényről való szavazást úgy kommentálta, hogy a Fidesz ürügyet keresett ahhoz, hogy ne kelljen egyértelmű igent mondania a törvényre, hogy felemássá tehesse álláspontját és tartózkodhasson a szavazásnál. "A Fidesz kibúvót keresett, hogy ne kelljen igent mondani a holokauszt tagadásra. Ezt gyalázatosnak gondolom, szégyennek, de ezzel nekik kell elszámolniuk. Nekünk viszont módot kell találni arra, hogy még véletlenül se vetüljön ránk annak árnyéka, hogy mi nem akarjuk elítélni, büntetni a kommunista rezsimek által elkövetett embertelenségek tagadását, relativizálását. Ez több mint politikai kérdés, ez lelkiismereti ügy." - írta Gyurcsány Ferenc, majd hozzátette: "Ezért szavaztam igennel a Fidesz módosító indítványára, és végül szavaztam ismét igennel a törvény egészére."


nepszava.hu







Címkék: Gyurcsány Ferenc, blog, bejegyzés, holokauszt
Lesz-e Európában baloldali hatalmi fordulat? >>>

Engem már a köznyelvi elnevezésük is idegesít: "taláros testület"...Ez nem taláros, hanem talányos t... >>>

2012. május 23, szerda 20:58
Fokozódik a köztéri szobrok elleni vandalizmus: nincs biztonságban egyetlen politikai oldalhoz, történelmi korszakhoz vagy eszmeiséghez köthető politikus, művész, de a történelmi események emlékművei is veszélyben vannak. A politológus szerint ez a társadalom radikalizálódásának következménye, a szo... >>>

LMP | szakdolgozat | BKV | Klubrádió | Budapest | Jobbik | közlekedés | DK | forint | Orbán-kormány | kormány | fidesz | Gyurcsány | IMF | Országgyűlés | Matolcsy | baleset | Görögország | Eger | rendezvények | Orbán Viktor | Kína | Románia | MSZP | EU | NAV | válság | programok | elnökválasztás | Orbán
 Adatbázis
 Listák
 Megmondjam
 Az én vezérem bensőmből vezérel…
 Távközlési adó
 Szobor és emléktábla Horthynak
 Áder
 Ajtó
 Kertész Ákos
 Kegyúr
 Puccs
 Göncz Árpád 90 éves
 Viktimológia
 Azt hittem, a barátom...
 schiffer
 Szerző:Pápai Gábor
 .
 Egy nehéz nap éjszakája
 Gyorsnaszád
 10.13
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.