Pénteken döntenek Gál mandátumáról
Március 5-i ülésén mondja ki Erzsébetváros képviselő-testülete, hogy megszűntnek tekinti a kerületi ingatlanügyek miatt előzetes letartóztatásban lévő Gál György egykori SZDSZ-es képviselő mandátumát - tudtuk meg.
2010. Március 03., 07:11
A döntés régóta húzódik: a kerület 10-es számú egyéni választókörzete képviselői helyének "megüresedését" már december 30-án kimondták volna, de nem volt meg a határozathozatalhoz szükséges többség. Akkor Gergely József MSZP-s alpolgármester úgy nyilatkozott, a témában január első felében ismét ülést hív össze, ám az ügy mégis csak pénteken kerül napirendre.
Beszámoltunk róla: Gál MSZP-SZDSZ közös jelöltként a 10-es választókörzetben szerzett mandátumot, majd a gazdasági bizottság elnöke és az azóta feloszlott helyi SZDSZ-frakció vezetője lett. A politikust 2008 novemberben vette őrizetbe az ügyészség, majd előzetes letartóztatásba helyezték, és a kényszerintézkedést azóta sem oldotta fel a bíróság - legutóbb március 27-ig hosszabbította meg. Márpedig az önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvény szerint, ha a képviselő "egy éven át nem vesz részt a képviselő-testület ülésén, képviselői megbízatása megszűnik". Az egy év december 15-én járt le, ilyenkor időközi választást kell kitűzni a megüresedett mandátum betöltésére. Az időközi választást a helyi választási bizottságnak a testületi döntéstől számított 30 napon belül kell kitűznie a megüresedéstől számított négy hónapon belülre, de legkésőbb 2010. április 1-jéig. Ugyanis a törvény szerint nem lehet időközi választást tartani az önkormányzati választások évében április 1-je és az általános választás napja között.
L.T. / Népszava
Címkék: Erzsébetváros, előzetes letartóztatás
























