A múzsa második élete
A debreceni Modemben május 23-ig látható a Rockenbauer Zoltán által rendezett Másik Csinszka című kiállítás. A szerző nemrégiben megjelent A halandó múzsa című könyvében feldolgozta Csinszka Ady utáni életét.
2010. Március 03., 20:08
Ossza meg!
facebook
iwiw
Ez a könyv elevenedik meg most a tárlaton. A dokumentumok mellett mintegy hetven Márffy Ödön kép idézi fel a múzsát és feleséget. Ahogy a könyvből, úgy a tárlatból is kiderül, Boncza Berta nem csak Adyra, Márffyra is inspiráló hatással volt.
"Zongorilla nő"
Ticharich Zdenka - korának ismert magyar zongoraművésznője - sokat járt a Márffy-házaspárhoz, Csinszkán és a családtagként kezelt Bogyón kívül róla festette a legtöbb portrét Márffy. A kurátor szerint azonban valószínűleg Márffy és Zdenka között nem volt viszony. Csinszka nem örült a festő és zongorista szoros barátságának - mondja Rockenbauer - és egy, a két nőt ábrázoló festményre mutat. Ezen Boncza Berta egy határozott, eltartó mozdulattal nyúl a "zongorilla nő" felé, ahogy Zdenkát egyik levelében nevezte, amelyben azt írja: "... úgy voltam vele, mint falusi gyerek a kismacska kölykökkel. Vízbe vele - mielőtt a szemét kinyitja. Borzasztó egy szépség. Nem hagyott élni..."
Az első blokk természeten Adyról szól. A költő temetésének ritkán látott filmkockái peregnek, halotti maszkja, Márffy és Czigány Dezső portréi idézik fel alakját, egy fülkében pedig a talán leghíresebb Csinszka-verset az "Őrizem a szemed"-et is meghallgathatjuk Latinovits Zoltán előadásában. Aztán gyerekrajzoknak látszó ábrák következnek, amelyekről kiderül, Csinszka követte el őket. Ezekkel kereste fel Babitsot, Ady halála után. Itt is belehallgathatunk egy Csinszka által ihletett versbe. A Babitscsal folytatott viszony lezárásaként pedig egy levél látható, melyben Csinszka a költőnek bejelenti Márffyval kötött házasságát.
A dokumentumok körül Márffy házassága előtti expresszívebb korszakából származó, meglehetősen komor képei sorakoznak.
Bár a kortársak hisztérikus, frivol, nyüzsgő társasági nőként jellemzik Csinszkát, de ahogy Ady verseiben, Márffy festményein sem ez a Csinszka jelenik meg, hanem egy idealizált, lírai alak - mondja Rockenbauer Zoltán. Hozzáteszi, a grafikák leplezetlenebbek, van néhány, ahol a festő dühösnek, ziláltnak, bohókásnak ábrázolja feleségét. A késői aktokban pedig nem próbálja meg leplezni a negyven felé közeledő nő anatómiai változásait.
A kiállítás közepén egy áttetsző függönnyel elválasztott világos tér válik ki a félhomályból. De nem csak a lámpák világítanak, hanem Márffy színei is. Felhőtlenebbek a festett egek, és felhőtlenebb a képeken megörökített alakok homloka is: itt látható a házicseléd Vojnyica, az ő balkézről való gyermeke, Pannika (más néven Bogyó), legfőképpen természetesen maga Csinszka. A Szamóca utcában töltött évek históriája bontakozik ki ebben a részben. Itt teremtik meg ugyanis saját otthonukat, ami a dokumentumok tanúsága szerint nem ment nehézségek nélkül, mégis a házaspárt a nyolc évig tartó építkezés kovácsolta össze igazán. (Csinszka hiába örököl sokat, az infláció jócskán elapasztja a vagyont, s végül csak arra futja, hogy a csucsai várkastély árából és a Veres Pálné utcai lakásból megvegyék Móricz Zsigmond budai telkét.) Idilli festmények ezek, az oldott színek harmóniát sugároznak, megelevenednek a környékbeli vendéglők, a kertben töltött tavaszi gallyazás, almaszedés, egy Riviérán töltött nyár...
Aztán kilépünk a fényből. Egy nemrég előkerült Csinszka portré előtt állunk, Rockenbauer Zoltán a vörös festékkel ráírt szöveget mutatja, mely szerint Márffy Móricz Zsigmondnak adta felesége emlékére a képet. A kurátor elmeséli,hogy a portré még Boncza Berta életében kelt útra a Velencei Biennáléra, de csak halála után érkezett vissza. A festőt annyira sokkolta, amikor egy hosszú útról hazatérve halott feleségének portréja fogadta egykori közös otthonukban, hogy nem tudott együtt élni vele, elajándékozta inkább.
Innentől már csak a halálról van szó. Boncza Berta versét Ráckevei Anna mondja, a gyengécske rímek az elmúlásról szólnak, mely már ott ólálkodik körülötte. Ez Márffynak egy rajzán is látszik, ahol a melankolikus Csinszka helyett egy fejfájástól torzult arcú asszonyt látunk. Hiába mentek kúrára, 1934-ben agyvérzés végez az akkor negyvenéves asszonnyal.
Márffyt nagyon megrázza felesége halála. Másfél évig nem tud dolgozni, bolyong a világban. 1936-ban születik meg a Csinszka utolsó arcképe című festménye, mely a kiállítás záró darabja is egyben. Az asszony elvágyódó szemekkel néz egy ablakon kikönyökölve, Márffy pedig alig láthatóan, durván festett arccal, vak szemekkel óriásalakként próbálja reménytelenül visszatartani a háttérből. Több, mint tíz évvel később, hetvenévesen nősül újra, feleségét Cseszkának becézi.
Hamvay Péter / Népszava
Címkék: Csinszka, kiállítás
