Balogh Zsolt 52 milliót kapott a BKV-tól
Mintegy 52 millió forintot kapott bérén felül a BKV-tól a cégnél eltöltött 27 hónap alatt Balogh Zsolt - jelenleg hűtlen kezeléssel gyanúsított - egykori megbízott vezérigazgató, aki a minap a sajtóban elsőként "borított" és a BKV-s botrányok kapcsán korrupciót, pártemberekhez vándorolt pénteket említett.
2010. Március 10., 05:25
Balogh a Magyar Nemzetben és a Hír Tv-ben is megerősítette: ezekből a gyanús összegekből ő soha egy fillért sem kapott. Lapunk megtudta: erre nagy szüksége nem is lehetett, hiszen a közlekedési cégnél eltöltött idő alatt méltányos alapbért és jelentős összegű, rendszeres pluszjuttatásokat kapott. Az övé volt az Akácfa utca történetének talán leggyorsabb karrierje.
Kormánydöntés a cég finanszírozásáról
Értesüléseink szerint mai ülésén hagyja jóvá a kormány a fővárosi önkormányzattal decemberben aláírt szándéknyilatkozatot a BKV idei állami plusztámogatásáról és a cég hosszú távú finanszírozásának biztosításáról. Eszerint idén az állam 22,5 milliárd, míg a főváros 5 milliárd forintos egyszeri többlet-támogatást nyújt a közlekedési cégnek. A főváros már januárban, a kormány pedig a napokban utalt 5-5 milliárd forintot a BKV-nak. A megállapodásban szereplő ígéretek sorsa azonban a következő kormány szándékán is múlik. Azaz, hogy kap-e a cég 2011-2013 között évi 18,5 milliárd forintot, 2014-től pedig évi 20 milliárd forintot beruházásra, azaz új járművek beszerzésére és felújítására.
Néhány hónappal később, 2008 januárjától ismét módosítottak a szerződésén: a végkielégítés 12 hónapra nőtt, a titoktartási pénz 3-ra csökkent. Újabb másfél hónap múlva megbízták a vezérigazgató helyettesítésével, amiért havi díj illette meg. Néhány hónapig így vezette a céget, majd Kocsis István, az új vezérigazgató szeptemberi hivatalba lépését követően általános vezérigazgató-helyettesnek nevezték ki, e posztján megőrizte korábbi fizetését. Végül, csaknem egy évvel később, 2009 július elsején ért véget BKV-s pályafutása: munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntették meg. Végkielégítést ugyan nem kapott, ám az eltöltött 27 hónap alatt különböző jutalom és prémium címén 51,8 millió forinthoz jutott.
Ma ül össze ismét a főváros BKV-s vizsgálóbizottsága, ahol - korábbi ígérete szerint - várhatóan megjelenik Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes. Balogh a napokban azt állította: csak rajta keresztül mintegy 70 millió forint jutott vissza a szocialista politikushoz többek között a BKV-val szerződött cégektől járó "visszatérítési rátából", amit Hagyó tagadott. A testület elnöke, György István korábban azt mondta: mára elkészítik a BKV ügyeit vizsgáló testület jelentés-tervezetét. A bizottság előtt korábban megjelent Demszky Gábor főpolgármester is, aki a Balogh-interjúra úgy reagált: az egy megtört ember vallomása és "összefüggésében egy hihető történet", de ő maga nem tud egyetlen fillérről sem, ami a BKV-tól pártokhoz jutott volna. Saját felelősségét abban látta, hogy hagyta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató, valamint Balogh Zsolt kinevezését. Hozzátette: a bíróság feladata, hogy kiderítse, jutott-e a pártoknak a Balogh által említett 70 millió forintból.
Lengyel Tibor / Népszava
Címkék: BKV, gyanú, hűtlen kezelés, prémium
























