Éjjeli razzia a hajléktalanszállón
Felháborító pótcselekvésnek, a választások utáni új kormánnyal való összekacsintásnak tartja Iványi Gábor a Dankó utcai hajléktalanszállón tegnap hajnalban végrehajtott rendőrségi razziát.
2010. Március 09., 21:15
Az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője elmondta, hogy a mintegy 200 alvó embert fölébresztették, hajnali négytől csaknem két órán keresztül igazoltatták őket a mínusz nyolc fokos hidegben. Egy jogszabályra hivatkoztak a rendőrök, pedig évek óta érvényben van egy megállapodás arról, hogy a hatóság éjjel nem zavarja a szállón menedéket keresőket.
Felháborítónak tartja a Dankó utcai hajléktalanszállón tegnap virradóra végrehajtott rendőrségi razziát Iványi Gábor. A metodista lelkész, a fedél nélkülieket segítő Oltalom Karitatív Egyesület vezetője szerint "erőfitogtatás, legénykedés" történt a rendőrség részéről. Hajnali négykor rajtaütésszerű razzia keretében, az intézménybe berontva, indok nélkül tartottak rendőrségi akciót a józsefvárosi menedékhelyen. A rendőrök az éjjeli szálláson lévő 200 embert kihajtották az utcára, és ott ellenőrizték őket. Mínusz nyolc fokos hidegben a nyolc rendőr mindenkitől elkérte a papírját, az akció csaknem két órán keresztül tartott. Egy jogszabályra hivatkozva kijelentették, joguk van az igazoltatáshoz.
Iványi Gábor emlékeztetett arra, a rendőrséggel három évvel ezelőtt kötöttek megállapodást arról, hogy a hatóság éjjelente nem zavarja a szállón menedéket kereső embereket. Ezt az egyezséget a közelmúltban újból megerősítették, mégis, anélkül, hogy indok lett volna, most ismét betörtek a szállóra - mondta az egyesület vezetője. Iványi Gábor szerint a razziáról sem a szállón dolgozó szociális munkásokat, sem az üzemeltetőket nem értesítették; egy embert elvittek a rendőrök. Nemrég hasonlóan jártak el, december 9-én hajnali ötkor öt rendőr jelent meg a szállón. Akkor senkit nem vittek el, korábban pedig a legsúlyosabb bűncselekményt az a hajléktalan követte el, aki nem fizette rendesen a gyerektartást. Megjegyezte, a gyerektartási kötelezettség elmulasztása miatt mindig lehet találni fedél nélkül élőt.
A rendőrök tettét embertelennek, méltatlannak és hitványnak minősítette. Felháborító pótcselekvés - mondta, összekacsintás a választások utáni új kormánnyal. Iványi szerint a rendőrség most azt szeretné bizonyítani: hajlandó abból a körből büntetni, amelyikből a fölheccelt, buta emberek akarnak bűnbakot faragni. Ők a cigányok, és hajléktalanok. Az eset miatt levelet ír az országos kapitánynak, de megjegyezte, a válaszban, és abban, hogy továbbra is lesznek hasonló esetek, egészen biztos. Lapunk is úgy tudja, a hajléktalanszállókon tartott, rajtaütésszerű ellenőrzések folytatódnak, de a rendőrség egyelőre nem kívánt reagálni.
Iványi Gábor szerint a tegnapi eset abba a cselekménysorba illik, amelyikben megbüntethetnek egy asszonyt azért, mert a biciklijén fát visz haza. A konkrét esetben a gallyak ára 1000 forint volt, ezért 25 ezer forintos büntetést szabtak ki. A nő kerékpárját összetörték, a fahulladékot pedig az árokba szórták a rendőrök. Ez történik a vidéki Magyarországon - mondta Iványi, miközben családok a fagyhalál ellen küzdenek. Kultúrállamban a rendőrség ezt nem tehetné meg.
Muhari Judit / Népszava
Címkék: hajléktalan, szálló, razzia
























