Mandulaszemű Petőfi-mondók
2010. Március 13., 06:45
Ossza meg!
facebook
iwiw
Bájosak voltak az óvodások a múzeumlépcsőn. Ünnepeltek, önfeledten. Fogták a parányi zászlót és szavalták a Talpra magyart. Volt közöttük ilyen-olyan-amolyan. Kínai is. Akik mindezt döbbenten szemlélték, azoknak mondom, hogy a zászlókat emberkezek fogták. És akik mandulaszemmel hunyorogtak a napba, azoknak is emberarcuk volt.
Jöhetne itt a kioktatósdi, hogy azok a kis kínaiak, akik e honban születtek és tisztán ejtik a magyar szót, ráadásul magyar történelmet tanulnak, hovatovább magyarok lesznek és nyugodtan szavalhatnak Petőfit is Aranyt is. De most elkanyarodnék a múzeumlépcsőről és másfelé indulnék. Pontosabban csak néznék, mert az út kicsit hosszú lenne az idők kezdetéhez. Azért kívánkozom ilyen messzire, mert föl nem foghatom annak a tulokbambaságú férfinak az esetét, aki nemrégiben kivette az iskolából elsős gyermekét, mert annak osztályában megengedhetetlenül sok volt a cigánydiák. Nem tudom, mi végre büszke sápkóros arcára a férfi, hiszen koponyájában - mivel ismerem, tudom - mindössze tyúknyi agy próbálja megérteni a világ dolgait. Sikertelenül.
Szóval vissza kell mennem Ádámhoz és Évához, akikről nincs ember, aki megmondhatja, hogy fehérek voltak-e vagy feketék. E dilemma azóta munkál bennem, amióta elolvastam Görög-Karády Veronika etnológus "Éva gyermekei és az egyenlőtlenség eredete" című tanulmánykötetét. A világot bejárt tudós asszony megdöbbentő kutatásokat gyűjtött kötetbe. Egy Tennessee állambeli fehér diák például1935 körül azt hallotta édesanyjától, hogy kezdetben minden ember fekete volt. Egy kisfiú egy teknőbe esett, amely tele volt hamuból készült mosószerrel és ettől tiszta fehér lett. Később az ő gyerekei is fehérek lettek. Egy Mississipi vidékéről származó felszabadult rabszolga meséje még kacifántosabb: Isten az első feketéket, indiánokat és kínaiakat a földből teremtette. Még két másik fajtát kellett megteremtenie, az angolt és a franciát. Minthogy nem maradt több olyan föld, melyet megfelelőnek tartott volna, élő anyagot használt, mégpedig egy lepkét és egy hangyát. Ezzel magyarázható, hogy az angol és a francia élete sikeresebb lett, mint a többieké.
Értekezhetnék még az evolúcióról, az emberi génállományról, a génváltozásokról, és az iskolai oktatás súlyos hiányosságairól, de maradjunk most annál a mítosznál, amelyben szinte mindenki hisz: a teremtésnél. Isten a maga képére teremtette az embert, mondják a sápadtképűek, a rézveresek, a metszett szemű sárgák, a vaskos orrú tasmánok, az ébenfekete afrikaiak, a vöröshajú írek, a nefelejcsszemű, lenhajú teutonok, a göndörök, a simák és a kopaszok. Meg tetszettek figyelni, hogy a pravoszláv ikonokról barna arcú Jézus tekint ránk és Mária arca is barnán sötétlik? Szóval teljes a káosz. Mert akkor most milyen az Isten? Hosszúhajú, kaporszakállú? Kigyúrt kopasz? Kávébarna, vastagajkú? Fehér és szelíd?
Milyen jó, hogy még nem gondolkodnak ilyenekről a kis zászlótartók. Egyformán szorítják a hurkapálcát, amire a kis papírzászlót ragasztották, egyformán borzongnak a télvégi széltől. Csak soká tartson még ártatlanságuk!
Horváth Ildikó / Népszava
Címkék: gén, egyenlőség, előítélet, faj
