Min: 20 °C
Max: 32 °C
Min: 14 °C
Max: 17 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
A hadsereg négy éve: együttműködés és korszerűsítés
Korszerűsítés, átalakítás, takarékosság - a magyar honvédelem elmúlt négy évéről mindhárom szempont elmondható. Lapunk összeállításából kiderül: 2006 és 2010 között az elavult tömeghadseregből egy korszerű, a szövetségesi feladatokat magas színvonalon ellátó, önkéntes haderőt hozott létre a honvédelmi tárca, ráadásul mindehhez párosult a társadalom támogatása is.


2010. Március 20., 05:17

A közvélemény-kutatási adatok alapján a Magyar Honvédség a második legelfogadottabb intézmény a katasztrófavédelem mögött.
Az elmúlt hetekben elsősorban az az ellenzéki kritika keltette fel a hazai sajtó figyelmét, amely azt állította felelőtlenség a folyamatos katonai létszámcsökkentés. A Honvédelmi Minisztériumban (HM) ezt máshogy látják: a változtatások kellettek a korszerűsítéshez, a 2006-ban elkezdett modernizációhoz és szervezeti átalakításokhoz, ugyanakkor a mennyiségi csökkentés minőségi javulással járt. "Az ellenzék példátlan létszámleépítésről beszél, valójában az 1998-2002 közötti időszakban 18 ezer fővel csökkent a tárca létszáma, míg az MSZP-kormány nyolc éve alatt ez a szám 15 ezer fő volt, úgy, hogy ebben benne van a sorkatonaság (11 ezer fő) és a hatalmas, 5 ezer fős bürokrácia megszüntetése is" - írta lapunkhoz eljuttatott közleményében a tárca.

Védelmi kiadások 2000-től
ÉvMilliárd forintA GDP százalékában
2000226,91,7
2001272,41,8
2002279,51,7
2003214,31,7
2004310,71,5
2005284,51,25
2006283,11,20
2007278,21,09
2008319,71,20
2009320,6-
2010 (előirányzat)308,2-
Jelenleg 24 ezer 950 fő a honvédség összlétszáma, mindez 2006 óta összességében kedvező irányba változott, "mivel nőtt a csapattagozatba tartozó szervezetek vezető szervekhez viszonyított létszámaránya." Ezzel párhuzamosan a bürokratikus vezetés létszámának lefaragásával, illetve a csapatbeosztások minél teljesebb feltöltésével egészségesebb belső arányokat alakítottak ki. (A Magyar Honvédség katona állománya jelenleg hivatásos és szerződéses, valamint önkéntes tartalékos állományú katonákból áll, amely kiegészül az alkotmányban meghatározott hadkötelezettség alapján szolgálatot teljesítőkkel, akik a Magyar Honvédség további tartalékerejét jelentik. A professzionális haderő tartalékállományát szinte kizárólag az önkéntes tartalékosok biztosítják. 2012. január 1-től ütemezetten - az első évben 400 fő felvételével - megkezdődik majd az önkéntes tartalékos állomány feltöltése.) Az átalakítások során a hadrendi elemek száma 76-ról 36-ra csökkent, továbbá két helyőrség felszámolásra (Eger, Nagytarcsa) került. Mindennek eredményeképp több katona került a csapatokhoz, így nőtt a hatékonyság.

Azzal azonban, hogy a sorkatonaságot felváltotta az önkéntes haderő, meg kellett változtatni a katonai kiképzés stratégiáját is. Ennek az új típusú kiképzésnek egyik fő célja a nemzetközi válságkezelésben részt vevő, illetve a NATO és az unió részére felajánlott erők megfelelő képességeinek bővítése, és többek közt a terrorizmus, humanitárius, természeti, és társadalmi válságok, krízishelyzetek kezeléséhez szükséges képességek megszerzése, illetve fejlesztése. Bevezették, hogy a Magyar Honvédség minden - hivatásos és szerződéses - tagja egységes alapkiképzést kapjon, az így megszerzett alapokat pedig továbbfejlesztik az újabb kiképzések. Beruházásokat hajtottak végre a tiszteket képző Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen is: itt egy korszerű vegyi és radiológiai laborral, új előadóteremmel és kollégiumépülettel bővítettek.

Az elmúlt négy évben több fontos beruházás is történt a honvédségnél. 2007 óta a fejlesztésre fordítható pénzügyi források aránya a tárca költségvetésén belül minden évben meghaladta a 20 százalékot. A fejlesztések közül kiemelkedő jelentőségű volt a GRIPEN repülőgépek hadrendbe állítása 2008 végén: a 14 gépből álló flotta 2010-ben átveszi a magyar légtér védelmének feladatait. A
Nehéz Légiszállító Ezredet Pápára telepítették, ami nem csak katonai szakmai hozadékkal járt, hanem a környék gazdasági életének élénkülését is eredményezte. Folytatódott a gépjárműbeszerzési program és a harcjárművek modernizációja, amelynek kezdete óta mintegy 600 új gépjárművet állítottak rendszerbe. 2007. július 1-jén létrejött a HM Állami Egészségügyi Központ, többek közt a Honvédség, a MÁV, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium kórházai, krónikus és rehabilitációs intézetei, valamint az Országos Gyógyintézeti Központ összevonásával. 2008 decemberében átadtak egy új repülő és helikopter-szimulátor központot, a leendő pilóták kiválogatását segítendő. A fejlesztések terén a NATO Biztonsági Beruházási Programja (NSIP) keretében került sor a békéscsabai és bánkúti radarrendszerek telepítésére. Az HM összefoglalója szerint tovább növelték a laktanyák és elhelyezési körletek műszaki, szolgáltatási színvonalát is.

"Szekeres: legyen újból légügyi hatóságunk"
A cikk folytatódik, lapozzon!


Következő oldal >>>


Népszava-összeállítás






Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Július 29, Csütörtök 19:38
A devizában eladósodottaknak nem csak a törlesztőrészletek emelkedése miatt főhet a fejük, hanem azért is, mert hiába kötöttek hitelfedezeti életbiztosítást, esetleges örököseik helyett nem fizet ki mindent a biztosító. Ugyanis a biztosítás forintban köttetett, ezért összege nem változik az árfolyam... >>>
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára teljes rendszer átalakítást szorgalmaz. >>>
Steve Buscemi egy örök vesztes mulatságos figurájában még a legviccesebb. >>>
A jelenetet, amiben szerepet kapott, egy apró belvárosi zöldséges boltban vették fel. >>>
árfolyam | parlament | futball | sport | Koszovó | kormány | baleset | világbajnokság | Országgyűlés | Orbán Viktor | bankadó | tárgyalás | tőzsde | rendőr | Izrael | Orbán | IMF | forint | Jobbik | Fidesz | euró | média | Szlovákia | árvíz | USA | Budapest | választás | hitel | EU | MSZP
 Dózerol az Új Széchenyi Terv
 Kocsis Korinna lett a 185. Anna-bál szépe
 Káosz a körúton