Min: 18 °C
Max: 22 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
A császár meztelen
Andersen közismert meséjében, A császár új ruhájában áltakácsok nagy buzgalommal szövik a semmit.


2010. Május 28., 06:32

Azt füllentik, elképesztő kelmét készítenek az uralkodónak, aminek van egy sajátos tulajdonsága, hogy aki nem méltó a tisztségére, aki buta, nem látja. Így aztán, mikor a császár, ahogy anya szülte, felvonul a népe előtt, senki nem meri azt mondani, hogy meztelen, végül csak egy kisfiú kiáltja ki az igazságot, naiv rácsodálkozásában.

A meséből Fogságban címmel a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ készített drámapedagógiai előadást, 1-2. osztályos, általános iskolás gyerekek számára. A nebulók nem csak nézők, maguk is osztozhatnak a kisfiú sorsában, eljátszhatják például, hogy ők is dekkolnak a börtönben, megtapasztalhatják, milyen, ha feljelentik őket, de lehetnek börtönőrök is.

Nem túlzás ez ebben a korban? Kell hat-hét-nyolc éveseknek azt játszaniuk, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, kell tanulniuk a hatalom természetrajzát? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ az a kis kötet, amit a Kerekasztal adott ki, Mindenkinek joga van megszólalni címmel. Az olvasható például benne, hogy egy felmérés szerint a 15-29 év közötti fiatalok 84%-a úgy gondolja, hogy nincs lehetősége beleszólni a valamennyiünket érintő társadalmi kérdésekbe. A Kerekasztal a maga módszereivel régóta igyekszik ezen változtatni.

Az életkori sajátosságokat hozzáértően figyelembe véve, de felnőttként kezeli a gyerekeket. Játékos formában, ugyanakkor igencsak komolyan tanítja őket súlyos problémák megértésére is. Legyenek csak tisztában azzal, hogy van galádság, van hatalmaskodás, és nagyon is létezik kiszolgáltatottság. És legyen bátorságuk közhírré tenni, ha a császár meztelen.


Bóta Gábor / Népszava




Címkék: A császár meztelen

Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 03, Péntek 05:01
Az önkormányzati választásokat követően több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket - értesült a Népszava. A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József. >>>
101 éve született Fejtő Ferenc. >>>
Látogatásakor kormányfői szinten nem fogadják a Dalai Lámát. >>>
Magyarország halasztási kérelmére egy éve nem válaszol az Európai Bizottság. >>>
baleset | önkormányzati választás | Franciaország | Irak | Oroszország | gazdaság | euró | Izrael | LMP | Németország | roma | Afganisztán | tőzsde | Kína | árvíz | ajánlószelvény | futball | választás | Fidesz | forint | Szlovákia | MSZP | EU | foci | Jobbik | árfolyam | Sukoró | USA | kampány | Magyarország
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk