Min: 18 °C
Max: 22 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Lengyelország: uniós megrovás a hitbuzgó tanároknak
A lengyel iskolák és tanáraik megszegték azon kötelezettségüket, hogy ne firtassák a gyerekek felekezeti hovatartozását , ne nevesítsék azt és ne tegyenek különbséget közöttük ezen az alapon - áll az Európai Emberi Jogok Bíróságának a minap közzé tett ítéletében.


2010. Június 18., 08:30

Általánossá vált ugyanis a gyakorlat, hogy azon gyerekek esetében, akik nem vesznek részt hitoktatásban, eltekintenek az etikai képzéstől, a megfelelő rubrikába pedig egyszerűen egy vonalat húznak, úgy minősítve őket, mint akik nem hisznek a keresztény istenben.

A Gazeta Wyborcza kommentárja elégtételét fejezi ki a magas uniós fórum elítélő határozata miatt. A szabad lelkiismeret és egy adott hitvallás kifejezése alapvető emberi jog - állapítja meg az írás. Lengyelországban sajnos az a gyakorlat vált általánossá, hogy a hit megvallása egyetlen egyházhoz, a római katolikushoz kötődik. Ennélfogva a hagyományban nem szervesült az az alapvető másik jog, hogy az egyén ne nyilatkozzék felekezetéről, ha nem akar, vagy ha nem is tartozik egyik felekezethez sem.

A legnagyobb szégyen, hogy a lengyel alkotmánybíróság még csak nem is vette a fáradtságot, hogy foglalkozzék kérdéssel, és ezért oly indokolt a strasbourgi emberjogi testülettől kapott komoly feddés. Ez meglehetősen és egyben megérdemelten minősíti eddigi működését. De nem csak az alkotmánybíróságot marasztalta el az ítélet, hisz Lengyelországban egyetlen olyan intézmény sincs, mely védené a nem hívők alapvető emberi jogait.


globusz.net




Címkék: vallás, oktatás, EU-határozat

Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 03, Péntek 05:01
Az önkormányzati választásokat követően több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket - értesült a Népszava. A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József. >>>
101 éve született Fejtő Ferenc. >>>
Látogatásakor kormányfői szinten nem fogadják a Dalai Lámát. >>>
Magyarország halasztási kérelmére egy éve nem válaszol az Európai Bizottság. >>>
baleset | önkormányzati választás | Franciaország | Irak | Oroszország | gazdaság | euró | Izrael | LMP | Németország | roma | Afganisztán | tőzsde | Kína | árvíz | ajánlószelvény | futball | választás | Fidesz | forint | Szlovákia | MSZP | EU | foci | Jobbik | árfolyam | Sukoró | USA | kampány | Magyarország
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk