Min: 18 °C
Max: 22 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Semmiképpen nem lép vissza Horváth Csaba
Bárkit is indít az LMP, a szocialisták főpolgármester-jelöltje nem lép vissza a javára. Horváth Csaba azt mondta: normális politikai viszonyok között lett volna realitása, hogy az egyébként hasonló ideológiát valló politikai és civil szervezetek összefogjanak. Most arra számít, hogy az MSZP várospolitikai programjával minél többeket meg tud nyerni az őszi választáson az ellenfelek szavazói közül is.


2010. Július 07., 05:00

- Visszalép az LMP javára?

- A tömör válasz: nem. A bővebb válasz: határozott nem. A javaslatom nem az LMP jelöltjéről szólt, hanem egy civil összefogásról, ami teljesen más logika. Normális politikai viszonyok között lenne realitása, hogy az egyébként hasonló ideológiát valló politikai és civil szervezetek összefogjanak, és eredményesebben szerepeljenek egy közös program mögé állva.

- Az MSZP-LMP-MDF listás szavazatok a fővárosban összességében már megközelítették tavasszal a Fidesz-KDNP 46 százalékos eredményét. Egyenként viszont esélytelennek tűnnek...

- Inkább úgy mondanám, hogy az összefogással egy kiegyenlítettebb küzdelem lenne. A közös programon alapuló verseny politikai logikáját elutasító LMP viszont Tarlós István kampányát segíti. Így az őszi önkormányzati kampány egy kicsit farnehéz lesz. Mert így az MSZP programját kell olyan széles körben megvitatni és megismertetni a választókkal, hogy a zöld Budapest, a közösségi város programját válasszák. Függetlenül attól, milyen pártot támogattak korábban.

- Normális politikai viszonyok között talán ennek is lenne realitása, de mennyi erre az esély 2010-ben, Budapesten?

- A körülmények ellenére biztos vagyok benne, hogy a programunkban megfogalmazott jó célok és irányok támogathatóak a szociáldemokraták, a baloldaliak, a liberálisak, a zöldek, a mérsékelt konzervatívok és a civilek számára is.

- Mi lesz az MSZP programjában az átütő elem, mellyel ez elérhető?

- Nem egy átütő elemet kell keresni, bár vannak azok is benne. Vonzó lehet azért is, mert olyan korábbi kezdeményezésekre és megvalósult programokra épül, amelyek hitelesítik, hogy e folyamat részeként az újabb és újabb vállalások teljesíthetőek. Az a program, ami egy egészségesebb, tisztább, biztonságosabb és zöldebb Budapest megteremtését szolgálja, minden logikusan és nem politikai hevülettel gondolkodó budapesti számára elfogadható és támogatható.

- Nem bosszantja, hogy most, mikor Demszky Gábor 20 év után nem indul újra, az MSZP-nek pedig annyi elhibázott főpolgármester-jelölési vagy éppen nem jelölési lépése után itt lenne a lehetőség, a BKV-botrány megint tönkreteheti az esélyeket?

- Komoly tradícióink vannak a helyhatósági voksolásokon. Az MSZP ilyenkor rendszeresen előveszi a jól bevált "hogyan rontsuk el az önkormányzati választásokat és a főpolgármester-jelölti kampányt" kézikönyvet. Ez alapján többször sikeresen be tudtuk bizonyítani a budapestieknek, hogy nem kellő felkészültséggel, nem kellő egységes akarattal képesek vagyunk a saját lábunkban elesni. Erre most is van esély... Ám bízom abban, hogy sikerül ezen a tradíción túllépni. Csukjuk be ezt a kézikönyvet, és nyissunk e téren új fejezetet. Egységes, karakteres, szimpatikus MSZP képét kell felmutatnunk, amely párt nem önmagában érdekes, hanem programjában, jelöltjeiben valamint az általa kitűzött és képviselt célokban.

- Nyilván az MSZP és a Fidesz jelöltje között dől majd el a küzdelem, még ha lesz is két-három főpolgármester-jelölt...

- Vélhetően négyen leszünk, az LMP-vel és a Jobbikkal lehet számolni. Az Országgyűlés jobboldali többsége által átírt választási szabályok alapján legalábbis a többiek esélytelenek. Négy évvel ezelőtt valóban csak 1,5 százalék volt a különbség Demszky és Tarlós között, én a "másfél szavazat" különbséget is el tudom fogadni.

- Van Tarlós-fóbiája?

- Nincs. Az, hogy a választóknak van-e, más kérdés. Az viszont nem a Tarlós-fóbiáról szól, hogy el kell dönteni: milyen városvezetőre van szüksége Budapestnek. És ennél még egy picivel fontosabb, hogy kinek mi a programja. Tarlós István programjának lényege, hogy elég működtetni a kazánt, életben tartani a tüzet. Ez a pusztán üzemeltetői modell visszafejlődés is. Ezzel szemben én azt mondom: üzemelnie kell a városnak, de ha nem fejlesztjük, nem megy abba az irányba, amit egy korszerű, modern gondolkodású város lakói elvárnak. Olyan program kell, ami képes arra, hogy a napi ügyek mellett a stratégiákat jól megfogalmazza, összehangolja, majd megvalósítsa. Ezzel Budapest napról-napra élhetőbb, barátságosabb, biztonságosabb, tisztább, zöldebb lenne. Biztos, hogy nem egy maradi és a város szabadságát, sokszínűségét nem értő politikusra lenne szükség. Nem olyanra, aki még büszke is arra, hogy nem fejlődéspárti. Ami nem csak fejlesztést jelent, hanem azt is, hogy a szemlélet fejlődésének egy célja van: egyre jobb életkörülmények biztosítása az itt élőknek. Amelyhez hozzátartozik az oktatás, a kultúra, az egészség, az élhető környezet, a munkalehetőségek.

- Akárki is győz, programjának végrehajtása együttműködést igényel majd a fővárosi közgyűlésben, melynek jelentősége felértékelődik, hiszen 66 helyett csak 33 fős lesz...

- Ha szövetségest kell találni, Tarlós István számíthat a Jobbikra, ami már 2006-ban is támogatta, ő pedig ezúttal is késznek mutatkozik a radikális szavazók képviseletére. Eközben az LMP felé is kacsintgat, ahogy az LMP is felé. Bár Tarlós III. kerületi polgármesterként próbálkozott a konszenzuskereséssel, időnként inkább kijátszotta a politikai erőket egymás ellen. Én viszont abban hiszek, hogy a közös nevezőt kell megtalálni. A II. kerület polgármestereként olyan testületet irányítottam, amelyben egyenlő volt a jobb- és baloldali képviselők száma. Ez sokkal jobb iskola volt, mint egy erős többség. Így mindig meg kellett keresnem azokat a politikai minimumokat, kompromisszumokat, amikben mindannyian egyet tudtunk érteni. Ez azért volt sikeres, mert csak olyan ügyeket képviseltünk, amit mindenki tudott támogatni, és azért tudta támogatni, mert a kerületiek is ezeket tartották a legfontosabbnak. A mostani választási programom is olyan ívet, víziót vázol, amivel minden felelősen gondolkodó budapesti egyetérthet. Megvalósításukban pedig számítanék Tarlós István, a Fidesz és az LMP támogatására is. Olyan együttműködésre gondolok, amelyben nem a napi aktuálpolitika a főszereplő, hanem a budapestiek.


Lengyel Tibor / Népszava




Címkék: Horváth Csaba, Budapest, főpolgármester, LMP, MSZP, Fidesz, Tarlós István

Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 03, Péntek 05:01
Az önkormányzati választásokat követően több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket - értesült a Népszava. A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József. >>>
101 éve született Fejtő Ferenc. >>>
Látogatásakor kormányfői szinten nem fogadják a Dalai Lámát. >>>
Magyarország halasztási kérelmére egy éve nem válaszol az Európai Bizottság. >>>
baleset | önkormányzati választás | Franciaország | Irak | Oroszország | gazdaság | euró | Izrael | LMP | Németország | roma | Afganisztán | tőzsde | Kína | árvíz | ajánlószelvény | futball | választás | Fidesz | forint | Szlovákia | MSZP | EU | foci | Jobbik | árfolyam | Sukoró | USA | kampány | Magyarország
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk