Min: 18 °C
Max: 22 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Lapáton a vasút - mi igaz az elbocsátásokból?
Lejjebb adott igényeiből a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, már ami a korábban felvetett 250 ezres egyszeri juttatást illeti. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke lapunknak elmondta, hogy az árvízkárosultakra való tekintettel dolgozóik nem tartanak igényt az egész összegre, amiért az év folyamán többször is sztrájkoltak.


2010. Július 11., 12:24

A szakszervezet 150 ezer forintra vitte le az összeget, az elnök szerint a különbséget a nehéz helyzetbe került családok megsegítésére kellene fordítani, ám a kormány még nem állt szóba velük. Gaskó üdvözli a bazárt szárnyvonalak újranyitását, de minden eszközzel kiáll a korábbi követelésük teljesítése érdekében.

A VDSZSZ továbbra is fenntartja a követeléseit

Az év első felében többször is sztrájkot hirdetett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), amit később be is tartott. A dolgozók és a szervezet azért döntött a munkabeszüntetés mellett, mert korábban Gaskó István szerint Kóka János volt gazdasági miniszter egyszeri 250 ezer forintos részesedést ajánlott fel a MÁV teherszállítási üzletága, a MÁV Cargo eladásából származó bevételből, amit később Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök leállított. Ezen kívül az alapbér tíz százalékát kitevő kiszervezési pótlék is a követelések alappillére közé tartozik.

Először 2009. október 19-én került sor munkabeszüntetésre az üzemkezdéstől, de kilenc órára a legtöbb helyen már felvették a munkát a vasutasok, így a VDSZSZ fel is függesztette a sztrájkot. Ezután október 27-én tartottak a vasutasok figyelmeztető sztrájkot, ami reggel tíz órától délig tartott. Ehhez mind az öt szakszervezet csatlakozott és a MÁV átszervezése ellen tiltakoztak. A harmadik figyelmeztetésre 2010. január 14-én került sor, akkor a hajnali 4 órakor megkezdett országos vasutas szolidaritási sztrájk reggel nyolckor fejeződött be. A VDSZSZ a BKV dolgozóinak munkabeszüntetéséhez kapcsolódva indított országos leállást. Még ugyanebben a hónapban 22-én Mózes Tibor, a VDSZSZ MÁV Cargónál működő társasági szervezet vezető ügyvivője sikeresnek minősítette a 8 és 14 óra között megtartott sztrájkot a csoportos létszámleépítés ellen. A Mozdonyvezetők Szakszervezete 2010. május 22-ére tervezett egy munkabeszüntetést, de végül elállt tőle.

Gaskó István a VDSZSZ elnöke a Népszava Online-nak azt nyilatkozta, hogy továbbra is fenntartják a követeléseiket a jelenlegi kormánnyal szemben, ám a helyzet kissé megváltozott. Az árvízkárosultakra való tekintettel a szakszervezet már "csak" 150 ezer forintos egyszeri juttatást kíván a forrásként megjelölt MÁV Cargo privatizációból. A VDSZSZ azon az állásponton van, hogy a közel négymilliárdos megtakarítást a természeti csapásban a vagyonukat elvesztettek megsegítésére fordítsa a kormány. Gaskó István továbbá azt is nyilatkozta, hogy a szakszervezet ezúttal is mindent bevet a cél elérése érdekében, ugyanakkor korai lenne még beszélni egy újabb sztrájkról. Az elnök elmondta, hogy jelenleg nem állnak tárgyalásban a kormánnyal, ugyanis senki nem áll velük szóba a témával kapcsolatban.

A gyenge színvonal miatt nem vonatoznak az emberek? - Lapozzon!

Következő oldal >>>


nepszava.hu




Címkék: VDSZSZ, vasút, Gaskó, szárnyvonal, MÁV Cargo

Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 03, Péntek 05:01
Az önkormányzati választásokat követően több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket - értesült a Népszava. A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József. >>>
101 éve született Fejtő Ferenc. >>>
Látogatásakor kormányfői szinten nem fogadják a Dalai Lámát. >>>
Magyarország halasztási kérelmére egy éve nem válaszol az Európai Bizottság. >>>
baleset | önkormányzati választás | Franciaország | Irak | Oroszország | gazdaság | euró | Izrael | LMP | Németország | roma | Afganisztán | tőzsde | Kína | árvíz | ajánlószelvény | futball | választás | Fidesz | forint | Szlovákia | MSZP | EU | foci | Jobbik | árfolyam | Sukoró | USA | kampány | Magyarország
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk