Min: 18 °C
Max: 22 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Tabudöntögetés, nemzeti centrum és orbáni víziók a "józan ész" árnyékában
Az IMF-fel egy rossz gazdapolitika következtében kötött szerződés október végén kifut, az abban foglaltakat Magyarország teljesíti, így a 3,8 százalékos költségvetési hiányt is - a többi között erről beszélt tegnap a parlamentben, a rendkívüli ülésszak zárónapján Orbán Viktor, ám további konkrétumokat nem árult el a jövőről.


2010. Július 23., 05:17

Arról azonban beszélt, hogy szerinte szükség van a tabuk ledöntésére és többször beszélt a "józan ész" politikájáról, valamint "nemzeti centrumról" is. Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila egyebek mellett azt mondta, a kétharmados hatalom a fontos döntésekhez, reformokhoz kellene, nem ahhoz, hogy a Fidesznek tetsző alkotmánybírókat vagy államfőt válasszanak.

Újabb szóvirágokkal állt elő Orbán Viktor tegnap a parlamentben, a kormány eddigi munkáját értékelő beszédében. A miniszterelnök most a "nemzeti centrum" fogalmát hozta elő. Ez mindenki felé nyitott és szabad közösség - mondta megjegyezve: ezt a közepet kétségtelenül a polgári párt választási sikere hozta létre, ám ahhoz mindenki csatlakozhat, aki az országért akar tenni. Orbán arról is beszélt, hogy az eddigi 56 napban többet tett az új kormány az országért, mint az előző nyolc évben a korábbi kormányok. Orbán reményei szerint egyébként az áprilisban létrejött nagy és erős centrum hosszú évekre meghatározhatja az ország életét. A kormányfő később más szívének kedves fogalmat is használt: "a józan ész erejét". Jelezte, hogy ennek kell meghatároznia az ország fejlődési irányát.

A kormány eddigi eredményeiről is beszámolt Orbán Viktor és kiemelte, hogy több tabut is ledöntöttek. Hozzányúltak a képviselők létszámához, bevezetik a bankadót, és bebizonyították, hogy lehet adót csökkenteni és költségvetési szigort tartani egyszerre. Mint mondta, 2010-ben a magyaroknak növekedő adókat, elvett nyugdíjat, és közalkalmazotti fizetéseket kellett elviselnie. Kifejtette azt is, hogy szerinte az elszámoltatás igenis lehetséges. Tabunak nevezte a kormányfő a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott nyilvánosság előtti vitát is. Ezt is megdöntötték - tette hozzá, ezzel utalt arra, hogy az IMF-fel folytatott tárgyalásokon komoly vitákba bocsátkoztak. Orbán mégis köszönetet mondott a Nemzeti Valutaalapnak, amiért "a rosszul kormányzott országot" kihúzta a csődből. Egyúttal kijelentette, hogy az IMF szerződésben foglaltakat teljesítette az ország és a hitel októberben lejár. Beszélt arról is, hogy az EU-val kötelességük tartani a kapcsolatot, és hogy egyre több ország ellen van túlzott deficiteljárás. A miniszterelnök azzal zárta beszédét, hogy az utóbbi 56 nap teljesítményéért büszke lehet az ország a miniszterek teljesítményére és ősszel további tabukat döntenek majd le. A fő feladat akkor az lesz, hogy senki se érezze úgy, hogy nem törődnek vele, hogy az út szélén hagyják.

"Az önök kormányzását a dilettantizmus, a szegényellenes politika és az egész pályás letámadás jellemzi" - reagált Orbán felszólalására Mesterházy Attila. A szocialisták elnöke jelezte: hiányolta, hogy a miniszterelnök nem kért bocsánatot Bajnai Gordontól és Gyurcsány Ferenctől. Eddig ugyanis támadta a volt miniszterelnököket, ám Berlinben a minap már elismerte eredményüket. Mesterházy ezen kívül hosszan sorolta, hogy mit hiányolt az Orbán-beszédből. Ezek közé tartozott az oktatáspolitikáról, a nyugdíjpolitikáról, a radikális adócsökkentésről, a közbiztonság javításáról, és a 10 év alatt létrehozandó egymillió munkahelyről szóló tervek kibontása is. A pártelnök azt is jelezte, hogy a beígért adócsökkentés a gazdagoknak jó, a szegényeknek viszont rossz. Mesterházy úgy vélte, hogy a kétharmados hatalom a fontos döntésekhez, reformokhoz kellene, nem ahhoz, hogy a Fidesznek tetsző alkotmánybírókat vagy államfőt válasszanak.

Schiffer András részletekbe menően kritizálta a kormány munkáját. Az adócsökkentés ügyében ő is úgy vélte, hogy az a szegények helyett a gazdagok pártjára áll. Az LMP frakcióvezetője közölte, nem a nemzeti együttműködés nyilatkozatát kellene elhelyezni mindenhol, legfeljebb egy Orbán Viktor által aláírt köszönőlevelet, amit Gyurcsánynak címeztek. Vona Gábor ugyancsak kritizálta a kabinet eddigi munkáját a nemzeti együttműködés nyilatkozata miatt. A Jobbik-elnök feltette a kérdést, miért gondolja Orbán, hogy az ő nyilatkozatát kell kifüggeszteni akárhol is. Arról is beszélt, hogy a Fidesz PR-esei dolgozhattak a legkeményebben az utóbbi időben, hogy ismét hangzatos szókapcsolatokat találtak ki.

A kormánypárti felszólalók, Lázár János (Fidesz) és Harrach Péter (KDNP) jobbára a miniszterelnök által elmondottakat védték. Lázár például jelezte, nem igaz, hogy szegényellenes a kormány programja, hiszen a bankadó is onnan vesz el, ahol extraprofit van. Úgy vélte, az eddigi 20 évvel szakítva ők mindenki kormánya kívánnak lenni. A második akcióterv azokról és azoknak szól, akik csalódtak a politikában, elvesztették a hitüket - mondta.

"Ilyen nyolc év után feláll" és bármit is számon kér ezen a parlamenti frakción - tette fel végül a kérdést a kormányfő Mesterházy Attilára reagálva. Ehhez hasonló tömörséggel reagált mindenki felvetésére. Utalt arra, hogy igenis a szegények mellett állnak, és hogy ősztől újabb lépéseket tesznek. Jelezte azt is, hogy ugyan az IMF-fel megegyezésre törekednek, erélyesen kell fellépni a tárgyalásokon és ehhez egységre van szükség.


Horváth B.Barnabás / Népszava




Címkék: Parlament, Orbán, napirend előtt

Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 03, Péntek 05:01
Az önkormányzati választásokat követően több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket - értesült a Népszava. A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József. >>>
101 éve született Fejtő Ferenc. >>>
Látogatásakor kormányfői szinten nem fogadják a Dalai Lámát. >>>
Magyarország halasztási kérelmére egy éve nem válaszol az Európai Bizottság. >>>
baleset | önkormányzati választás | Franciaország | Irak | Oroszország | gazdaság | euró | Izrael | LMP | Németország | roma | Afganisztán | tőzsde | Kína | árvíz | ajánlószelvény | futball | választás | Fidesz | forint | Szlovákia | MSZP | EU | foci | Jobbik | árfolyam | Sukoró | USA | kampány | Magyarország
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk