Újraéledt az egyetemi láz
Az elmúlt évek felsőoktatási mizériái után az idén ismét magas volt a felvételizők száma. Tíz év távlatából úgy tűnhet: minden a helyére került és a tanulók nagyobb kedvet kaptak a továbbtanulásra, pedig szakértők szerint idén nehezebb dolguk volt a diákoknak.
2010. július 29., 13:44
Csaknem ugyanennyi, egész pontosan 139 705 tanuló jelentkezett a felsőoktatásba tíz évvel ezelőtt. Azóta a felsőoktatási szférában a legnagyobb magasságokat és mélységeket is megélték már a felvételiztetők. A tapasztalatok azt mutatják, hogy több tényező határozta meg évről évre a trendeket: a foglalkozások presztízse, a diákok kulturális háttere, a demográfiai folyamatok, a felsőoktatási képzési rendszer módosulása, valamint a középiskolai oktatás és a felvételi rendszer változásai.
Hegyek és völgyek között
2004 minden szempontból kiemelkedőnek tekinthető, hiszen több mint 167 ezer ember jelentkezett egyetemre vagy főiskolára. Akkor még a 2001-ben bevezetett felvételi pontszámítás volt érvényben, ami 120 plusz 6 pontos rendszert jelentett. A diákok 60 pontot hoztak a középiskolából, 60 pontot szerezhettek a felvételiből és maximum 6 többlet pontot kaphattak. 2003-ban változott a szisztéma, az új jogszabály szerint a korábbi összpontszám 60 százaléka, azaz 72 pont lett a minimumhatár. 2004-ben megint új szabály lépett be, amivel enyhítettek a szigoron, a minimum határt lecsökkentették 60 pontra, így az esély is nagyobb volt a bejutásra. Ezt bizonyítja, hogy abban az évben 109 851 tanuló örülhetett a sikeres felvételijének.
Innentől kezdve viszont lefelé vezetett az út. 2008-ban drasztikus mértékben csökkent a jelentkezők száma, csupán 97 ezren adták be felvételi kérelmüket. Ennek okait sokan a bolognai rendszerre való átállás nehézségeiben látták. Addigra még nem volt tiszta a kép, és sok megválaszolatlan kérdés keringett a köztudatban, ami nyilvánvalóan befolyásolta a középiskolásokat döntésükben. A pontszámítási rendszer is alapjaiban változott meg. Összesen 480 pontot szerezhettek a tanulók: 200 pontot az érettségivel és 200 pontot a tanulmányi eredmény alapján, amit 80 többletponttal lehetett még feljebb tornászni. Eközben a ponthatár meredeken lejjebb szállt az összpontszámhoz képest, ugyanis 33 százalékkal, azaz 160 ponttal be lehetett kerülni az intézményekbe. Ebben az évben minden 10 jelentkezőből nyolcat felvettek.
Nehéz évet fogtak ki
Azóta az első bolognai generáció kifutott a rendszerből, és ezzel a kép is tisztult a diákok számára, ugyanakkor sokkal nehezebb dolguk van a tanulóknak, mert ismét többen jelentkeznek az egyetemekre. A mostani számok is ezt támasztják alá:minden 10 jelentkezőből csak 7 került be. A ponthatárok is mindig meghatározóak, de idén nem sok változás tapasztalható a tavalyihoz képest. Intézményeken belül volt határ növekedés és csökkenés is. A legmagasabb pontszám 462 volt, ami 7 ponttal kevesebb, mint 2009-ben.
Ugyan az idén jelentkezők 140 ezres száma nem érte el a hat évvel ezelőtti 167 ezres csúcsot, de újra emelkedő továbbtanulási kedvet mutat. Az "egyetemi láz" a 1980-as évek óta egyre nő, még a idősebb korosztály körében is. A Felsőoktatási Műhely statisztikái szerint 2010-ben a jelentkezők csupán 38 százaléka került ki az idén érettségizett tanulók közül, 36 százalék a már egy vagy több éve végzett hallgatók aránya, a többiek még korábban érettségiztek.
A jövőben is így lesz?
Az idei helyzet főleg a 2001-es időszakhoz hasonlítható, akkor majdnem ugyanennyien, 139 705-en jelentkeztek és 98 ezer embert vettek fel. A számok idén: 140 ezer jelentkező és 97 743 felvett tanuló. Ez azt is jelentheti, hogy a két évvel ezelőtti drámai helyzethez képest lassan minden a helyére kerül és újra várható a 2004-es csúcs. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a demográfiai adatokat figyelembe véve a folyamat nem tartható fenn sokáig. A Központi Statisztikai Hivatal felmérései szerint népességünknek már csak 6 százalékát teszik ki a 15 - 19 éves tanulók és a 7 - 14 éves korosztály is 8 százalék alá esett. Ők azok, akik az elkövetkező években a felsőoktatásba kerülnek. Bár egyelőre nő az érettségizettek száma, de néhány év múlva újra drasztikus csökkenésre számíthatunk.
nepszava.hu
Címkék: felsőoktatás, egyetem, főiskola, felvételi, jelentkezők, bolognai rendszer























