Min: 18 °C
Max: 22 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Emberközpontú lesz a közoktatás
Az oktatásért felelős államtitkár reményei szerint jövő ősszel életbe léphet az új közoktatási törvény és az ahhoz kapcsolódó új nemzeti alaptanterv. Hoffmann Rózsa új finanszírozási alapelvet javasol, s bízik abban, hogy a jövő évi büdzsé lehetőséget nyújt a pedagógusok bérének "gesztusértékű" emelésére is.


2010. Július 25., 09:36

Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott interjúban az új jogszabály megalkotásának szükségességét azzal indokolta: az 1993-ban született törvényt száznál többször módosították, s az a mostani formájában alkalmatlan arra, hogy egyértelműen szabályozza az oktatási rendszert. Kiemelte: új alapokra kívánják helyezni a közoktatást. Míg korábban egyfajta közgazdasági, piaci szemléletű irányítás működött, az új kormány emberközpontú szemléletet kíván megvalósítani.

Az államtitkár elmondta: az új nemzeti alaptanterv (NAT) kidolgozása is megkezdődik, mert a közoktatás mostani tartalmi szabályozatlanságát elfogadhatatlannak tartják. Hozzátette, a kompetenciák meghatározása fontos, de az tarthatatlan, hogy a NAT a minimális ismeretanyagot, a közoktatás kötelező tartalmi alapjait ne rögzítse. Hangsúlyozta: iskolatípusonként eltérő, választható kerettanterveket adnak majd ki, és "a rémhírekkel ellentétben" megtartják a közoktatási rendszer azon vívmányát, hogy az iskolák a tudás átadásához az általuk leginkább helyesnek tartott utat választhassák.

Utalt arra, hogy az iskolaszerkezet jelenlegi formája húsz év alatt spontán módon alakult ki. Mint mondta, ez a rugalmas szerkezet - a hat és nyolc évfolyamos iskolákkal - jó, s elvben minden gyereknek lehetőséget teremt arra, hogy megtalálja azt az iskolatípust, ahol eredményesen kibontakoztathatja tehetségét. Hoffmann Rózsa ugyanakkor hiányolja azt a jól körülírt feltételrendszert, amelynek a tehetséggondozó iskoláknak meg kell felelniük. Ezek hiányában olyan szerkezetváltó iskolák jöttek létre, amelyek nem felkutatják és gondozzák a tehetségeket, hanem "éppen csak összevadásszák a jobb tanuló gyerekeket".

Tervei szerint a hat és nyolc évfolyamos intézményekkel együttműködve szakmai minőségi kritériumokat dolgoznak ki, amelyekhez az iskoláknak "fel kell nőniük". Ha ez meghatározott időn belül nem sikerül, visszaminősülnek négy évfolyamos intézményekké. Az érettségi valamennyi gimnáziumban egységes lesz - tette hozzá, jelezve: a nyolcosztályos gimnáziumban érettségizők a tudást illetően mindenképpen többletet "könyvelhetnek el", de ez nem jelent feltétlenül többletforrást is.

Hoffmann Rózsa kitért arra, hogy a normatíva alapú finanszírozás megszüntetését célul tűzte ki, mert azt a köz- és a felsőoktatásban egyaránt minőségellenes elvnek tartja. A kormányzati ciklus végére szeretnék elérni, hogy a központi költségvetés garantáljon minden pedagógusi és egyéb dolgozói bért, s annak járulékait. Ezen felül az iskola működtetéséhez szükséges költségeket a fenntartóknak kell finanszírozniuk. Intézménytípus, feladat és tanulószám alapján kalkulált pedagóguslétszámot kapna minden akkreditált iskola, s az körülbelül három évig lenne állandó. Így a pedagógusok fizetése biztonságban lenne - hangsúlyozta.

Változik a kétszintű érettségi is
A cikk folytatódik, lapozzon!


Következő oldal >>>


MTI




Címkék: oktatás, érettségi, pedagógus, egyetem

Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 03, Péntek 05:01
Az önkormányzati választásokat követően több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket - értesült a Népszava. A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József. >>>
101 éve született Fejtő Ferenc. >>>
Látogatásakor kormányfői szinten nem fogadják a Dalai Lámát. >>>
Magyarország halasztási kérelmére egy éve nem válaszol az Európai Bizottság. >>>
baleset | önkormányzati választás | Franciaország | Irak | Oroszország | gazdaság | euró | Izrael | LMP | Németország | roma | Afganisztán | tőzsde | Kína | árvíz | ajánlószelvény | futball | választás | Fidesz | forint | Szlovákia | MSZP | EU | foci | Jobbik | árfolyam | Sukoró | USA | kampány | Magyarország
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk