Min: 18 °C
Max: 22 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Utcáról a lakóházba: már ehhez is lusták vagyunk?
Egyre több helyen a közterekről a társasházakba költöztették a szelektív hulladékgyűjtő konténereket, ugyanis így sokkal hatékonyabban lehet szétválogatni a háztartási hulladékot. A köztéri szelektív hulladékgyűjtés hátránya, hogy a gondosan kiválogatott szemét sokszor a lakóház aljában lévő kukába kerül, mert nincs a közelben megfelelő tároló.


2010. Augusztus 01., 08:02

Magyarország ugyan még jócskán le van maradva a nyugat-európai országoktól a szelektív hulladékgyűjtésben, de az itthon elvégzett kutatásokból kiderül, hogy az elmúlt években egyre több lett a környezettudatos polgár és a szelektív hulladékgyűjtést már a lakosság nagyobb része ismeri.

Budapesten 2003 decemberében vette kezdetét a szelektív hulladékgyűjtési rendszer kiépítése. Az első körben száz úgynevezett hulladékgyűjtő szigetek kerültek kialakításra. Ezekben öt különböző hulladék frakciót gyűjt be a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF): fém, műanyag, papír, fehér és színes üveg. A következő két-három évben újabb félezer tároló lett kihelyezve. Idén már több mint ezer ilyen sziget található a fővárosban, így a lakosság túlnyomó többsége körülbelül háromszáz méteren belül, közterületen megszabadulhat szelektíven gyűjtött hulladékától.

A Népszava Online kérdésére a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. munkatársa elmondta: minden kategóriájú szemetet külön autó gyűjt, de az is előfordult már, hogy egy járműbe öntötték bele a szemetet az FKF munkatársai. Ez akkor történhetett, amikor a szelektív hulladékgyűjtőbe nem az oda megfelelő szemetet dobták. Ekkor úgynevezett szennyezett hulladék alakult ki, amit már nem lehet külön válogatni, ezért ilyenkor mindent egybe kell önteni, ám erre nem sokszor van példa. Azt, hogy egy szemetesben piszkos vagy szelektív hulladék van, egyszerűen el lehet dönteni. A FKF munkatársai az ürítés során belenéznek a kukába, és ha abban oda nem illő hulladék van, akkor az már nem minősül tiszta szemétnek.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. A környezettudatos lakóknak külön kell válogatniuk a palackot, az üveget, a papírt és az egyéb hulladékot, amit aztán rosszabbik esetben háromszáz méterre kell elcipelniük a legközelebbi hulladékgyűjtő szigetig. Ezért nem ritka az, hogy a lakosok a gondosan kiválogatott hulladékot végül a ház aljában lévő kukába dobják. Nemzetközi felmérések szerint az utcákon, tereken működő szelektív szigetek a városrész lakosságának mindössze 8 százalékát érik el, ugyanis valóban nehézkes a megközelítésük, az embereknek nincs ideje arra, hogy kerülőt tegyenek, vagy kényelmi szempontból nem szánnak rá néhány percet.

A társasházi hulladékgyűjtés sokkal hatékonyabb, de sokkal nagyobb szervezést is igényel. Mára a fővárosban négyszáz társasházra terjesztették ki ezt a rendszert és 2013-ra az FKF egész Budapestre ki szeretné terjeszteni a házhoz-menő szelektív hulladékgyűjtést.

A "házhoz menő" megoldást választotta Budakeszi is. Az önkormányzat beruházási osztályán dolgozó munkatárstól megtudtuk, hogy a településen havonta egy alkalommal jár házról-házra a szemetes autó és gyűjti össze a papírt, az üveget, a PET palackot. A lakók minden begyűjtés alkalmával tíz darab sárga zsákot kapnak, hogy abba válogassák külön-külön a szemetet. Ez a rendszer nem új keletű, ugyanis Svájcban már évtizedek óta ezt alkalmazzák, azzal a különbséggel, hogy ott minden szemétfajta más színű zsákba kerül. Arra a kérdésre, hogy ez mennyivel hatékonyabb, azt a választ kaptuk, hogy jelenleg még csak egy hónapja működik az új rendszer, és ebből még nem lehet messzemenő következtetést levonni.


nepszava.hu




Címkék: szemét, szelektív hulladékgyűjtés, társasház, FKF

Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 03, Péntek 05:01
Az önkormányzati választásokat követően több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket - értesült a Népszava. A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József. >>>
101 éve született Fejtő Ferenc. >>>
Látogatásakor kormányfői szinten nem fogadják a Dalai Lámát. >>>
Magyarország halasztási kérelmére egy éve nem válaszol az Európai Bizottság. >>>
baleset | önkormányzati választás | Franciaország | Irak | Oroszország | gazdaság | euró | Izrael | LMP | Németország | roma | Afganisztán | tőzsde | Kína | árvíz | ajánlószelvény | futball | választás | Fidesz | forint | Szlovákia | MSZP | EU | foci | Jobbik | árfolyam | Sukoró | USA | kampány | Magyarország
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk