Min: 18 °C
Max: 22 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Szabad egy gombóc Erkelt?
Úgy mondják a cukordinnye volt Erkel Ferenc kedvenc gyümölcse. A bicentenárium örömére Boka Tibor mestercukrász cukordinnye és marasquino likőr házasításával készítette hát el az Erkel Classik nevű fagylaltját, melyet egy 19-20. század fordulóját idéző tricikliről mérnek - más hideg nyalatokkal, azaz fagylaltokkal egyetemben Gyula utcáin. S ez csak egyik édes színfoltja az Erkel bicentenáriumnak.


2010. Július 28., 06:30

Gyula polgármestere, Perjés Klára büszkén meséli, hogy a város szülöttjének 200. születésnapjának megünneplésében az egész város kiveszi a részét. Az egyik vállalkozó a zeneszerző nevét viselő fagylaltot, a másik bonbont, a harmadik bort hoz forgalomba. A termékek utáni forgalom öt százalékát pedig a városnak fizeti be a további marketing költségeire. Erdmann Gyula alpolgármester sorolja a bicentenárium fontos eseményeit. Így az Erkel alapította Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara által március 15-én adott koncertet. A legfontosabbnak a mintegy száz kárpát-medencei középiskola részvételével megtartott Erkel és kora című vetélkedőt tartotta.

A legfrissebb események között pedig az Hommage á Erkel című estet említette a politikus. Felkérték ugyanis az Erkel-díjas zeneszerzőket, hogy három perces művekkel tisztelegjenek a nagy muzsikus előtt. Huszonnégy alkotó fogadta el a felkérést, a munkákat Márta István fűzte össze egy szvitté. Az alpolgármester csupán azért szomorú, hogy nem sikerül idén Erkel szülőházát felújítani, és megnyitni a korszerű kiállítást.

Erdődy Orsolya, az emlékévet szervező Hungarofest - KLASSZ Zenei Iroda vezetője lapunk kérdésére elmondta, a válság ellenére sikerült megőrizni a programsorozat 140 milliós költségvetését. Az emlékév a szülővárosra koncentrál, de Budapesten eddig is már számos jelentős esemény történt. Ezek közül kiemelte a világhírű Schleswig-Holstein Fesztivál Zenekar fellépését a Művészetek Palotájában. A július elején megtartott koncerten Mahler I. szimfóniája mellett Hunyadi László nyitányát is eljátszották. Erdődy Orsolya hozzátette, nagyon fontos, hogy a világ egyik vezető zenekarának 29 országból érkezett fiatal tagjai megtapasztalhatták Erkel muzsikájának értékeit. Nem véletlen, hogy épp Christoph Eschenbach, korunk egyik leghitelesebb Mahler-dirigense lépett fel a koncerten, hiszen Erkel megünneplését a KLASSZ Zenei Iroda összekötötte Gustav Mahler születésének 150. évfordulójával.
Az örömbe némi üröm is vegyül. Sajnos a Magyar Állami Operaház kihátrálni látszik a tervezett új Bánk bán premierből. A zeneszerző születésnapján, november 7-ére tervezett bemutatót a kiváló olasz rendező, Césare Lievi állította volna színre. A mostani állás szerint az opera egy koncertszerű bemutatóra vállalkozik csupán. A Filharmónia Budapest Erkel Ferenc emlékére kiírt nemzetközi operaversenye sem az eredeti tervek szerint valósul meg.

Erdődy Orsolya elmondta, törekednek arra, hogy a zenei programok mellett más művészeti ágakban is új produkciók szülessenek az emlékév kapcsán. Tavaly a Haydn emlékév idején, Esterházy ősbemutatót tartottak a Bárka Színházban, idén Gyulán a Tószínpadon láthatott a közönség egy vadonatúj táncjátékot. Horváth Csabát kérte fel a Gyulai Várszínház, hogy alkossa újra Erkel Sakk-játék című elveszett művét.

1853-ban a Nemzeti Színházban egy operabál végén mutatták be a mester műveiből összeállított pantomim-játékot, színészek és táncosok közreműködésével. A darab egy 81 lépésből álló sakk játszmát elevenített meg. A partitúra elveszett, létéről is csak Németh Éva kutatásai derítettek fényt a közelmúltban - fűzi hozzá Horváth Csaba koreográfus. Az előadásban most is együtt dolgoztak színészek és táncosok, a zenét azonban ezúttal Erkel kevéssé ismert zongoraműveiből válogatták. Szálinger Balázs szövegkönyve nem egy sakk-játszmát, hanem Erkel személyét idézi meg. A szerző elmondta, sokat foglalkozott Erkel alakjával, igyekezett felderíteni a magánélet és a szakmai karrier sorsfordító epizódjait.

A Gyulai Várszínház igazgatója, Gedeon József az emlékév előtt is szívén viselte Erkel kultuszát. 1991-2006-ig a Várszínház, a Kolozsvári Állami Operaházzal együtt előadta nemzeti zeneszerzőnk összes operáját, melyre eddig egyetlen színház sem vállalkozott. S, amikor lezárult a sorozat, újrakezdték azt. Tavaly a Debreceni Csokonai Színházzal együtt a "Best of Erkel" című darabot mutatták be, idén augusztus 3-án a Hunyadi Lászlót tűzik műsorra Szabó Máté rendezésben. A Best of Erkel október 5-én Aradon, majd Bukarestben vendégszerepel. "A Hazám, hazám ária a román főváros színpadán a bukaresti opera és operett fesztiválon hangzik fel elsőként." - mondja Gedeon. A Várszínház épületében néhány napja nyílt meg az a kiállítás, mely Erkel operáinak színpadi történetét veszi górcső alá. A helyiek lelkesedését mutatja, hogy a Várszínház kiállításra tökéletesen alkalmatlan tereiben is képesek voltak megvalósítani a tárlatot, melyen 27 eredeti jelmez mellett számos plakát, díszletterv, és más relikvia is megcsodálható. Az összes operát és magyar színházat, a nemzeti könyvtárat, illetve a színháztörténeti múzeumot megkeresték, hogy kölcsönkérjék a fellelhető anyagokat. Borsos József 1860-as fotográfiáján a kor szokásai szerint nem a színpadon, hanem műteremben pózol Kendelényi Fanny Gertrudis szerepében, de itt van a 2009-ben a Győri Nemzeti Színházban Káel Csaba rendezte Hunyadi László színlapja is.

Az Erkel bicentenárium rendezvényei ezzel azonban még korántsem érnek véget, szeptember 5-én Budapesten várják Erkel és Mahler programok az érdeklődőket az Andrássy úton.

Kortárs művek kellenek

A Sakk-játék című előadás díszlettervezőjéül Kentaurt, eredeti nevén Erkel Lászlót, a zeneszerző késői leszármazottját sikerült megnyerni. Kentaur lapunknak elmondta, ez az első eset, hogy Erkel Ferenc művéhez készít díszletet. A Várszínház Erkel az operaszínpadon című kiállítást nézve megjegyzem, majd 150 év alatt milyen keveset változtak nemzeti operánk díszletképei. Kentaur szerint ennek az az oka, hogy létrejött egy furcsa hagyománya, hogyan kell Erkel operát játszani. Nehéz ettől elszakadni a művészeknek és a közönségnek is. "Talán e tradíció miatt sem sikerült kiszakítani a nemzeti operaszerző nagyszerű, de kissé poros szerepköréből Erkelt." - mondja a művész, s hozzá tesz - Pedig az életműben van 2-3 olyan mű, amely attól függetlenül is remekmű, ha elvonatkoztatunk a magyar kultúrában és történelemben betöltött szerepétől." A díszlettervező szerint a legutóbbi bemutatók, mint a debreceni Bánk bán, vagy a győri Hunyadi László már megpróbál ettől a hagyománytól elszakadni, s a konkrét történeti szituációt egyetemes emberi szintre emelni. A pozitív példák között emlegeti Selmeczi György által Kolozsvárott rendezett Brankovics Györgyöt, ahol a történelmi drámát a rendező 20. század végi szerb környezetbe helyezte.


Hamvay Péter / Népszava




Címkék: Erkel, Gyula

Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 03, Péntek 05:01
Az önkormányzati választásokat követően több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket - értesült a Népszava. A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József. >>>
101 éve született Fejtő Ferenc. >>>
Látogatásakor kormányfői szinten nem fogadják a Dalai Lámát. >>>
Magyarország halasztási kérelmére egy éve nem válaszol az Európai Bizottság. >>>
baleset | önkormányzati választás | Franciaország | Irak | Oroszország | gazdaság | euró | Izrael | LMP | Németország | roma | Afganisztán | tőzsde | Kína | árvíz | ajánlószelvény | futball | választás | Fidesz | forint | Szlovákia | MSZP | EU | foci | Jobbik | árfolyam | Sukoró | USA | kampány | Magyarország
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk