Milliárdos üzlet a sározás mögött?
Meglehetősen nehéz tájékozódni a Duna Televízió körül hirtelen kelt botrányban, hiszen az egyik oldalról - kormánypárti kurátorok részéről - azt halljuk, hogy bűnös szerződéskötések voltak, a másikon - Cselényi László lemondott, de közös megegyezéssel távozó elnök szerint - ezek a "jerevánirádiós viccek" kategóriájába tartoznak.
2010. Július 27., 20:16 | Frissítve: 2010. Július 27., 18:34
>>Ezen a linken olvasgathat szemelvényeket a kuratóriumi levelezésből<<
A fontosabb kérdés mégiscsak az, miért éppen most tört ki a botrány, hogyan lehetséges az, hogy mindeddig úgy tudtuk: a Duna példásan működő és tisztességesen gazdálkodó televízió, ám elnökét hirtelen, botrányosan el kell távolítani? Miért nem lehet megvárni a törvény hatálybalépését, az alapján leváltani, és vezérigazgatót kinevezni a helyére?
Halák Lászlót ,a Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának tagját kérdeztem arról, hogy mi sürgeti ennyire a kormánypártiakat.
- Azért lett ilyen sürgető a dolog, mert ha megvárják a "normális" menetrendet, akkor az ügyek normális menete szerint a Duna TV Zrt elnöke már szerződik a műholdas közbeszerzési eljárás győztesével, és az 12 évre több milliárd forintot tesz ki, de a szerződő partner esetleg nem az "Euro Word 9/A" műholdas szolgáltató lesz, - ez a jelenleg meglehetősen furcsa módon a Magyar Televízió által bérelt műhold - hanem a "Telenor" vagy más pályázó. Ha a Fidesz által érzékelhetően favorizált "Euro Word 9/A" számára a szerződéskötés után akarnák megszerezni a sugárzási szerződés lehetőségét, az később súlyos pénzbe kerülne.
- Ennyire egyszerű, ennyire nyilvánvaló a helyzet? Nincs más dolgunk, mint az, hogy "kövesd a pénzt"?
- Egy halom írásos bizonyíték van arra - ezeket természetesen átadom -, amelyek szerint Szabó László fideszes kurátortársai által támogatva már a múlt év végétől mindent megtett, hogy a Duna ne írjon ki közbeszerzési eljárást (erre bőséges adatot tartalmaznak a kuratóriumi elnökség üléseinek jegyzőkönyvei), hanem fogadja el az MTV részéről felajánlott közös sugárzási lehetőséget. Külön érdekesség, hogy az MTV "rá akarta venni" a Dunát a közösködésre, ezért több eszközt is bevetettek.
- Ha példát mondana....
- Példa erre, hogy a Medveczky Balázs által bejelentett sugárzásmegkezdés (2009. október 7- i, MTV kuratórium elnökségi jegyzőkönyv) milyen földrajzi területre terjed ki. Később pedig Rékási Róbert, a Hungária Televízió Közalapítvány elnökhelyettese az elnökségi ülés napirendjére tűzette, hogy a külföldön élő magyarság számára milyen hátrányos a Telenor által szolgáltatott terület, amely lényegében magában foglalja mindazokat a területeket, amelyeket az MTV nyújtana, sőt még többet is...
- Vagyis, ha jól értem, az új lehetőség kedvezőtlenebb, ez tehát nem lehet érv. Ekkor kellett hirtelen feljelenteni Cselényi Lászlót?
- Amikor kiderült, hogy már nem lehet megakadályozni a sikeres közbeszerzési eljárást, Szabó László - mint egy bűvész a nyulat a kalapból - előhúzta a hanyag és hűtlen kezelés általa megfogalmazott vádját, amellyel lemondási kényszerbe lehet hozni Cselényi Lászlót. Így a törvény meghozatala előtt el lehet érni azt, hogy ne legyen olyan személy, aki aláírhatná a szerződést. Az iratok között megtalálható az a részletekbe menő kimutatás, hogy milyen produceri irodával, milyen műsorra - esetleg milyen közreműködőkkel -, mennyi pénzért kötött szerződést az elnök, természetesen hozzáértő szakemberek javaslatai alapján. A Szabó László által felhozott vádakról világosan lehet látni (a kimutatással összevetve), hogy a Duna TV Zrt elnöke a partnerektől nem kapott - de nem is kért, hiszen nem rá tartozik - olyan tájékoztatást, hogy milyen egyéb vállalkozások vesznek még részt a műsorok létrehozásában a szerződés megkötésének idöpontjában. A szerződés csak azt kötötte ki, hogy a teljes kapott pénzt a műsorok előállítására kell fordítani, és tájékoztatást kell adni haladéktalanul, ha más, lényeges gyártót is bevonnak. Ha ilyen tájékoztatást nem kapott a Duna TV elnöke a partnerektől, Szabó Lászlónak pedig tudomására jutott a szerződések egyoldalú módosítása, akkor erre fel kellett volna hívnia az elnökség és a menedzsment figyelmét. A bejelentés alapján vizsgálatot kell elrendelni és ennek eredményétől lehet függővé tenni, kell-e bármilyen jogi eljárást indítani, elsősorban a szerződő partnerek esetében, másodsorban a Duna TV Zrt elnöke ellen, ha mulasztására alapos gyanú merül fel. Szabó László azonban nem várt meg semmiféle eljárást, hanem - miközben kérte a kuratórium elnökségét, hogy tűzze napirendre a többi között a szerződések ügyét is, már sajtótájékoztatót tartott az elnökség ülése előtt fél órával, egyértelműen megvádolva Cselényit a hűtlen, illetve hanyag kezeléssel. Megvádolva a kuratórium elnökségének nem fideszes tagjait is azzal, hogy nem akarják kivizsgálni, mert nem érdekeltek a visszaélés leleplezésében.
"Volt a kalapjában még rágalmazásra alkalmas szerződés"
A cikk folytatódik, lapozzon!
Következő oldal >>>
Andrassew Iván, M.J. / Népszava
Címkék: televízió, szerződés, elnök, kuratórium























